Női lovas szobra
2017
Az 1953. augusztus 20-án felavatott Népstadionhoz kapcsolódva - számos sport témájú alkotás készült. Az állomásépület keleti, illetve nyugati bejárata elé, a széles lépcsőfeljárat két végére Szabó Iván egy női, illetve Pátzay Pál egy férfi lovast ábrázoló szobra került volna. Mindkét alkotásnak 1953-ban készen állt már a gipszmintája, s a következő évben bronzba is öntötték őket. Így a két szobor ma is látható. Szabó Iván alkotását, a Sportlovasnőt 1972-ben Kiskunhalas központjában állították fel, Pátzay műve, a Sportlovas Budapesten maradt. A halasi szobor talapzatán 2010-ben a 40. Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny részeként avatták fel a Halas Lovas Magyar Bajnokai Falat. Tóth Balázs alapító célja azt volt, hogy a három márványtáblán elhelyezett lovasok neveivel örök emléket állítson azoknak a halasi lovasoknak, akik a lovassportok bármely szakágában, bármely korosztályában egyéni vagy csapat magyar bajnoki címet értek el 1950 és 2010 között. 131 név és 65 évszám jelzi azt a gazdag sportmúltat, amit a kiskunhalasi lovassport képvisel.
6400 Kiskunhalas, Hősök ligete
Bővebben: www.lovasok.hu