Városi hírek
2017
Augusztus 19-én kezdődött, és a vasárnapi programokkal zárul a Hírös7 Fesztivál Kecskeméten. A sok évre visszatekintő, termény-betakarítási ünnep mára az egész megyeszékhely belvárosát élettel tölti meg. Kézművesek utcája, kistérségek és borászatok korzója, két színpad és számos vendéglátóhely várja az érdeklődőket.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) támogatásával kifejlesztésre került az a korszerű mobiltechnológiai alkalmazás, amely a „HázŐrző” nevet kapta, és amely mostanra mindenki számára elérhető és letölthető.
A mobil applikáció célja, hogy a vagyonvédelem területén inspirációt és egyben segítséget nyújtson az állampolgárok számára otthonaik önerőből történő biztonságosabbá tételéhez.

Születtek:
Jenovai László Krisztián (Batiz Marianna) Szentes, Krizsanyik Dominik (Németh Ingrid) Soltvadkert, Patai Viktor (Kolompár Ágota) Tompa, Vilmos Olivér (Lak Szilvia) Kisszállás

JELSZAVAK ÉS JELMONDATOK
A jelszó biztosítja, hogy illetéktelen személy ne tudjon belépni a felhasználói fiókunkba, ezért nagyon fontos a feltörhetetlensége és titokban tartása. Jelszavunkkal bárki be tud lépni a fiókunkba és hozzáférhet az ott tárolt információkhoz, fájlokhoz.

A nyár folyamán eddig három jelentős hazai bank – jelenlegi vagy korábbi – ügyfeleit érte adathalász-támadás a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján. A támadók a fogyasztók e-mail címein túl – új eszközként – SMS-üzenetekkel is adategyeztetésekre szólítják fel a címzetteket. Ők maguk is éppen arra hivatkoznak, hogy biztonsági réseket akarnak megszüntetni, illetve az ügyfelek személyes adatait és tranzakcióit kívánják megvédeni.

A most hétvégén, Kiskunhalason folyó országos minősítő díjugrató versenyen tartottak péntek délelőtt sajtótájékoztatót a szeptember 7 és 10 között tartandó Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság rendezői. Szotyori-Nagy Kristóf, a Díjugrató Szakág elnöke, Juhász Tibor verseny menedzser, a szakág elnökségi tagja és Rózsahegyi Róbert versenyigazgató tájékoztattak. A sajtótalálkozón egy 35 éve készített rövid filmrészlet ősbemutatója is történt, az 1982-ben éppen itt rendezett OB-ról, amit Varró József, Nótás nevű lovával nyert.

Kiskunhalas volt az utolsó állomása annak az országjárásnak, melyen a hungarikum-pályázat nyertesei vettek részt augusztus 23-án és 24-én. A győztesekkel együtt utazott és látogatott városunkba Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Fogadásán Fülöp Róbert polgármester is részt vett.

Háromnapos díjugrató versenyt rendez péntek, szombat, vasárnap a Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ. Ezúttal az országos minősítő díjugrató verseny utolsó állomásának ad helyszínt a Hirling József Lovaspark. A lovasbázis ismét megtelt, mindenütt mobil istállók és lószállító járművek állnak. Sok nagy nevű díjugrató és ló vette birtokba a lovaspark létesítményeit és a közönséget is körültekintő szolgáltatásokkal várják a rendezők.

Az ország értékeit felkereső buszos kirándulás résztvevői csütörtökön este érkeztek a Csipkeházba. A vendégeket Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke köszöntötte. Lezsák Sándor együtt érkezett Kiskunhalasra a "Ki tud többet a hungarikumokról?" pályázat nyerteseivel.
Az Országgyűlés alelnökétől megtudtuk, mindez a Hungarikum Bizottság, a Lakiteleki Népfőiskola és a FM Hungarikumokért Felelős Államtitkársága koordinálásával valósult meg.
Lezsák Sándor a Csipkemúzeumban Fülöp Róbert polgármesterrel is találkozott. Örömmel nyugtázta, hogy a város külön figyelmet fordít e kézzel készült remekmű megóvására és népszerűsítésére.
(Fotók: Balogh Attila)

Tisztelt Civil Szervezet!
Mellékelve megküldjük hírlevelünket, amelyben az aktuális pályázati kiírások mellett megtalálják a közelgő eseményeket.
Tisztelettel:
Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum
civilbacs@gmail.com
20/295-5935
www.recic.hu
www.facebook.com/civilbacs

Állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-a, az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából.
A köztársasági elnök több évtizedes pedagógusi és a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek integrációja iránt elhivatott munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetést adott át, Andrási Szabolcsné, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola igazgatóhelyettese, pedagógusa részére.

Pölöskei Auróra Alexandra (Kornyis Alexandra) Budapest XX., Varga Máté (Horváth Beáta) Mélykút, Németh Hanna (Bélecki Tünde) Kecel, Pencz Nóra (Eke Jolán) Soltvadkert, Rostás Maja Glória (Radics Stefánia Enikő) Kiskőrös, Györgye Márk (Györgye Noémi) Kecel, Nagy Etelka Bianka (Gulyás Etelka) Kiskunhalas, Dávid Zoé Réka (Máté Réka) Kaskantyú, Kanizsai Kira (Szomora Bernadett) Soltvadkert, Kiss Olivia (Pósa Mónika) Csikéria, Parti Soma (Horváth Bettina) Kisszállás, Sinkár Noel (Dobi Ildikó) Kecel, Horváth Izmael Pál (Lakatos Klaudia) Kiskunmajsa, Horváth Laurent Márió (Lakatos Klaudia) Kiskunmajsa, Grácz Mira (Barna Zita) Kiskunhalas, Fischák Norbert (Kovács Cintia Bianka) Soltvadkert, Berecz Csenge (Szabó Kinga) Balotaszállás, Majoros Milán (Kis Tünde) Kiskunhalas, Oláh Petra (Oláh Réka) Kiskunhalas

Kiskunhalason az Országzászló emlékműnél zászlófelvonással indultak az augusztus 20-i városi programok. A lobogó felvonásánál a Lovasbandérium tagjai közreműködtek. A Himnuszt a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar játszotta. Ezt követően a Végh-kúria épületében folytatódott az ünnepi program. Itt az új kenyérhez kapcsolódó események várták az érdeklődőket.
Az ünnepi délelőtt egyik fő mozzanata az ökumenikus kenyéráldás volt a történelmi egyházak részvételével. A katolikus egyház részéről Berki József, a református egyház részéről Édes Árpád, Honti Irén az evangélikus egyház, Friebert Tibor a baptista egyház, Raáb András pedig a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség képviseletében mondta el gondolatait az új kenyérnél.

Míg délelőtt főként a hagyományőrzés és az államalapítással kapcsolatos kulturális eseményeké volt a főszerep Kiskunhalason, addig az esti órák már az önfeledt szórakozásról szóltak. A Sóstó partján ezrek nézték a tűzijátékot és csápoltak a jobbnál jobb koncerteken.

Az eső nem jelentett akadályt. Halason kora délelőtt az Országzászló emlékműnél zászlófelvonással indultak az augusztus 20-i városi programok. A lobogó felvonásánál a Lovasbandérium tagjai közreműködtek. A Himnuszt a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar játszotta, a hangszerek védelme érdekében, a zenészek kicsit távolabb, a Zenepavilonban foglaltak helyet, de a Himnusz hangjai elszálltak az Országzászló emlékműig.