Bacsó László (Kiskunhalas, 1828- Kiskunhalas 1896) gazdálkodó, parasztverselő

Két elemit végzett gazdálkodó ember volt. Református presbiterként is működött. A versírásra Szilády Áron lelkész ösztönözte. Főként a vallásos jellegű versek voltak jellemzőek rá. Írásait maga terjesztette, de országos lapban (Vasárnap) is jelent meg műve. Igen népszerű volt kortársai körében.

Balajthy Dénes (Munkács, 1827 - Kiskunhalas, 1894) gimnáziumi tanár

Az 1848/49-es szabadságharc alatt a Sándor-huszárok között harcolt. 1856-tól a kiskunhalasi református elemi iskola igazgatója, majd 1862-1893-ig a református gimnázium tanára, két ízben pedig igazgatója (1865-1866, 1870-1871) volt. Magyar, vallás, földrajz és gyorsírás órákat tartott.

Bangó Péter (Kiskunhalas, 1824 – Arad, 1853) ügyvéd, író, költő

Ügyvédként dolgozott. Verseket írt szabadidejében, melyek közül több megjelent korabeli országos lapokban (Honderű, Életképek, Regélő Pesti Divatlap). Az 1848/49-es szabadságharc alatt az egyik kormánybiztosság titkára lett. Ő indította el Arad város első újságját (Arad).

Baranyai Ferenc gazdálkodó

Kiskunhalasra költözését követően, országos hírű kertészetet hozott létre. 1936-ban mezőgazdasági munkásságát „Nagy Aranyéremmel” tüntették ki. Tulajdonában volt a Szélmalom utcától a vasútig terjedő terület.

Bedekovics Lőrinc (Jászapáti, 1751 - Jászfényszaru, 1823) mérnök

1779 és 1820 között a Jászkun Kerület első földmérő és vízépítő mérnökeként dolgozott. Vízrendezés, csatornaépítés és árvízmentesítés céljából készített térképeket a Jászkunság, így Kiskunhalas területén is. Munkája elismeréseként a Hármas Kerület tiszteletbeli táblabírójának választotta.

Bessenyei István (Kiskunhalas, 1835 - Kiskunhalas, 1901) jogász, aljegyző

Másodbíróként majd aljegyzőként dolgozott Kiskunhalason. Végrendelkezése szerint halála után 15 ezer koronát és saját lakóházát szülővárosára hagyta, hogy ott menházat hozzanak létre. Ez az intézmény volt a későbbi Bessenyei István Városi Közkórház elődje.

Brázay Kálmán (Kiskunhalas, 1839. október 16. - Pellérd, 1925. január 7.) nagykereskedő, gyártulajdonos

Kiskunhalason született, elszegényedett nemesi családba. Elhagyva szülővárosát fűszerbolti inasból autodidakta módon képezte magát, több nyelven beszélő nagykereskedővé, majd gyártulajdonossá. A Brázay-féle sósborszesszel nemzetközi hírnévre tett szert. Érdemeiért Ferenc József-rend lovagja címet kapott.

Dékáni Árpád (Alsójára, 1861 - Borbánd, 1931) rajztanár, csipketervező iparművész

1886 és 1906 között a kiskunhalasi református gimnázium tanára volt. A Halasi Csipke ötletének szülőatyja. Az iparművészeti alkotások első terveinek és rajzainak megalkotója volt, amelyek a St. Louis-i világkiállításon (1904) és a milánói nemzetközi kiállításon (1906) nagydíjakat nyertek. A hazai iparművészet fejlesztésén dolgozott.

Gaál Lajos (Kiskunhalas, 1827 – Kiskunhalas, 1909) gimnáziumi tanár

1848/49-es szabadságharc idején honvéd főhadnagyként harcolt. A kiskunhalasi református gimnáziumban tanított. A magyarok ős- és nyelvtörténetével foglalkozott. A helyi kuruc szobor létrehozásának kezdeményezője volt.

Gózon István (Kiskunhalas, 1821 – Kiskunhalas, 1912) földműves, parasztverselő

1848/49-es szabadságharcban a kiskun szabad lovascsapatban harcolt. Fuvarosként, csárdásként és pandúrként is dolgozott, majd az Iparszőlőkben gazdálkodott. 60 éves korától írt verseket a pusztai-, a betyár- és a paraszti életképek felhasználásával. Írásaiból közel ezeroldalnyi maradt ránk.

Grósz Ferenc (Kiskunhalas, 1900 – Kiskunhalas, 1962) építészmérnök

Mérnökként segédkezett Kiskunhalason a Schneider villák és óvoda, a Csipkeház, a városi óvóhelyek építéseinél. 1949 után, városi főmérnöki munkája idején történt meg a piaccsarnok, az autóbusz pályaudvar, a Sóstó- és a Natkai fürdő építése, fejlesztése.

Gyárfás István (Dömös, 1822 - Kiskunhalas, 1883) jogász, történész

Aljegyzőként, táblabíróként, királyi ügyészként, királyi tábla bíróként is dolgozott. Tudományos, régészeti, történeti és gyümölcsészeti írásokat is publikált. Ő írta meg a jászkunok történetét egy négykötetes monográfiába. 1878-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Imreh Mária (Kiskunhalas, 1892 - Kiskunhalas, 1964) óvónő

1911-től a Kiskunhalasi Jótékony Nőegyleti Óvoda nevelője, és a kiskunhalasi szegénysorú óvodás gyermekek segítője volt. 1935-ben ingyenes tejakciót vezetett be az óvodája. 1962-ben aranydiplomát kapott munkája elismeréseként.

Karacs Teréz (Pest, 1808 - Békés, 1892) pedagógus, író

A magyar nőnevelés egyik úttörője. Pedagógiai írásokat publikált a nők nevelésének fontosságáról. Oktatóként több helyen (Máramarossziget, Miskolc, Pest, Kolozsvár) is dolgozott. 1877-től 1885-ig a kiskunhalasi református felsőbb leányiskola tanára volt.

Kmeth Sándor (Kiskunhalas, 1858 – Kiskunhalas, 1898) gazda

Régi kiskunhalasi gazdacsaládból származott. Sertéstenyésztéssel foglalkozott birtokán. 10 ezer forintos alapítványt hozott létre szegény sorsú iskolás gyermekek megsegítésére.

Kolmann István (Moson vm., 1805k. - Kiskunhalas, 1867) kocsmáros, vendéglős

Moson vármegyéből az 1840-es években költözött Kiskunhalasra. A nagyvendéglő bérlője volt. Az ő és felesége nevéhez fűződik a Sóstó fürdő megépítése (1862) és fellendítése.

Korda Imre (Kiskunhalas, 1853 – Kiskunhalas, 1914) gimnáziumi tanár, újságíró

Egy ideig országos és fővárosi lapok (Üstökös, Egyetértés, Hon, Budapesti Hírlap) újságírója volt. 1881 és 1910 között a kiskunhalasi református gimnáziumban tanított magyar irodalmat és bölcseletet. Nyelvészeti és tudományos írásokat publikált. 1882-től szerkesztésében jelent meg az első kiskunhalasi lap, a Halasi Újság.

Kovács Pál református lelkész, tanár

Több településen oktatóként és református lelkészként tevékenykedett. A kiskunhalasi református gimnázium professzortanáraként 1836-1852 és 1855-1856 között dolgozott. Szónoklattant és költészetet tanított. A debreceni főgimnázium igazgatója (1852-1855) volt.

Lakatos Vince (Mikelaka, 1907 – Budapest, 1978) író, filmrendező

Újságíróként 1933 és 1940 között a Halasi Hírlap, a Kunsági Napló és a Halasi Újság szerkesztője volt. Több regényt és szociográfiát (Árva népem, Zúg a nádas, Hatrongyos, Mécsvilágnál) írt. 1946-tól a Híradó és Dokumentumfilmgyárban dolgozott, ahol többször kiskunhalasi élményeit felhasználva rendezett filmet (Futóhomok, Kiskunság, Naplemente).

Latabár Endre (Kiskunhalas, 1811 – Miskolc 1873) színész, színházigazgató

Régi kiskunhalasi nemesi családból származott. A Latabár színész dinasztia alapítója. Operákban, színházi előadásokban játszott, rendezett és karmesterkedett több helyen. 1842-ben önálló színtársulatot alapított, amelyben a kor meghatározó, vezető színészei léptek fel. Színházigazgató volt Miskolcon és Kassán.

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875 – Kiskunhalas, 1954) fehérneművarró, csipkevarró

A „Halasi Csipke édesanyja”. Dékáni Árpáddal kezdték el a különleges iparművészeti alkotás tervezését és készítését. A csipkeműhely első vezetője volt. Az ő idejében a St. Louis-i világkiállításon (1904), a milánói nemzetközi kiállításon (1906), a párizsi (1937), és a berlini nemzetközi kézműipari kiállításokon (1938) nagydíjakat nyertek a csipkecsodák.

Dr. Monszpart László (Pusztacsákó, 1890 – Kiskunhalas, 1955) sebészorvos, kórházigazgató

Az első világháború frontján és Budapesten szerzett kimagasló sebész orvosi tapasztalatot. Kiskunhalason 1921-től városi főorvos, majd 1925-től 1949-ig a Bessenyei István Városi Közkórház orvos-igazgatója volt. Működése alatt az intézmény számos fejlesztésen és bővítésen ment át. 1937-ben, Magyarországon ő végzett először combnyakszegezést.

Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883 – Kiskunhalas, 1970) hivatalnok, néprajzkutató

Tisztségviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott több településen is. A Kiskunság néprajzát, pusztai-, pásztor-, betyár- és népéletét kutatta és gyűjtötte. Számos könyve (Pásztorélet a Kiskunságon, Budártüzek mellett, Betyárélet a Kiskunságon) ma is szakirodalomnak számít. 1951-1953 között a Thorma János Múzeum vezetője volt.

Nagy Kálmán (Kiskunhalas, 1872 – Budapest, 1902) szobrász

Budapesten ösztöndíjas volt szobrászati munkái révén. Az 1900. évi Párizsi Világkiállításon a magyar népélet jellegzetes figuráinak megformázásáért ezüstérmet kapott. Kiskunhalas város megrendelésére készítette el Erzsébet királyné mellszobrát. Fiatalon, a magyar szobrászat nagy ígéreteként halt meg.

dr. Nagy Mór (Kiskunhalas, 1868. február 19. - Kiskunhalas, 1928. október 20.) ügyvéd, polgármester

Kiskunhalason majd Budapesten tanult. Ügyvédként dolgozott. 1903-tól 1909-ig polgármester volt városunkban. Az ő idején létesült többek között a Búsuló kuruc szobra (1904) és a szecessziós városháza (1905/1906). Polgármestersége után tiszteletbeli, vármegyei tiszti főügyész, majd városi közjegyző lett.

Nagy Szeder István id. (Kiskunhalas, 1876 – Kiskunhalas, 1936) építész, helytörténész

Több kiskunhalasi építkezésnél közreműködött (Takarékpénztár, Schneider Ignác és Utódai Cég telepe, Adóhivatal). Újságot szerkesztett (Halas). A helyi kisgazdamozgalom szervezője volt. 1920 után ő rendezte a városi levéltárat. Kiskunhalas egyik legkiemelkedőbb történetírója. Számtalan helytörténeti cikke, írása és könyve jelent meg.

Peterka József Sebestyén dr. (1768 – Kiskunhalas, 1823) orvos

Jászkun Kerület rendes orvosa és a Pesti Orvosi Kar tagja volt. Különösen sokat foglalkozott a Kiskun Kerület egészségügyével. Számos publikációja, könyve jelent meg egészségügyi és orvosi témákban.

Práger Ábrahám (Kiskunhalas, 1819k. - ?) orvos, honvéd főtiszt

1837-ben fejezte be tanulmányait a kiskunhalasi református gimnáziumban, ő volt itt az első izraelita vallású végzős. Pesten orvossá avatták. 1848/49-es szabadságharcban honvéd százados főorvosként szolgált. Ezredorvosként vonult nyugdíjba.

Révész György (Kiskunhalas, 1799 – Kiskunhalas, 1874) lakatosmester, helytörténész

1828 és 1871 között a kiskunhalasi asztalos és lakatos céh lakatosmestere volt. 1824 és 1874 között gyűjtötte és rendezte a Kiskunhalason és környékén, főként általa talált régészeti leleteket. Több ezer darabos gyűjteményét halála után a református gimnázium vette meg.

Stepanek Ernő (Cegléd, 1881 – Kiskunhalas, 1934) gimnáziumi rajztanár, festőművész, csipketervező

1906-tól tanított a kiskunhalasi református gimnáziumban, mint rajztanár. 1910-es évektől számtalan csipketervet készített. A Halasi Csipke jellegzetes klasszicizáló stílusa és ornamentikája az ő hatására alakult ki. Rendszeresen festett kiskunhalasi tájképeket és portrékat. Festményeit a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban is kiállították.

Szász Károly (Nagyenyed, 1829 – Budapest, 1905) református lelkész, püspök, író

Tanítóként dolgozott, majd református lelkészként szolgált több településen. Tudományos, irodalmi és fordítói munkásságot folytatott. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1884-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. A kiskunhalasi református egyház és gimnázium kiemelkedő pártolója volt.

Szathmáry Sándor (Kiskunhalas, 1853 – Kiskunhalas, 1912) gimnáziumi tanár, igazgató, gazdálkodó

1878-tól segédtanára, 1881-től tanára volt a kiskunhalasi református gimnáziumnak. Számtant, latin nyelvet és fizikát oktatott. 1899-1911 között az intézmény igazgatójává nevezték ki. Kiskunhalas gyümölcstermesztési kultúrájának fellendítője volt. Ő honosította meg többek között a kiffer körtét a környéken.

Szilády Áron (Ságvár, 1837 – Kiskunhalas, 1922) református lelkész, akadémikus, országgyűlési képviselő

1863-tól haláláig református lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1865 és 1878 között a város országgyűlési képviselőjének választották. Tudományos munkát folytatott az irodalom és nyelvészet területén. 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Saját korában a kiskunhalasi kulturális- és közélet egyik irányítójának és szervezőjének számított.

Thorma János (Kiskunhalas, 1870 - Nagybánya, 1937) festőművész

Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult nagynevű mesterektől festeni. 1896-ban részt vett a nagybányai festőtelep létrehozásában, melynek egyik legkiemelkedőbb művésze lett. Legjelentősebb festményei: Szenvedők, Aradi vértanúk, október hatodika; Talpra magyar; Október elsején. 1975-től Kiskunhalas díszpolgára.

Thúry József (Makád, 1861. december 25. – Szabadka, 1906. május 22.) magyar nyelvész, turkológus

Kunszentmiklóson és Budapesten tanult. Nemzetközi, tudományos tanulmányutakon vett részt. A török-magyar nyelvek rokonságának, a magyar őstörténet és irodalom kutatója volt. 1888-tól a kiskunhalasi református gimnázium tanáraként majd könyvtárosaként dolgozott. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.

Tormássy János (Kecskemét, 1746 – Kiskunhalas, 1814) református lelkész, püspök, író

1777-től haláláig Kiskunhalas református lelkipásztoraként szolgált. Az 1790-1791. országgyűlés református prédikátora volt. 1807-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Alapítványt tett a helyi református konviktus létrehozásáért. Jelentős egyház írói munkásságot végzett, számos publikációja megjelent.

Tóth János (Karcag, 1774 – Kiskunhalas, 1826) jogász, hivatalnok, helytörténész

1796-tól 1814-ig Kiskunhalason tisztségviselő (jegyző, tanácsos, aljegyző) volt. 1814-től a kiskunhalasi református egyház főgondnokaként szolgált. 1815-től a Kiskun Kerületnél törvényszéki ítélőbíró lett. Rendezte a városi és a református egyház levéltárát. Először ő írta meg a Kiskunhalas város és a helyi református közösség történetét.

Ván Benjámin (Kiskunhalas, 1892 – Kiskunhalas, 1985) református lelkész, író

Református lelkipásztor volt 1927-1937 között Látrányban, majd 1937-től 1953-ig Kiskunhalason. Nagyhatású prédikátor és egyházi író volt. Több írása és könyve (Napra forgok, Tört vetés) is megjelent.

Vári Szabó István (Kiskunhalas, 1827 – Kiskunhalas, 1906) jogász, polgármester

Ügyvédként végzett. Részt vett az 1848/49-es szabadságharc számos csatájában. Kossuth Lajos kormányzó egyik futára volt. 1872-ben Kiskunhalas első polgármestere lett. A város újkori modernizációja az ő polgármestersége alatt (1872-1891, 1893-1903) indult el. 1900-től haláláig a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt.

Vas Imre (Kiskunhalas, 1870 – Budapest, 1914k.) gazdálkodó, parasztköltő

Műkedvelő népi színtársulatot hozott létre, amely még a fővárosban is fellépett. Tagja volt a kiskunhalasi agrárszocialista mozgalomnak. Első felesége halála után kezdett el verseket írni, de csak egy elbeszélő és lírai verseskötete maradt ránk.

Vass Lajos (Kiskunhalas, 1921 – Kiskunhalas, 1993) tanító, iskolaigazgató

1945-től kezdett kiskunhalasi külterületi iskolában tanítani. 1946-tól Rekettyén körzeti iskolaigazgató, majd 1951-től városi tanulmányi felügyelő is volt. 1954 és 1990 között városi tanácstagként is dolgozott. A második világháborús áldozatok emlékoszlopának kezdeményezője volt. 1988-tól Kiskunhalas Pro Urbe díjasa, majd 1992-től díszpolgára is.

Zsigray Julianna (Törökszentmiklós, 1903 – Kiskunhalas, 1987) író, költő

Első írásai a Nyugat című lapban jelentek meg. 1930-1944 között a Singer és Wolfner Könyvkiadó lektora, 1939-től 1940-ig Az Én Újságom szerkesztője volt. 1960-as években költözött Kiskunhalasra. 1931 és 1986 között több igen népszerű történelmi- és életregényt (Szüts Mara házassága, A Sugár úti palota, Tékozló élet) írt.

(Összeállította: Végső István)

Bacsó László (Kiskunhalas, 1828- Kiskunhalas 1896) gazdálkodó, parasztverselő

Két elemit végzett gazdálkodó ember volt. Református presbiterként is működött. A versírásra Szilády Áron lelkész ösztönözte. Főként a vallásos jellegű versek voltak jellemzőek rá. Írásait maga terjesztette, de országos lapban (Vasárnap) is jelent meg műve. Igen népszerű volt kortársai körében.

Balajthy Dénes (Munkács, 1827 - Kiskunhalas, 1894) gimnáziumi tanár

Az 1848/49-es szabadságharc alatt a Sándor-huszárok között harcolt. 1856-tól a kiskunhalasi református elemi iskola igazgatója, majd 1862-1893-ig a református gimnázium tanára, két ízben pedig igazgatója (1865-1866, 1870-1871) volt. Magyar, vallás, földrajz és gyorsírás órákat tartott.

Bangó Péter (Kiskunhalas, 1824 – Arad, 1853) ügyvéd, író, költő

Ügyvédként dolgozott. Verseket írt szabadidejében, melyek közül több megjelent korabeli országos lapokban (Honderű, Életképek, Regélő Pesti Divatlap). Az 1848/49-es szabadságharc alatt az egyik kormánybiztosság titkára lett. Ő indította el Arad város első újságját (Arad).

Baranyai Ferenc gazdálkodó

Kiskunhalasra költözését követően, országos hírű kertészetet hozott létre. 1936-ban mezőgazdasági munkásságát „Nagy Aranyéremmel” tüntették ki. Tulajdonában volt a Szélmalom utcától a vasútig terjedő terület.

Bedekovics Lőrinc (Jászapáti, 1751 - Jászfényszaru, 1823) mérnök

1779 és 1820 között a Jászkun Kerület első földmérő és vízépítő mérnökeként dolgozott. Vízrendezés, csatornaépítés és árvízmentesítés céljából készített térképeket a Jászkunság, így Kiskunhalas területén is. Munkája elismeréseként a Hármas Kerület tiszteletbeli táblabírójának választotta.

Bessenyei István (Kiskunhalas, 1835 - Kiskunhalas, 1901) jogász, aljegyző

Másodbíróként majd aljegyzőként dolgozott Kiskunhalason. Végrendelkezése szerint halála után 15 ezer koronát és saját lakóházát szülővárosára hagyta, hogy ott menházat hozzanak létre. Ez az intézmény volt a későbbi Bessenyei István Városi Közkórház elődje.

Brázay Kálmán (Kiskunhalas, 1839. október 16. - Pellérd, 1925. január 7.) nagykereskedő, gyártulajdonos

Kiskunhalason született, elszegényedett nemesi családba. Elhagyva szülővárosát fűszerbolti inasból autodidakta módon képezte magát, több nyelven beszélő nagykereskedővé, majd gyártulajdonossá. A Brázay-féle sósborszesszel nemzetközi hírnévre tett szert. Érdemeiért Ferenc József-rend lovagja címet kapott.

Dékáni Árpád (Alsójára, 1861 - Borbánd, 1931) rajztanár, csipketervező iparművész

1886 és 1906 között a kiskunhalasi református gimnázium tanára volt. A Halasi Csipke ötletének szülőatyja. Az iparművészeti alkotások első terveinek és rajzainak megalkotója volt, amelyek a St. Louis-i világkiállításon (1904) és a milánói nemzetközi kiállításon (1906) nagydíjakat nyertek. A hazai iparművészet fejlesztésén dolgozott.

Gaál Lajos (Kiskunhalas, 1827 – Kiskunhalas, 1909) gimnáziumi tanár

1848/49-es szabadságharc idején honvéd főhadnagyként harcolt. A kiskunhalasi református gimnáziumban tanított. A magyarok ős- és nyelvtörténetével foglalkozott. A helyi kuruc szobor létrehozásának kezdeményezője volt.

Gózon István (Kiskunhalas, 1821 – Kiskunhalas, 1912) földműves, parasztverselő

1848/49-es szabadságharcban a kiskun szabad lovascsapatban harcolt. Fuvarosként, csárdásként és pandúrként is dolgozott, majd az Iparszőlőkben gazdálkodott. 60 éves korától írt verseket a pusztai-, a betyár- és a paraszti életképek felhasználásával. Írásaiból közel ezeroldalnyi maradt ránk.

Grósz Ferenc (Kiskunhalas, 1900 – Kiskunhalas, 1962) építészmérnök

Mérnökként segédkezett Kiskunhalason a Schneider villák és óvoda, a Csipkeház, a városi óvóhelyek építéseinél. 1949 után, városi főmérnöki munkája idején történt meg a piaccsarnok, az autóbusz pályaudvar, a Sóstó- és a Natkai fürdő építése, fejlesztése.

Gyárfás István (Dömös, 1822 - Kiskunhalas, 1883) jogász, történész

Aljegyzőként, táblabíróként, királyi ügyészként, királyi tábla bíróként is dolgozott. Tudományos, régészeti, történeti és gyümölcsészeti írásokat is publikált. Ő írta meg a jászkunok történetét egy négykötetes monográfiába. 1878-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Imreh Mária (Kiskunhalas, 1892 - Kiskunhalas, 1964) óvónő

1911-től a Kiskunhalasi Jótékony Nőegyleti Óvoda nevelője, és a kiskunhalasi szegénysorú óvodás gyermekek segítője volt. 1935-ben ingyenes tejakciót vezetett be az óvodája. 1962-ben aranydiplomát kapott munkája elismeréseként.

Karacs Teréz (Pest, 1808 - Békés, 1892) pedagógus, író

A magyar nőnevelés egyik úttörője. Pedagógiai írásokat publikált a nők nevelésének fontosságáról. Oktatóként több helyen (Máramarossziget, Miskolc, Pest, Kolozsvár) is dolgozott. 1877-től 1885-ig a kiskunhalasi református felsőbb leányiskola tanára volt.

Kmeth Sándor (Kiskunhalas, 1858 – Kiskunhalas, 1898) gazda

Régi kiskunhalasi gazdacsaládból származott. Sertéstenyésztéssel foglalkozott birtokán. 10 ezer forintos alapítványt hozott létre szegény sorsú iskolás gyermekek megsegítésére.

Kolmann István (Moson vm., 1805k. - Kiskunhalas, 1867) kocsmáros, vendéglős

Moson vármegyéből az 1840-es években költözött Kiskunhalasra. A nagyvendéglő bérlője volt. Az ő és felesége nevéhez fűződik a Sóstó fürdő megépítése (1862) és fellendítése.

Korda Imre (Kiskunhalas, 1853 – Kiskunhalas, 1914) gimnáziumi tanár, újságíró

Egy ideig országos és fővárosi lapok (Üstökös, Egyetértés, Hon, Budapesti Hírlap) újságírója volt. 1881 és 1910 között a kiskunhalasi református gimnáziumban tanított magyar irodalmat és bölcseletet. Nyelvészeti és tudományos írásokat publikált. 1882-től szerkesztésében jelent meg az első kiskunhalasi lap, a Halasi Újság.

Kovács Pál református lelkész, tanár

Több településen oktatóként és református lelkészként tevékenykedett. A kiskunhalasi református gimnázium professzortanáraként 1836-1852 és 1855-1856 között dolgozott. Szónoklattant és költészetet tanított. A debreceni főgimnázium igazgatója (1852-1855) volt.

Lakatos Vince (Mikelaka, 1907 – Budapest, 1978) író, filmrendező

Újságíróként 1933 és 1940 között a Halasi Hírlap, a Kunsági Napló és a Halasi Újság szerkesztője volt. Több regényt és szociográfiát (Árva népem, Zúg a nádas, Hatrongyos, Mécsvilágnál) írt. 1946-tól a Híradó és Dokumentumfilmgyárban dolgozott, ahol többször kiskunhalasi élményeit felhasználva rendezett filmet (Futóhomok, Kiskunság, Naplemente).

Latabár Endre (Kiskunhalas, 1811 – Miskolc 1873) színész, színházigazgató

Régi kiskunhalasi nemesi családból származott. A Latabár színész dinasztia alapítója. Operákban, színházi előadásokban játszott, rendezett és karmesterkedett több helyen. 1842-ben önálló színtársulatot alapított, amelyben a kor meghatározó, vezető színészei léptek fel. Színházigazgató volt Miskolcon és Kassán.

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875 – Kiskunhalas, 1954) fehérneművarró, csipkevarró

A „Halasi Csipke édesanyja”. Dékáni Árpáddal kezdték el a különleges iparművészeti alkotás tervezését és készítését. A csipkeműhely első vezetője volt. Az ő idejében a St. Louis-i világkiállításon (1904), a milánói nemzetközi kiállításon (1906), a párizsi (1937), és a berlini nemzetközi kézműipari kiállításokon (1938) nagydíjakat nyertek a csipkecsodák.

Dr. Monszpart László (Pusztacsákó, 1890 – Kiskunhalas, 1955) sebészorvos, kórházigazgató

Az első világháború frontján és Budapesten szerzett kimagasló sebész orvosi tapasztalatot. Kiskunhalason 1921-től városi főorvos, majd 1925-től 1949-ig a Bessenyei István Városi Közkórház orvos-igazgatója volt. Működése alatt az intézmény számos fejlesztésen és bővítésen ment át. 1937-ben, Magyarországon ő végzett először combnyakszegezést.

Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883 – Kiskunhalas, 1970) hivatalnok, néprajzkutató

Tisztségviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott több településen is. A Kiskunság néprajzát, pusztai-, pásztor-, betyár- és népéletét kutatta és gyűjtötte. Számos könyve (Pásztorélet a Kiskunságon, Budártüzek mellett, Betyárélet a Kiskunságon) ma is szakirodalomnak számít. 1951-1953 között a Thorma János Múzeum vezetője volt.

Nagy Kálmán (Kiskunhalas, 1872 – Budapest, 1902) szobrász

Budapesten ösztöndíjas volt szobrászati munkái révén. Az 1900. évi Párizsi Világkiállításon a magyar népélet jellegzetes figuráinak megformázásáért ezüstérmet kapott. Kiskunhalas város megrendelésére készítette el Erzsébet királyné mellszobrát. Fiatalon, a magyar szobrászat nagy ígéreteként halt meg.

dr. Nagy Mór (Kiskunhalas, 1868. február 19. - Kiskunhalas, 1928. október 20.) ügyvéd, polgármester

Kiskunhalason majd Budapesten tanult. Ügyvédként dolgozott. 1903-tól 1909-ig polgármester volt városunkban. Az ő idején létesült többek között a Búsuló kuruc szobra (1904) és a szecessziós városháza (1905/1906). Polgármestersége után tiszteletbeli, vármegyei tiszti főügyész, majd városi közjegyző lett.

Nagy Szeder István id. (Kiskunhalas, 1876 – Kiskunhalas, 1936) építész, helytörténész

Több kiskunhalasi építkezésnél közreműködött (Takarékpénztár, Schneider Ignác és Utódai Cég telepe, Adóhivatal). Újságot szerkesztett (Halas). A helyi kisgazdamozgalom szervezője volt. 1920 után ő rendezte a városi levéltárat. Kiskunhalas egyik legkiemelkedőbb történetírója. Számtalan helytörténeti cikke, írása és könyve jelent meg.

Peterka József Sebestyén dr. (1768 – Kiskunhalas, 1823) orvos

Jászkun Kerület rendes orvosa és a Pesti Orvosi Kar tagja volt. Különösen sokat foglalkozott a Kiskun Kerület egészségügyével. Számos publikációja, könyve jelent meg egészségügyi és orvosi témákban.

Práger Ábrahám (Kiskunhalas, 1819k. - ?) orvos, honvéd főtiszt

1837-ben fejezte be tanulmányait a kiskunhalasi református gimnáziumban, ő volt itt az első izraelita vallású végzős. Pesten orvossá avatták. 1848/49-es szabadságharcban honvéd százados főorvosként szolgált. Ezredorvosként vonult nyugdíjba.

Révész György (Kiskunhalas, 1799 – Kiskunhalas, 1874) lakatosmester, helytörténész

1828 és 1871 között a kiskunhalasi asztalos és lakatos céh lakatosmestere volt. 1824 és 1874 között gyűjtötte és rendezte a Kiskunhalason és környékén, főként általa talált régészeti leleteket. Több ezer darabos gyűjteményét halála után a református gimnázium vette meg.

Stepanek Ernő (Cegléd, 1881 – Kiskunhalas, 1934) gimnáziumi rajztanár, festőművész, csipketervező

1906-tól tanított a kiskunhalasi református gimnáziumban, mint rajztanár. 1910-es évektől számtalan csipketervet készített. A Halasi Csipke jellegzetes klasszicizáló stílusa és ornamentikája az ő hatására alakult ki. Rendszeresen festett kiskunhalasi tájképeket és portrékat. Festményeit a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban is kiállították.

Szász Károly (Nagyenyed, 1829 – Budapest, 1905) református lelkész, püspök, író

Tanítóként dolgozott, majd református lelkészként szolgált több településen. Tudományos, irodalmi és fordítói munkásságot folytatott. 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. 1884-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. A kiskunhalasi református egyház és gimnázium kiemelkedő pártolója volt.

Szathmáry Sándor (Kiskunhalas, 1853 – Kiskunhalas, 1912) gimnáziumi tanár, igazgató, gazdálkodó

1878-tól segédtanára, 1881-től tanára volt a kiskunhalasi református gimnáziumnak. Számtant, latin nyelvet és fizikát oktatott. 1899-1911 között az intézmény igazgatójává nevezték ki. Kiskunhalas gyümölcstermesztési kultúrájának fellendítője volt. Ő honosította meg többek között a kiffer körtét a környéken.

Szilády Áron (Ságvár, 1837 – Kiskunhalas, 1922) református lelkész, akadémikus, országgyűlési képviselő

1863-tól haláláig református lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1865 és 1878 között a város országgyűlési képviselőjének választották. Tudományos munkát folytatott az irodalom és nyelvészet területén. 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Saját korában a kiskunhalasi kulturális- és közélet egyik irányítójának és szervezőjének számított.

Thorma János (Kiskunhalas, 1870 - Nagybánya, 1937) festőművész

Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult nagynevű mesterektől festeni. 1896-ban részt vett a nagybányai festőtelep létrehozásában, melynek egyik legkiemelkedőbb művésze lett. Legjelentősebb festményei: Szenvedők, Aradi vértanúk, október hatodika; Talpra magyar; Október elsején. 1975-től Kiskunhalas díszpolgára.

Thúry József (Makád, 1861. december 25. – Szabadka, 1906. május 22.) magyar nyelvész, turkológus

Kunszentmiklóson és Budapesten tanult. Nemzetközi, tudományos tanulmányutakon vett részt. A török-magyar nyelvek rokonságának, a magyar őstörténet és irodalom kutatója volt. 1888-tól a kiskunhalasi református gimnázium tanáraként majd könyvtárosaként dolgozott. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.

Tormássy János (Kecskemét, 1746 – Kiskunhalas, 1814) református lelkész, püspök, író

1777-től haláláig Kiskunhalas református lelkipásztoraként szolgált. Az 1790-1791. országgyűlés református prédikátora volt. 1807-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Alapítványt tett a helyi református konviktus létrehozásáért. Jelentős egyház írói munkásságot végzett, számos publikációja megjelent.

Tóth János (Karcag, 1774 – Kiskunhalas, 1826) jogász, hivatalnok, helytörténész

1796-tól 1814-ig Kiskunhalason tisztségviselő (jegyző, tanácsos, aljegyző) volt. 1814-től a kiskunhalasi református egyház főgondnokaként szolgált. 1815-től a Kiskun Kerületnél törvényszéki ítélőbíró lett. Rendezte a városi és a református egyház levéltárát. Először ő írta meg a Kiskunhalas város és a helyi református közösség történetét.

Ván Benjámin (Kiskunhalas, 1892 – Kiskunhalas, 1985) református lelkész, író

Református lelkipásztor volt 1927-1937 között Látrányban, majd 1937-től 1953-ig Kiskunhalason. Nagyhatású prédikátor és egyházi író volt. Több írása és könyve (Napra forgok, Tört vetés) is megjelent.

Vári Szabó István (Kiskunhalas, 1827 – Kiskunhalas, 1906) jogász, polgármester

Ügyvédként végzett. Részt vett az 1848/49-es szabadságharc számos csatájában. Kossuth Lajos kormányzó egyik futára volt. 1872-ben Kiskunhalas első polgármestere lett. A város újkori modernizációja az ő polgármestersége alatt (1872-1891, 1893-1903) indult el. 1900-től haláláig a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt.

Vas Imre (Kiskunhalas, 1870 – Budapest, 1914k.) gazdálkodó, parasztköltő

Műkedvelő népi színtársulatot hozott létre, amely még a fővárosban is fellépett. Tagja volt a kiskunhalasi agrárszocialista mozgalomnak. Első felesége halála után kezdett el verseket írni, de csak egy elbeszélő és lírai verseskötete maradt ránk.

Vass Lajos (Kiskunhalas, 1921 – Kiskunhalas, 1993) tanító, iskolaigazgató

1945-től kezdett kiskunhalasi külterületi iskolában tanítani. 1946-tól Rekettyén körzeti iskolaigazgató, majd 1951-től városi tanulmányi felügyelő is volt. 1954 és 1990 között városi tanácstagként is dolgozott. A második világháborús áldozatok emlékoszlopának kezdeményezője volt. 1988-tól Kiskunhalas Pro Urbe díjasa, majd 1992-től díszpolgára is.

Zsigray Julianna (Törökszentmiklós, 1903 – Kiskunhalas, 1987) író, költő

Első írásai a Nyugat című lapban jelentek meg. 1930-1944 között a Singer és Wolfner Könyvkiadó lektora, 1939-től 1940-ig Az Én Újságom szerkesztője volt. 1960-as években költözött Kiskunhalasra. 1931 és 1986 között több igen népszerű történelmi- és életregényt (Szüts Mara házassága, A Sugár úti palota, Tékozló élet) írt.

(Összeállította: Végső István)