Tanácselnök 1954. november 1. – 1960. szeptember 1.

1918. április 6-án született Baján. Édesapja Reile Márton cipész, édesanyja Fábrik Éva volt. Elemi iskolai tanulmányait Baján végezte, majd Budapestre került és a Pamutipari Rt-nél szövőtanuló, később segédmester lett. Budapesten kezdett el komolyan sportolni, de már Baján az ökölvívást választotta és rövid idő alatt elnyerte a kitüntető magyar nemzeti válogatott tagságát. Életét is a sport változtatta meg, mert egy bokszmeccsen baleset érte, súlyos gerincsérülést szenvedett. A műtét és az azt követő egyéves gipszágyban való gyógyulás után orvosai eltanácsolták a fizikai munkától. Több éven át tartó munkaképtelenség után 1941-ben Bátmonostorra került, ahol előbb segédhivatalnok, majd díjnok lett. Egerben elvégzett egy jegyző tanfolyamot. Az 1944 márciusi német megszálláskor – a volt szervezett textilipari munkást – elbocsátották állásából. A felszabadulás utáni első napokban, amikor a pártnak is tagja lett, már megbízott községi jegyző. Bátmonostorról a környékbeli községek – Vaskút, Nagybaracska, Szeremle, Gara – közigazgatását is irányította. Még 1944-ben Vaskút községben vezető jegyzőnek nevezték ki. 1950-ben ugyanott lett a tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Országos hírnévre tett szert a községfejlesztés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése terén. Szorgalmának, becsületességének, hatalmas munkabírásának és az akkori nehéz időkben tanúsított emberségének köszönhetően Vaskút lakosai támogatták, hogy vezetőjük maradjon. 1946-ban megnősült, felesége Tiborcz Vanda. Házasságukból egy lánya és egy fia született. 1954. november 1-jétől 1960. szeptember 1-jéig Kiskunhalas Városi Tanácsának Elnöke. Tanácselnöksége alatt az alábbi változások történtek: a végrehajtó bizottság a Zöldfa utcát Markovits Mária utcára változtatta. A református temető Kossuth utcai részén megkezdték a házhelyek kiosztását. A városban már nyolc orvosi rendelő működött. 1955-ben határozat született a Dong-éri csatorna továbbépítéséről, valamint három tanyai központban apaállat istálló felépítéséről és egy állatorvosi rendelő létesítéséről. A Minisztertanács 1.500.000 forintos segéllyel járult hozzá a gyümölcsfaiskola fejlesztéséhez. Hetenkénti orvosi rendelést vezettek be a külterületi központokban. Hatvanágyas bölcsődévé fejlesztették a napközis bölcsődét, amely 1952-ben nyolc gyerekkel kezdte meg működését. A Motor- és Gépjavító Vállalat megkezdte a „PONOMAX” növényvédő porozógépek gyártását, melyből Albániának 1.000 db-ot készítettek és Dániába is szállítottak. A járási kultúrház városi kezelésbe került. Megkezdte működését a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet a Központi Iskolában. Betonjárdát adtak át a Szász Károly, a Székely, a Dózsa György, a Kórház, a Paprika Antal utcákban. Szivattyús kutat létesítettek a Jókai, a Csiga, a Kmeth Sándor, és a Zöldhalom utcákban. Vízvezetéket építettek a Köztársaság, a Tolbuchin (ma Szent Imre), a Dimitrov tér (ma Szentháromság tér), az Árpád, a Kossuth Lajos, a Bem utca és a Sztálin tér (ma Hősök tere) vonalán. Megkezdődött a törpevízmű építése és a Gózon utcában a villamosítás. Októberben megindult a városban a helyi autóbusz közlekedés. Útvonala: dohánybeváltó-vasútállomás-tanácsháza-kórház-Sóstó. A végrehajtó bizottság határozatot hozott az analfabéta cigányok oktatására. A Központi Iskolában beindult a gyógypedagógiai oktatás. November 7-én a Központi Iskola felvette a Szűts József nevet. Decemberben villanyhálózatot kapott a Tó, a Gózon, a Virág, és a Szabó Ervin utca. Makadám burkolatot kapott a Nyárfa utca a péküzemig, aszfalt-keverésű burkolást nyertek a Szabadkai, a Szegedi, a Bajcsy-Zsilinszky, a Szász Károly, a Szilády Áron és a Csónak utcák. Salakkal burkolták az Ady Endre, a Székely, a Posta, a Dózsa György, és a Kölcsey Ferenc utcákat. Földrendezés volt a Batthyány, az Arany János, az Alkotmány, az Október 23 (ma Kárpát utca) és a Szabó Ervin utcákban. A városban már 21 mélyfúratú és 68 ásott kút biztosította az ivóvízellátást. 1956-ban a város községfejlesztési alapja 2 millió forint volt. Az előző évben még ilyen alap nem volt. Elindult a város harmadik autóbusza is. Útvonala Sztálin tér (ma Hősök tere), – Szabadkai úton a város határáig, a Kozma tanyáig. Februárban a bodoglári Tanácskirendeltséget bekapcsolták a telefonhálózatba. Megkezdődött a város lakosságának ingyenes tüdőszűrős vizsgálata. A város területén 12 mezőőri körzetet rendszeresítettek. A város területén 40 db új közvilágítási lámpát szereltek fel. Reile Géza 1956. október 30-án a forradalom alatt felkereste Nagy Szeder István kisgazda politikust, hogy vegyen részt a város irányításában. November 4-én Reile megköszönte Nagy Szedernek, hogy a forradalom idején a kiskunhalasi kommunistáknak nem esett baja, és a szovjet bevonulás nem követelt emberáldozatot. 1957-ben megalakult az első önálló munkásőr század Kiskunhalason. Megnyitották a Dong-éri csatornát és júniusban megnyílt az újjáépített Csipkeház. 16 vagon élelmet és 45.000 Ft készpénzt gyűjtöttek Kiskunhalason a pesterzsébeti Pacsirta-telep lakóinak. Félmillió forintot kapott a Megyei Tanácstól a város az épülő új strandhoz. Felépült a négytantermes iskola Inokán, a három tanítói lakással együtt, valamint az egy tantermes, nevelői lakással rendelkező iskola külső Zsanán. 1958-ban 8,5 millió forintot fordítottak a város fejlesztésére. Augusztus 20-án Trautman Rezső építésügyi miniszter átadta a strandfürdőt. A vízvezeték-hálózat 10 kilométerre bővült. Augusztus 24-én a Kiskunhalasi Művelődési Ház felvette Gózon István nevét. December 6-án megalakult az új Kiskunhalasi Városi Tanács. 1959-ben megnyílt az állami zeneiskola. Új locsolókocsit kapott a város 325.000 forint értékben. Elkészült az Oncsa-telepet a várossal összekötő út, valamint átadták az elkészült autóbusz állomást és a vásárcsarnokot augusztus 20-án. Reile Gézát 1960 szeptemberében pártiskolába küldték Budapestre, majd 1961-ben Kecskeméten megválasztották a városi tanács elnökévé. Innen ment nyugdíjba 1973-ban. Nyugalomba vonulása után is részt vett a megye közéletében. Az MTESZ megyei titkáraként jelentős szolgálatot tett. Számos kormánykitüntetésben részesült: két esetben kapta meg a Szocialista Munkáért Érdemérmet, tulajdonosa volt a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatának, elnyerte a 25 éves Felszabadulási Emlékérmet, a Kecskemét városért, a Kodály Zoltán és az Urbanisztikai Társaság arany emlékérmeket. 1977. szeptember 10-én halt meg, és a kecskeméti köztemetőben temették el. Temetésén a városi vezetők, lakosok, tisztelők Kiskunhalasról több busszal voltak jelen.

Tanácselnök 1954. november 1. – 1960. szeptember 1.

1918. április 6-án született Baján. Édesapja Reile Márton cipész, édesanyja Fábrik Éva volt. Elemi iskolai tanulmányait Baján végezte, majd Budapestre került és a Pamutipari Rt-nél szövőtanuló, később segédmester lett. Budapesten kezdett el komolyan sportolni, de már Baján az ökölvívást választotta és rövid idő alatt elnyerte a kitüntető magyar nemzeti válogatott tagságát. Életét is a sport változtatta meg, mert egy bokszmeccsen baleset érte, súlyos gerincsérülést szenvedett. A műtét és az azt követő egyéves gipszágyban való gyógyulás után orvosai eltanácsolták a fizikai munkától. Több éven át tartó munkaképtelenség után 1941-ben Bátmonostorra került, ahol előbb segédhivatalnok, majd díjnok lett. Egerben elvégzett egy jegyző tanfolyamot. Az 1944 márciusi német megszálláskor – a volt szervezett textilipari munkást – elbocsátották állásából. A felszabadulás utáni első napokban, amikor a pártnak is tagja lett, már megbízott községi jegyző. Bátmonostorról a környékbeli községek – Vaskút, Nagybaracska, Szeremle, Gara – közigazgatását is irányította. Még 1944-ben Vaskút községben vezető jegyzőnek nevezték ki. 1950-ben ugyanott lett a tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Országos hírnévre tett szert a községfejlesztés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése terén. Szorgalmának, becsületességének, hatalmas munkabírásának és az akkori nehéz időkben tanúsított emberségének köszönhetően Vaskút lakosai támogatták, hogy vezetőjük maradjon. 1946-ban megnősült, felesége Tiborcz Vanda. Házasságukból egy lánya és egy fia született. 1954. november 1-jétől 1960. szeptember 1-jéig Kiskunhalas Városi Tanácsának Elnöke. Tanácselnöksége alatt az alábbi változások történtek: a végrehajtó bizottság a Zöldfa utcát Markovits Mária utcára változtatta. A református temető Kossuth utcai részén megkezdték a házhelyek kiosztását. A városban már nyolc orvosi rendelő működött. 1955-ben határozat született a Dong-éri csatorna továbbépítéséről, valamint három tanyai központban apaállat istálló felépítéséről és egy állatorvosi rendelő létesítéséről. A Minisztertanács 1.500.000 forintos segéllyel járult hozzá a gyümölcsfaiskola fejlesztéséhez. Hetenkénti orvosi rendelést vezettek be a külterületi központokban. Hatvanágyas bölcsődévé fejlesztették a napközis bölcsődét, amely 1952-ben nyolc gyerekkel kezdte meg működését. A Motor- és Gépjavító Vállalat megkezdte a „PONOMAX” növényvédő porozógépek gyártását, melyből Albániának 1.000 db-ot készítettek és Dániába is szállítottak. A járási kultúrház városi kezelésbe került. Megkezdte működését a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet a Központi Iskolában. Betonjárdát adtak át a Szász Károly, a Székely, a Dózsa György, a Kórház, a Paprika Antal utcákban. Szivattyús kutat létesítettek a Jókai, a Csiga, a Kmeth Sándor, és a Zöldhalom utcákban. Vízvezetéket építettek a Köztársaság, a Tolbuchin (ma Szent Imre), a Dimitrov tér (ma Szentháromság tér), az Árpád, a Kossuth Lajos, a Bem utca és a Sztálin tér (ma Hősök tere) vonalán. Megkezdődött a törpevízmű építése és a Gózon utcában a villamosítás. Októberben megindult a városban a helyi autóbusz közlekedés. Útvonala: dohánybeváltó-vasútállomás-tanácsháza-kórház-Sóstó. A végrehajtó bizottság határozatot hozott az analfabéta cigányok oktatására. A Központi Iskolában beindult a gyógypedagógiai oktatás. November 7-én a Központi Iskola felvette a Szűts József nevet. Decemberben villanyhálózatot kapott a Tó, a Gózon, a Virág, és a Szabó Ervin utca. Makadám burkolatot kapott a Nyárfa utca a péküzemig, aszfalt-keverésű burkolást nyertek a Szabadkai, a Szegedi, a Bajcsy-Zsilinszky, a Szász Károly, a Szilády Áron és a Csónak utcák. Salakkal burkolták az Ady Endre, a Székely, a Posta, a Dózsa György, és a Kölcsey Ferenc utcákat. Földrendezés volt a Batthyány, az Arany János, az Alkotmány, az Október 23 (ma Kárpát utca) és a Szabó Ervin utcákban. A városban már 21 mélyfúratú és 68 ásott kút biztosította az ivóvízellátást. 1956-ban a város községfejlesztési alapja 2 millió forint volt. Az előző évben még ilyen alap nem volt. Elindult a város harmadik autóbusza is. Útvonala Sztálin tér (ma Hősök tere), – Szabadkai úton a város határáig, a Kozma tanyáig. Februárban a bodoglári Tanácskirendeltséget bekapcsolták a telefonhálózatba. Megkezdődött a város lakosságának ingyenes tüdőszűrős vizsgálata. A város területén 12 mezőőri körzetet rendszeresítettek. A város területén 40 db új közvilágítási lámpát szereltek fel. Reile Géza 1956. október 30-án a forradalom alatt felkereste Nagy Szeder István kisgazda politikust, hogy vegyen részt a város irányításában. November 4-én Reile megköszönte Nagy Szedernek, hogy a forradalom idején a kiskunhalasi kommunistáknak nem esett baja, és a szovjet bevonulás nem követelt emberáldozatot. 1957-ben megalakult az első önálló munkásőr század Kiskunhalason. Megnyitották a Dong-éri csatornát és júniusban megnyílt az újjáépített Csipkeház. 16 vagon élelmet és 45.000 Ft készpénzt gyűjtöttek Kiskunhalason a pesterzsébeti Pacsirta-telep lakóinak. Félmillió forintot kapott a Megyei Tanácstól a város az épülő új strandhoz. Felépült a négytantermes iskola Inokán, a három tanítói lakással együtt, valamint az egy tantermes, nevelői lakással rendelkező iskola külső Zsanán. 1958-ban 8,5 millió forintot fordítottak a város fejlesztésére. Augusztus 20-án Trautman Rezső építésügyi miniszter átadta a strandfürdőt. A vízvezeték-hálózat 10 kilométerre bővült. Augusztus 24-én a Kiskunhalasi Művelődési Ház felvette Gózon István nevét. December 6-án megalakult az új Kiskunhalasi Városi Tanács. 1959-ben megnyílt az állami zeneiskola. Új locsolókocsit kapott a város 325.000 forint értékben. Elkészült az Oncsa-telepet a várossal összekötő út, valamint átadták az elkészült autóbusz állomást és a vásárcsarnokot augusztus 20-án. Reile Gézát 1960 szeptemberében pártiskolába küldték Budapestre, majd 1961-ben Kecskeméten megválasztották a városi tanács elnökévé. Innen ment nyugdíjba 1973-ban. Nyugalomba vonulása után is részt vett a megye közéletében. Az MTESZ megyei titkáraként jelentős szolgálatot tett. Számos kormánykitüntetésben részesült: két esetben kapta meg a Szocialista Munkáért Érdemérmet, tulajdonosa volt a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatának, elnyerte a 25 éves Felszabadulási Emlékérmet, a Kecskemét városért, a Kodály Zoltán és az Urbanisztikai Társaság arany emlékérmeket. 1977. szeptember 10-én halt meg, és a kecskeméti köztemetőben temették el. Temetésén a városi vezetők, lakosok, tisztelők Kiskunhalasról több busszal voltak jelen.