Megbízott városvezető 1944. október 25. – 1944. november 14.

Makón született 1920. május 29-én értelmiségi családból. Édesapja ügyvéd volt, édesanyja polgári iskolai tanárnő, majd szociális előadó. Elemi és középiskolai tanulmányait Orosházán és Békéscsabán végezte. Az MKP-nek 1941 óta tagja. A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki képesítést 1944-ben. Időközben 1943/44-ben a Közgazdasági Mérnökképző tanfolyamra is járt. 1944-ben a Magyar Ruggyanta áru gyárban lett üzemmérnök és a gyár erőtelepét vezette. A nyilas puccs után, átmenve a fronton, a már felszabadított országrészen – 1944. október 25. és 1944. november 6. között – Kiskunhalason a város megbízott vezetője volt. Rövid tartózkodása alatt kiáltványt bocsátott ki, melyet a város különböző pontjain függesztettek ki. Ebben felkérte a városban lévő demokratikus pártok képviselőit és az egyházi vezetőket, hogy fogjanak össze az újjáépítés érdekében. Majd az MKP orosházi pártszervezeténél dolgozott. Házasságot kötött dr. Varga Edit vegyészmérnökkel, aki vállalatigazgató is volt. Kettő fiúgyermekük született. A debreceni Ideiglenes Kormány megalakulása után a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztériumban előbb az elnöki, majd az üzemgazdasági osztály vezetője volt. Itt elsősorban az újjáépítés szervezésével foglalkozott, és a három éves terv kidolgozásában vett részt, melynek megindulásakor, 1947-ben a Tervhivatalba került az ipari osztály vezetőjének. Az 1948-as államosítást követően az Iparügyi, majd a Nehézipari Minisztériumban csoportfőnökként előbb a bányászati és energia részlegek, később az elvi főosztályok irányításával bízták meg. A pártfőiskola befejezése után az Építésügyi Minisztériumban csoportfőnök, majd miniszter helyettesként az elvi főosztályok felügyeletét látta el. Az Építőanyag-Ipari Minisztérium megszervezésekor 1952-ben a miniszter első helyettesének nevezték ki és a tárcánál a termelés irányításával foglalkozott. A minisztérium megszűnésekor 1953-ban visszakerült a Közlekedési Minisztériumba, a terv- és műszaki osztály vezetőjének. 1954-ben a földművelési miniszter helyettesévé nevezték ki és a beruházási-, műszaki- és anyagellátási részlegek felügyeletét látta el. 1957-67-ig az Országos Atomenergia Bizottság titkára volt miniszter helyettesi beosztásban. 1968-72-ig a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott igazgatóként és vezette a nehézipari főosztályt elnöki tanácsadóként. 1972-ben került a KGM-be, majd 1980-ban ment nyugdíjba, mint az Ipari Minisztérium miniszteri tanácsadója. 1984. január végén halt meg szívinfarktusban. Budapesten, a Farkasréti temetőben van eltemetve.

Megbízott városvezető 1944. október 25. – 1944. november 14.

Makón született 1920. május 29-én értelmiségi családból. Édesapja ügyvéd volt, édesanyja polgári iskolai tanárnő, majd szociális előadó. Elemi és középiskolai tanulmányait Orosházán és Békéscsabán végezte. Az MKP-nek 1941 óta tagja. A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki képesítést 1944-ben. Időközben 1943/44-ben a Közgazdasági Mérnökképző tanfolyamra is járt. 1944-ben a Magyar Ruggyanta áru gyárban lett üzemmérnök és a gyár erőtelepét vezette. A nyilas puccs után, átmenve a fronton, a már felszabadított országrészen – 1944. október 25. és 1944. november 6. között – Kiskunhalason a város megbízott vezetője volt. Rövid tartózkodása alatt kiáltványt bocsátott ki, melyet a város különböző pontjain függesztettek ki. Ebben felkérte a városban lévő demokratikus pártok képviselőit és az egyházi vezetőket, hogy fogjanak össze az újjáépítés érdekében. Majd az MKP orosházi pártszervezeténél dolgozott. Házasságot kötött dr. Varga Edit vegyészmérnökkel, aki vállalatigazgató is volt. Kettő fiúgyermekük született. A debreceni Ideiglenes Kormány megalakulása után a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztériumban előbb az elnöki, majd az üzemgazdasági osztály vezetője volt. Itt elsősorban az újjáépítés szervezésével foglalkozott, és a három éves terv kidolgozásában vett részt, melynek megindulásakor, 1947-ben a Tervhivatalba került az ipari osztály vezetőjének. Az 1948-as államosítást követően az Iparügyi, majd a Nehézipari Minisztériumban csoportfőnökként előbb a bányászati és energia részlegek, később az elvi főosztályok irányításával bízták meg. A pártfőiskola befejezése után az Építésügyi Minisztériumban csoportfőnök, majd miniszter helyettesként az elvi főosztályok felügyeletét látta el. Az Építőanyag-Ipari Minisztérium megszervezésekor 1952-ben a miniszter első helyettesének nevezték ki és a tárcánál a termelés irányításával foglalkozott. A minisztérium megszűnésekor 1953-ban visszakerült a Közlekedési Minisztériumba, a terv- és műszaki osztály vezetőjének. 1954-ben a földművelési miniszter helyettesévé nevezték ki és a beruházási-, műszaki- és anyagellátási részlegek felügyeletét látta el. 1957-67-ig az Országos Atomenergia Bizottság titkára volt miniszter helyettesi beosztásban. 1968-72-ig a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott igazgatóként és vezette a nehézipari főosztályt elnöki tanácsadóként. 1972-ben került a KGM-be, majd 1980-ban ment nyugdíjba, mint az Ipari Minisztérium miniszteri tanácsadója. 1984. január végén halt meg szívinfarktusban. Budapesten, a Farkasréti temetőben van eltemetve.