Latabár Endre életműve
Latabár Endre (1811. november 15., Kiskunhalas – 1873. július 18., Miskolc) színész, színigazgató, zeneszerző, színpadi fordító, a Latabár-színészdinasztia őse. 1831-ben abbahagyta tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban és 1832-ben beállt színésznek Kilényi Dávid színtársulatába. A következő évben Kassára szerződött s ott működött 1838-ig. Ezt követően Kolozsváron 1842-ig mint színész szép sikereket ért el. Ekkor színtársulatot szervezett. 1850-tól színésztársulatával többször játszott Kecskeméten, majd 1857. okt. 3-án együttesével ő nyitotta meg a miskolci színházat, amelyet négy éven át vezetett. 1861-től 1873-ig Kassán volt igazgató. Mindig híres volt jeles társulatairól. Tagjai között volt Paulay Ede, Benedek József, Szathmáry Árpád, Szentgyörgyi István, Déryné Széppataki Róza, Lászy Vilmos, Bercsényi Béla, Újházi Ede és még sokan mások. Jól beszélte a latin, francia, görög és olasz nyelveket. Számos operát és operettet ültetett át magyar nyelvre. Többek között Bellini: Norma, Souppé: A nőnevelde és a Szép Galatea; Offenbach: Orpheus az alvilágban, A gerolsteini nagyherczegnő és a Szép Heléna c. műveit. Zenét szerzett Benedek József A szegedi kupec és Feleki Miklós Angyal Bandi című népszínműveihez.
A híres színészfamília, a Latabár-család első ismert tagja volt Latabár Endre. Városunk egyik büszkesége, hogy egy ilyen nagyhírű színészt adott az országnak.