Zárda
A római katolikus egyházközség a polgári leányiskolát 1922. szeptember 1-én nyitotta meg. Szervezetileg a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek kiskunhalasi iskolájaként. 1933 októberében az egyháztanácsi és képviselőtestületi ülés zárda építését határozta el. Az iskola és zárda építése 1934 márciusában kezdődött dr. Fábián Gáspár budapesti műépítész tervei alapján. Az épületet 1934. november 11-én adták át a rendeltetésének. Az emeleten tantermek, clausura, a földszinten pedig a polgári leányiskola internátusa kapott helyet, ahol 15-20 tanulónak tudtak helyet biztosítani. A tanítást iskolanővérek és rajtuk kívül óraadó tanárok látták el. Az épület homlokzata a két világháború közötti időszak középületeinek hivatalos formavilágát, a neobarokk stílust követi. A városképet jelentősen meghatározó, kiegyensúlyozott, szép homlokzatú épület ma többcélúan hasznosított. Városunk jelentős épületeinek egyike.