Halasthermál Gyógyfürdő
Városunk az alföldi homokhátság közepén fekszik. A múlt század 30-as 40-es éveiben a gyógyvízként nyilvántartott kiskunhalasi Sóstó volt az idegenforgalom központja. A dél-alföldi régió hazánk leggazdagabb része a termálvízkészletet tekintve. Kiskunhalason az 1950-es évek elején folytatott olajkutatások során a próbafúrások tárták fel, hogy mekkora gyógyvízkészlete van a város alatt elhelyezkedő vízérnek. Ez lehetőséget biztosított a gyógy- és termálturizmusra, hiszen a halasi víz adatait tekintve jód tartalmú gyógyvíz, amely légúti panaszok, vérkeringéses, mozgásszervi és reumatikus valamint nőgyógyászati megbetegedések megelőzéséhez, illetve utókezeléséhez használható. Az 50-es években előbb csak földbe vájt deszka ülőalkalmatosságokkal ellátott „medencék” voltak, majd később, 1959-ben épült ki a Vízmű Vállalat kezelésében az egy úszómedencéből, egy felnőtt termál és egy osztott víztükrös gyermek termálmedencéből álló komplexum, amely köré a halasi vállalatok beruházásából, valamint társadalmi munka keretében tető-napozóteres bungalók épültek.
A Termálfürdő egész évben várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeit. Az 1983-ban gyógyvízzé nyilvánított halasi termálvíz súlyfürdővel, masszázzsal jól kiegészíti a Semmelweis Kórház, a teljes gyógyulást elősegítő utógondozó szolgáltatását. Az alkálihidrogén-karbonátos gyógyvíz eredményesen alkalmazható mozgásszervi elváltozások, idült, gyulladásos megbetegedések kezelésére. Jól alkalmazható egyes nőgyógyászati betegségeknél, valamint törések utókezelésénél. Négyfajta gyógyszolgáltatást végeznek, medencefürdőt, súlyfürdőt, orvosi gyógymasszázst és víz alatti csoportos gyógytornát. Minden korosztály igényét figyelembe véve az uszodacsarnokban 3 medencét alakítottak ki: A nyári strandfürdő területén további három medence található, egy 50 m-es, amely versenycélokra is alkalmas, egy 130 négyzetméteres, vízforgatásos élményelemekkel ellátott gyermekmedence, valamint egy kis gyógyvizes termálmedence (36°C). Szolgáltatásaik: szauna, masszázs, manikűr-pedikűr, fényterápiás álló szolárium, nudista napozóterasz, strandfoci, röplabda, lengőteke. A fürdőben iskolarendszerű úszásoktatást és gyermek gyógyúszást is tartanak.