Városi hírek
2018
Hétvégén került megrendezésre a XI. Szilády Kupa teremlabdarúgó torna, amelyre három kategóriában (lány, általános és középiskolás) 18 csapat nevezett.
Pénteken délelőttől már szurkolástól volt hangos a Dékáni sportcsarnok.
Általános iskolások:
1. Felső 2. Szilády 3. Kecel
Középiskolás lány:
1. Szilády 2. II. Rákóczi 3. Dékáni
Középiskolás fiú:
1. Bibó 2. Dékáni 3. Szilády
(Fotók: Balogh Attila)

1943. január 12-én kezdődött a II. világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek következtében a 250 ezer fő honvéd és munkaszolgálatos közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg vagy kerültek fogságba.
Az ünnepségen a Szilády Áron Református Gimnázium pedagógusai által összeállított műsort az intézmény kilencedikes diákjai adták elő.
A megemlékezés második helyszíne a Hősök terén, a II. világháborús emlékmű volt.

Három remek vígjátékot kínál a 2018-as Tavaszi Színházi Évad Kiskunhalason. A bérletek árusítása kedden kezdődött meg a Közösségek Házában.

Tavaly októberben városunkban forgatott a Hazahúzó magazin.
Az adás az alábbi időpontokban kerül műsorra:
ATV - 2018.01.10. - 23:10 és 2018.01.11. - 5:00
Echo TV - 2018.01.11. - 1:00 és 11:00
A műsorok elérhetők lesznek online is:

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Kiskunhalas Város területén a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve a társasházak tekintetében megállapította 2018 évi ütemtervét.
Kiskunhalas város területén a társasházi sormunkaterv az alábbiak szerint alakul: 2018. január 15-től 2018. november 30-ig.
A családi házban élők 2018. januártól a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat.

Születtek:
Kovács Lotti (Nédó Luca Eszter) Kiskunhalas
Dudás Zalán (Szabó Tímea) Kéleshalom
Kővári Andor Nikolasz (Györgye Cintia) Kiskőrös
Varga Tamás (Kunszeri Anna) Kiskunhalas
Détári Bianka (Beszedics Piroska) Balotaszállás

Több mint 2 milliárd forintos pályázati sikerről kapott hírt Kiskunhalas. Farkas Dániel alpolgármester tájékoztatása szerint ebben turisztikai, közlekedési fejlesztés is van, de jut forrás a kertvárosi óvoda megépítésére is.

A 2018. évi városi kitüntetések adományozásának előkészítése megkezdődött.
A kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bekezdése értelmében a „Kiskunhalas Városért” kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek:
-képviselő-testület tagjai, bizottságai,
-gazdálkodó szervek, intézmények,
-politikai pártok, társadalmi szervezetek,
-egyházak,
-kiskunhalasi lakos országgyűlési képviselők.

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról szóló 22/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelete alapján 2018. március 15-én, a szabad sajtó napján átadásra kerül
„KISKUNHALAS VÁROS SAJTÓDÍJA”.

Ismét remekelt Kiskunhalas egyre nagyobb sikereket elérő együttese, a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar. Lauer Zsolt karnagy és együttese a Baptista imaházban fogadta a közönséget. Idén az év vállalkozójának járó díjat a Haldorádó Team két ügyvezetője, Döme Gábor és Pintér Zoltán érdemelte ki.

Már szinte hagyományos, hogy az újévi koncertet a Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar tartja.
Vendégművészek is felléptek a közel három órás koncerten, Gál Gabi énekművész előadása és Schindler Regina zongorajátéka is gazdagította a kulturális eseményt.
Hegedűs Ildikó diákpolgármester köszöntőjét követően Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere mondott ünnepi köszöntőt.
Az Év Vállalkozója díjat idén a Haldorádó Team két ügyvezetője Döme Gábor és Pintér Zoltán kapták a város fejlődése és gyarapodása érdekében végzett munkájukért.

Csík Regina (Kövesdi Krisztina) Kecel
Szem Benett (Fischer Tamara) Jánoshalma
Doszpod Milán (Fejes Melinda Ilona) Kecel
Stenger Hanna Zoé (Ürmös Andrea) Kiskunhalas
Kertész-Farkas Ramóna (Varga Erika) Soltvadkert
Pekó Roland (Katona Krisztina Piroska) Szank

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 307/E.§. (1) bekezdésében foglalt jogkörben eljárva megállapítom, hogy Kiskunhalas 5. számú egyéni választókerületében a 2018. február 25. napjára kitűzött önkormányzati képviselő időközi választáson az
5. számú egyéni választókerület esetében az önkormányzati képviselőjelölt állításához 24 választópolgár érvényes ajánlása szükséges.

Három vígjátékot kínál a 2018-as Tavaszi Színház Bérlet a kiskunhalasi közönségnek. Három előadás tekinthető meg ennek keretében a moziban. Köztük szerepel a Pesti Művész Színház, a Veres1 Színház és a József Attila Színház produkciója. Az asszony körbejár februárban; a Ne most, drágám! márciusban, a Boldogság pedig áprilisban lesz repertoáron.