Menü bezárása
Asztali nézet
Akadálymentes nézet

                  Elektronikus ügyintézés

  Van hozzáférése? | lépjen be   Mobil nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2024. október 09. | Ma Dénes napja van.

Zsidó Fesztivál Kiskunhalason

Színes kulturális programok, ízletes ételek, sok-sok érdeklődő. Ez lehetne a tizenharmadik kiskunhalasi Zsidó Fesztivál összefoglalója. A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy délelőttől egészen estig folyamatosan érkeztek a látogatók a zsinagóga udvarára.

- Ebben az évben már a tizenharmadik fesztiválunkat valósítottuk meg Kiskunhalason. Célunk, hogy akik nem tudnak eljutni a fővárosi nagy rendezvényre, de nem szeretnének kimaradni a hagyományok ápolásából, jól tudják érezni magukat egy teljes napon keresztül. Azt gondolom, idén is sikerült változatos programot összeállítanunk az érdeklődőknek - mondta el Raáb András, a helyi zsidó közösség vezetője.
A programok Macskássy Izolda festőművész kiállításának megnyitójával kezdődtek el vasárnap délelőtt. Az alkotó az elmúlt egy esztendő képanyagából válogatott a halasi tárlatra. Ezt követően kezdődött meg a zsinagóga épületében Nógrádi Gergely, Raáb Gábor és Lakatos György közös koncertje. A műsorban csupa olyan dal csendült fel, melyek valamilyen szinten köthetők a zsidósághoz.
A kellemes dallamok után jöhetett a finom ebéd. Sós Dezső és csapata ezúttal csirke- és marhapörkölttel, sült libacombbal és süteményekkel lepte meg a vendégeket.
Miután mindenki jól lakott, elérkezett a nap egyik leginkább várt pillanata. Közönség elé lépett Hernádi Judit, aki Hernádi Pont című zenés összeállításával szórakoztatta a halasi rajongókat.
A fesztivál zárásaként egy közel kétórás előadás következett, melynek főszereplője Vujity Tvrtko volt. Fotók, videók segítségével mesélt utazásairól, kalandjairól, a világ számos pontján szerzett megannyi tapasztalatáról.

www.halasmedia.hu

Hol vagyok?