Újra konflis áll majd a Konflis parkban
Egy közel 70 éves bérkocsi lesz majd a Halasi Szüreti Fesztivál egyik látványossága. A taxik elődje, egy igazi konflis, vagyis egy egylovas fogatú, könnyű bérkocsi lesz kiállítva a hajdani konflis parkolóban.
Halason egykoron a Szilády-gimnázium melletti salakos terület – ahol most a Székely kapu áll – volt a konflisparkoló. Itt várták a fuvart a bérkocsisok. Most pár napra, a Szüreti Fesztivál idejére egy kicsit megelevenedik a múlt. A konflis parkban magyaros vendéglátás, hangulatos fények, színpadi produkciók várják az érdeklődőket és az a bizonyos konflis amellyel fényképeszkedni lehet.
A kocsi már kifényesítve várja a hétvégét. Aki szemügyre veszi, az láthatja majd a petróleumlámpáit, a harmonikaszerűen le és felereszthető ernyőjét, a szalmával töltött üléseket és a hajtó fapados bakját, illetve a jellegzetes rugózást biztosító szerkezetet.
A Konflis parkban pénteken este fél 8-kor, szombaton pedig 18 órakor kezdődnek a színpadi programok. A szombati első fellépő a Rastacoustic zenészei ismert blues és rock számokkal készülnek. A 22 órakor kezdő Napos oldal szintén ismert slágerekkel szórakoztatja a közönséget. Vasárnap mulatós este lesz a konflis parkban. 18 órakor kezdődik a Rumli Buli Duo egész estés műsora.
www.halasmedia.hu

Hol vagyok?