Megint Halason a lovas élvonal
Háromnapos díjugrató versenyt rendez péntek, szombat, vasárnap a Kiskunhalasi Lovas és Szabadidő Központ. Ezúttal az országos minősítő díjugrató verseny utolsó állomásának ad helyszínt a Hirling József Lovaspark. A lovasbázis ismét megtelt, mindenütt mobil istállók és lószállító járművek állnak. Sok nagy nevű díjugrató és ló vette birtokba a lovaspark létesítményeit és a közönséget is körültekintő szolgáltatásokkal várják a rendezők.
Ilyen nagy volumenű díjugrató verseny során többszörösére nő a lólétszám - mondta Rózsehegyi Róbert versenyigazgató."A vendéglovak elhelyezését a meglévő kőbokszok mellett mobil lóállásokban oldjuk meg. A halasi országos minősítő az utolsó esély még feliratkozni a szeptember 7 és 10 között szintén Kiskunhalason tartandó Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságra, éppen ezért az ország díjugrató színe-java Halasra költözött a hétvégére - erősítette meg a telephely vezetője.
A halasi lovasbarátok a hazai kedvenceket végre itthon láthatják lovagolni, így Füzér Gábor, Fodor Gábor, Fazekas István és Tuska Pál és sok fiatal halasi érdekeltségű lovas próbál még szerencsét a hétvégén. Van miért és kikért kilátogatni tehát a hétvégén a Hirling József lovasparkba.
A szervezők különös gondot fordítanak a közönségre. Óriás kivetítőn láthatják az eredményeket, amit hangosbemondón közölnek szakszerűen a zsűri toronyból. A vendéglátás ezúttal is a Sóstó Csárda igényes, főleg a délvidék jellegzetességeit kínálja étteremsátrában a kilátogatóknak."Legtöbb kedvelt ételünket felkínáljuk árulta el Takács József ügyvezető. Törekszünk azonban arra, hogy egy-egy specialitásunk kiemelten hirdesse a térség gasztronómiai kultúráját. A hétvégén mind a három nap felkínáljuk sokak kedvenc ételét a csülkös pacalt. Remélem ismét elégedett vendégeink lesznek."
A Hirling József Lovasparkban (Kiskunhala, Fazekas Mihály utca 1.) pénteken reggel 7 órától kezdődnek a versenyszámok és késő délutánig tartanak. A három nap során közel 16 versenyszámot és 900 startot láthatnak a nézők. A lovas arénába ingyenes a belépés.
www.halasmedia.hu