Korábban elnevezett közterületek területének pontosítása
2017
Korábban elnevezett közterületek területének pontosítását tárgyalja ismét Kiskunhalas Város Képviselő-testülete soron következő ülésén.
Az elnevezések pontosítása a közelmúltban bevezetett Központi Címregiszter Rendszer (KCR) bevezetése kapcsán szükséges felülvizsgálat és a lakcím-nyilvántartató munkája során az ingatlan-nyilvántartásban észlelt hibák kijavítása miatt vált szükségessé a legtöbb esetben, új utcanév nem kerül bevezetésre, azonban az ide vonatkozó jogszabály értelmében ilyen esetben is biztosítani kell a lakosság véleménynyilvánítási lehetőségét.
Az érintett utcák: a Fridrich Lajos utca, Sáfrány utca, Halászcsárda utca, Keceli út, Vállalkozók útja és a Szabadkai út.
Amennyiben az érintetteknek észrevétele, kérdése van a fenti közterület elnevezésekkel kapcsolatban, azt 2017. október 25-ig elküldhetik írásban elektronikusan a bankos.r@kiskunhalas.hu email címre, vagy postai úton a Hivatal címére (6400 Hősök tere 1.), a főépítésznek címezett levélben, illetve telefonon ügyfélfogadási időben a 06-77/523-162 telefonszámon.
A kapcsolódó előterjesztés az alábbi linken érhető el:
http://kiskunhalas.hu/testulet_files/2017-10-26/16_napirendi_pont.pdf