Asztali nézet
Akadálymentes nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2022. január 20. | Ma Fábián és Sebestyén napja van.

Zenés évkezdés a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

05
01
2022
Kép: Zenés évkezdés a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

„Nem tudom, hallottam-e már valaha ilyen csodát” – többek között ez a mondat hagyta el az egyik néző száját az Újévi nyitány címre keresztelt koncert után. És valóban, nem mindennapi kulturális élményben lehetett részük azoknak, akik ott voltak kedden este az esztendő első halasi, zenés rendezvényén. Az eseményen adták át Kiskunhalas Város Polgármesterének Kitüntető Díját is, amit ebben az évben Paor-Smolcz József kapott.

Az eredeti terveknek megfelelően, január negyedikén pontban 18 órakor kezdődött meg a Dékáni Árpád Technikum sportcsarnokában az Újévi nyitány. A megjelenteket először Bányai Gábor országgyűlési képviselő köszöntötte.

- Engedjék meg, hogy most, az újév kezdetén, emberhez méltó, Jóistennek tetsző, egészséggel jól kibélelt, sikerrel, szerencsével és boldogsággal megerősített újesztendőt kívánjak kedves mindannyiuknak – kezdte beszédét Bányai Gábor.

A honatya elmondta, hogy nem olyan régen Erdélyben tett látogatása alkalmából a székely és a magyar Himnuszt együtt énekelték, ami könnyeket csalt a szemekbe. És bár a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának műsorában önállóan a Himnusz nem szerepel, de mint mondta Erkel Ferenc Ünnepi nyitányában bizonyos részeiben felismerhetők dallamai.

Fülöp Róbert polgármester beszédében felidézte a múltat, szót ejtett a jelenről és szólt a jövő terveiről is.

- Halas Hatalmas! Ezt a szlogent használjuk évtizedek óta Kiskunhalason. Hogy mire alapozták elődeink? Szerintem arra az építő emberi erőre, ami itt, a sívó homokon élőkre jellemző. Nekünk első látásra kevesebb jutott természeti kincsekből, mint másoknak, de csak első látásra. Értékes kőzetek helyett mi finomra szőtt cérnával rendelkezünk és dolgos emberi kezek jutottak városunknak, ebből lett a világhírű halasi csipke. Van gyógyvizünk, hozzá olyan egészségügyi, intézményi háttéradottságunk, mint a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza. Földrajzi fekvésünk miatt közúti, vasúti közlekedési csomópont vagyunk. A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kontinenseket összekötő tranzitállomássá emelkedünk. Örömmel látom, hogy városunk gazdasági ereje egyre nagyobb, a 10, 20 vagy épp a 30 éves születésnapjukat ünneplő vállalkozásoknak is köszönhetően. Bővítettük az ipari parkot és új ipari terület fejlesztését indítottuk el 2021-ben – mondta a polgármester.

Az eseményen adták át Kiskunhalas Város Polgármesterének Kitüntető Díját is, amit ebben az évben Paor-Smolcz József kapott. A díjazottat Kuris István László alpolgármester méltatta.

- Paor-Smolcz József a Paor-Víz Ker. Kft., valamint a vállalkozás jogelődjének ügyvezetője, alapítója és egyben tulajdonosa is. Egyéni vállalkozóként 1993-ban kezdte meg tevékenységét a közművekhez kapcsolódó termékek kereskedelemében. Ezt megelőzően vízművesként több éven át a szakmában tevékenykedett, az anyaggazdálkodási osztályon. Kiskunhalason született 3 gyermek édesapja és 7 unokája van. 4 éve nyugdíjba vonult, azonban aktivitása ezt követően sem csökkent. Idei évben tölti 68. életévét. Szabadidejét szívesen tölti vadászattal. Vadászként is vezető szerepet tölt be a Kiskunhalas térségében működő Diana vadásztársaság elnökeként, valamint megyei és országos vadásztársaságok munkájában is aktívan részt vesz – hangzott el a méltatásban.

A díjazott a városvezetésnek, családtagjainak, kollégáinak mondott köszönetet. Külön kiemelte, milyen sokat köszönhet feleségének, gyermekeinek, unokáinak. Mint mondta, hálás, amiért szülővárosától kaphatott egy ilyen csodálatos elismerést.

Ezt követően már minden a zenéről szólt. AMagyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester vezényletével hallhatta a közönség.

A zenekar az est során tehetséges, fiatal szólistáikkal egészült ki. Marley Erickson, Matuska Flóra és Eszenyi Zsombor Dániel szólóprodukciói egyaránt elnyerték a publikum tetszését. Jutalmuk természetesen hangos vastaps volt.

A különleges hangvételű koncert Brahms 5. magyar táncával zárult, majd a jelenlévők, műsoron kívül, közösen énekelték el nemzeti Himnuszunkat.