Felhívás vendéglátóhelyet üzemeltetőknek
2022
Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltetők!
A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjeként az alábbiakra hívom fel a figyelmüket: Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodásról szóló 20/2021. (X.29.) önkormányzati rendeletének 15. § (3) bekezdése szerint a vendéglátó tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek az általuk termelt, a termékeikkel együtt átadott csomagolóanyagok általi szennyezés visszaszorítása érdekében kötelesek nyitvatartási idejük alatt a közterületről elérhető, városképbe illő, a bejárat fél méteres körzetében, maximum 50 literes hulladékgyűjtő edényt kihelyezni, melynek ürítéséről szükség szerinti rendszerességgel a gazdálkodó szervezetnek kell gondoskodni.
Kérem, hogy a fentiek szerint szíveskedjenek eljárni és a vendéglátóhely bejárata elé helyezzenek ki hulladékgyűjtő edényt, valamint annak ürítéséről rendszeresen gondoskodni szíveskedjenek.
Felhívom továbbá a figyelmüket, hogy a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 6.§ (5) bekezdése szerint a kereskedő adataiban bekövetkezett változást haladéktalanul köteles bejelenteni a jegyzőnek, valamint Korm. r. 27.§ (2) bekezdés a) pont alapján a jegyző a működési engedélyt visszavonja, illetve a tevékenység folytatását megtiltja és a kereskedőt, illetve az üzletet a nyilvántartásból törli és az üzletet bezáratja, ha a működési engedély kiadásának feltételei már nem állnak fenn.
Kérem, hogy amennyiben adataikban változás történt vagy a vendéglátóhelyet már nem üzemeltetik azt haladéktalanul jelentsék be hatóságom felé.
Együttműködésüket előre is köszönöm.
Kollárné dr. Lengyel Linda jegyző