Bajkóék és népi motívumos ruhák
Készüljenek a népzene és a népi motívumos ruhák kedvelői! Különleges szabadtéri koncert várja hamarosan az érdeklődőket. Halason augusztus 19-én, szombaton a Sétáló utcai Közösségek Háza udvara lesz a helyszíne a soron következő, immár 8. Folk estnek.
Ezúttal a budapesti, autentikus magyar népzenét játszó Bajkó zenekar lesz a házigazdája a Folk estnek. Mint megtudtuk a fővárosi fiatalok kellemes, változatos zenei anyagot válogattak össze az estére. A koncertet ez alkalommal nem csak a halasi táncosok műsora színesíti, hanem a Fehérnép- míves öltözetességek ruházati bemutatója is, melyen halasi lányok-fiúk, fiatalok és örök fiatalok működnek közre, s mutatnak be szebbnél-szebb népi motívumokkal díszített ruhákat.
Akik voltak már korábban Folk esten, megszokhatták, hogy az állandó táncosok Mándity László, a Kiskun Táncegyüttes tagjai, valamint Bischoff Ádám és Dóka Zsuzsa mindig valami különleges és látványos táncokkal készülnek. Így lesz ez ezen a szombaton is. A műsor mellett dal és tánctanítás, hajnalig tartó táncház vár minden érdeklődőt augusztus 19-én a Közösségek Házában. A belépés ingyenes!
www.halasmedia.hu

Hol vagyok?