Három célra gyűlnek az adományok
2020
Az elmúlt időszakban több közösségi kezdeményezéssel keresték meg a városvezetőket, melynek értelmében a Városért Közalapítvány adományszámlát nyitott.
#iskolakereszt
Öregdiákok közössége szeretne Felsőszállás puszta területén a régi, tanyasi iskolájuk mellett felállított, de elkorhadt és kidőlt fakereszt helyett újat állítani, emlékül iskolai közösségük, pedagógusaik tiszteletére.
#délikereszt
Egy másik közösség Kiskunhalas déli kapujában szeretne egy új keresztet állítani, hálából megmaradásunkért, illetve emlékezve a trianoni döntés fájdalmaira.
#életmentő
Mint ismert, a közelmúltban életmentő készüléket helyeztünk el a piacon. Egy gyermekét szomorú körülmények között elveszítő édesanya kezdeményezésére indulhat most gyűjtés: egyrészt a készülék fenntartásában felmerülő kiadások fedezetére, másrészt szép eredmény esetén újabb helyre vásárolhatnánk defibrillátort.
A Városért Közalapítvány egy adományszámlát nyitott. A fenti célokat az OTP-ben történő befizetéssel vagy átutalással lehet támogatni.
Városért Közalapítvány Adományszámla
11732064-23819809
Fontos, hogy a közleményben jelenjen meg a támogatandó szándék! Ebből válik egyértelművé, hogy az adományszámlára beérkező felajánlás melyik célra legyen elkülönítve:
#iskolakereszt
#délikereszt
#életmentő
Mindhárom kezdeményezés rendelkezik anyagi alapokkal, de a közösségi összefogás – ahogyan ezt tapasztalhattuk többször is Városunkban – csodákra képes.