Városi hírek
2017
Vidám programmal zárta az idei esztendőt a Sport az Esélyért Kiskunhalasi Egyesület.
Molnárné Gép Anikó elnök és lelkes szervezőcsapata ismét megrendezte a Játsszunk most együtt! elnevezésű napját, ahol sorversenyeken és labdarúgásban mérhették össze tudásukat a csapatok. A Kertvárosi Általános Iskola sportcsarnokában rendezett programon idén minden eddiginél többen, 11 intézmény, egyesület 130 tagja vett rész.
A megjelenteket Farkas Dániel Kiskunhalasi alpolgármestere és a házigazda intézmény igazgatónője, Laskovicsné Terzics Edit köszöntötte.
(Fotók: Balogh Attila)

Vasárnap a református egyház zenés műsorával került meggyújtásra a városi adventi koszorú második gyertyája.

A 5 Non Bonds, valamint Gusztos Enid és Gusztos Károly lélekmelegítő muzsikája varázsolt ünnepi hangulatot szombaton késő délután az Adventi Térre. Akik szeretik a zenét, azok eljöttek, a hideg ellen forró teával és forraltborral védekeztek.

Iparművészeti remekünk megalkotását ünnepelték december 7-én a 115 éves a halasi csipke című kiállítás megnyitóján Budapesten, a Hagyományok Házában. Érték és szépség jellemzi. Nemzedékről nemzedékre hagyományozódó művészet a csipkevarrás, melynek élő hagyományát jelenleg nyolcan művelik a Csipkeházban.

Tisztelt Civil Szervezet!
Mellékelve megküldjük hírlevelünket, amelyben az aktuális pályázati kiírások mellett megtalálják a közelgő eseményeket.
Tisztelettel:
Bács-Kiskun Megyei Civil Információs Centrum
civilbacs@gmail.com
20/295-5935
www.recic.hu
www.facebook.com/civilbacs

Megyei tájékoztató a vidékfejlesztés aktualitásairól, pályázati lehetőségekről.

Kiskunhalas Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kiskunhalas Város Önkormányzatának Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozott időre, 2018.február 1. napjától 2023. január 31. -ig szól.
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6400 Kiskunhalas, Kuruc vitézek tere 17.

Teljesen megújult és modern eszközökkel szerelték fel a Bernáth Lajos Kollégium konyháját, amelyet a közelmúltban a város visszavett korábbi üzemeltetőjétől.
Az 50 milliós beruházásnak köszönhetően akár ezer főre is tudnak főzni. Stírné Prikidánovics Tímea, a konyhát üzemeltető KIGSZ vezetője elmondta, nemcsak főző, hanem tálalókonyha is működik a kollégiumban. Jelenleg az ott lakó gyermekeken kívül a Fazekas Mihály Általános Iskola diákjait, pedagógusait látják el, de részt vesznek a pirtói szociális étkeztetésben is.
(Fotók Balogh Attila)

Kedden délután hivatalosan is átadták a megújult Jókai utcát. A 73 millió forintos beruházás keretében 1375 méternyi kiváló minőségű aszfalt került a töredezett, repedezett burkolat helyére és három új buszmegállót alakítottak ki. A munkálatok a Szabadság tértől egészen az 53-as főútig tartottak.
Jövőre két gyűjtőút renoválását tervezi a városvezetés. Fülöp Róbert polgármester elmondta, hogy a Bajza és a Petőfi utca után ez volt a harmadik gyűjtőút, amelynél megvalósult a renoválás. A tervek szerint 2018-ban a Szent Imre utca és a Tinódi utca következik.

Több százan gyűltek össze vasárnap este a főtéren, hogy részesei legyenek az adventi eseményeknek. Idén is egészen december 23-ig tart az Adventi Tér rendezvénysorozat. A díszvilágításba öltöztetett téren már világít a város fenyőfája, a zenepavilon a helyszíne az adventhez kapcsolódó rendezvényeknek.

Születtek:
Toldi Miklós (Balla Mónika) Kiskunhalas
Horváth Rea (Farkas Adrienn) Pirtó
Sárándi Márta (Kárpáti Rita) Kiskunhalas
Maráczi Áron (Sánta Mária Magdolna) Jánoshalma
Rádóczi Vivien (Szabó Ivett) Kiskunmajsa
Timár Sanel Kamilla (Kolompár Szilvia) Kiskunhalas
Franck Filip (Németh Éva) Soltvadkert

Felhőtlen jókedv, szép koreográfia, sok emlékezetes pillanat, showszerű körítés mellett persze az örömkönnyek is jellemezték a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának szalagavatóját. A megújult Kossuth utcai sportcsarnok teljesen megtelt hozzátartozókkal, barátokkal, akik hat osztály felnőtté válásának első pillanatait élhették át, együtt azokkal, akik számukra a legfontosabbak.
A végzősöket előbb Papp Gyula főigazgató köszöntötte, majd Molnár Nándor igazgató látta el útravalóval.

Az Országos Polgárőr Szövetség és a halasi önkormányzat támogatásának köszönhetően új járőrautót kaptak a halasi polgárőrök. A használt, de kiváló állapotban lévő Suzuki egy matuzsálemkorú Lada Nivát vált majd ki a szolgálatból. A jármű kulcsát dr. Túrós András, az OPSZ elnöke adta át a helyi szervezet vezetőjének, Pente Jánosnak.

Múlt csütörtökön ünnepélyes keretek között megalakult a kiskunhalasi járási önkéntes területvédelmi század. A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája élen járt abban, hogy a szervezet minél előbb létrejöjjön.
Az eseményen részt vett Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes, Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzési és felnőttképzési helyettes államtitkára, Takács Attila dandártábornok, valamint Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is.
Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője köszönetet mondott az önkénteseknek, akik vállalták ezt a nehéz és szép feladatot.

Élénk volt az érdeklődés a Halasi Média és Kultúra Kft. által szervezett pályaválasztási napon. Több, mint húsz stand, szórólapok és sok-sok hasznos információ várt a végzősökre, valamint szüleikre a Bibó Gimnázium aulájában.
Az érdeklődő diákokat és a standok képviselőit a város nevében Dr. Bognárné Nagy Éva önkormányzati képviselő köszöntötte.