Nagy Kálmán életműve
Nagy Kálmán Kiskunhalason született 1872. ápr.17- én. Szülővárosában járt gimnáziumba. Tanárai felismerték tehetségét és a művészpálya felé irányították. A szegény családból származó Nagy Kálmán Budapestre került az Iparművészeti Iskola kisplasztikai osztályába. 1897-ben a Műcsarnokban bemutatott Kődobáló c. kisplasztikájával azonnal elismerést szerzett. Az 1900. évi Párizsi Világkiállításra állami megbízást kapott. Nagy Kálmán néprajzi hitelességű karaktereket ábrázolt, legsikeresebb alkotásait az állam megvásárolta a Szépművészeti Múzeum számára. Párizsban elnyerte a világkiállítás ezüstérmét. Tanulmányúton járt Itáliában, Németországban, Franciaországban. Művészetét az eredetiség jellemezte. Carrarai márványból alkotta meg 1899-1902 között Kiskunhalas város megrendelésére Erzsébet királyné mellszobrát. A szobor ma a Thorma János Múzeum tulajdona és a halasi Csipkeház aulájában tekinthető meg. Nagy Kálmán 1902-ben, harminc éves korában egy fertőzés következtében meghalt. A kiskunhalasi református öregtemetőben temették el. Mintegy tíz kisplasztikája, szobra maradt fenn, melyek a Nemzeti Galériában és a Thorma János Múzeumban találhatóak.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach – Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról - Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 206-207. oldal
Szász Károly életműve
Szász Károly (Nagyenyed, 1829. jún. 15.- Budapest, 1905. okt. 15.) református lelkész, püspök, műfordító, egyházi író. Apja szemerjai Szász Károly a nagyenyedi kollégium híres jogtanára, anyja Münstermann Franciska. Középiskoláit szülővárosában és Kolozsváron végezte. 1848-ban, a szabadságharc idején Budapestre költözött, ahová apját államtitkárnak nevezték ki, s ő az egyetemen matematikai előadásokat hallgatott, majd Debrecenben, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban fogalmazó tisztséget töltött be. A szabadságharc bukása (1849) után bujkált, nevelősködött. 1851-ben papi vizsgát tett. 1851-től Nagykőrösön, 1853-54-ben Kecskeméten matematika tanár. 1854-től Kézdivásárhelyen, 1857-től Kunszentmiklóson, 1863-tól Szabadszálláson lelkész volt. 1852-ben feleségül vette unokahúgát, Szász Pólát (Iduna), aki még nagykőrösi éveiben meghalt. Második felesége halasi leány, Bibó Antónia volt. Ezért is pályázott a halasi szószékre Szilády László halála után 1863-ban, mert feleségének tekintélyes birtokos rokonai voltak itt. De a köznép nem őt, hanem Szilády Áront, Szilády László fiát választotta meg, jóllehet Szász Károly már tagja volt az Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és 8 évvel volt idősebb Szilády Áronnál. 1865-től Deák-párti országgyűlési képviselő. 1867-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban osztálytanácsos, majd miniszteri tanácsos. Az MTA-nak 1858-tól, a Kisfaludy Társaságnak 1860-tól tagja. 1882-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1884-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke lett. Szász Károly sokat tartózkodott Halason felesége rokonai körében, különösen a nyári hónapokban. Itt a vidéki csendben végezte irodalmi tevékenységét, itt fordította Dantét is. Barátságban volt a város vezetőivel, a gimnázium tanáraival, s főleg Szilády Áronnal, akinek sok esetben segítségére volt az új gimnzázium felépítésében. A Szilády Áron Társaság 2000. márciusában emlékkonferenciát rendezett róla, melyen dédunokája, Varga Domokos író tartott megemlékezést. Főbb művei: Szász Károly költeményei (1861), Trencséni Csák (eposz, 1861), Heródes (1867), Álmos (dráma, 1870), Salamon (1878), A világ nagy eposzai (I-II. 1881-82), Szász Károly kisebb költeményei (1883), Schiller (élet- és jellemrajz, 1887), Attila halála (dráma, 1893), Szász Károly művei (válogatta és sajtó alá rendezte Ravasz László, 1930). Emlékét emléktábla és utca őrzi.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Darányi Mária: Szász Károly = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 233-234 .
Pásztortűz Kulturális és Hagyományőrző Egyesület
A Pásztortűz Egyesület 2008. február 29-án alakult meg 13 fővel. A szervezet fő céljának tekinti az emberek minél szélesebb körű tájékoztatását a kultúráról, a művelődésről, összefoglalva a városi szellemi életről.
Az egyesület céljait az alábbiakban részletezem:
• Társadalmi öntevékenység és közösségi élet kibontakoztatása Kiskunhalason. Pártsemleges rendezvényeken való részvétel.
• Kulturális, népművészeti, irodalmi, néprajzi, történelmi, helytörténeti, honismereti, sport, művészeti, zenei, műszaki és természettudományos alkotó tevékenységet végző független gondolkodású, pártokhoz nem köthető emberek összefogása.
• Kapcsolatteremtés a hasonló célkitűzéssel alakult társadalmi szervezetekkel és a város érdeklődő befogadó közönségével.
• Előadások, vitafórumok, beszélgetések megszervezése és lebonyolítása a magyar kultúráról, alakítóikkal, alakítóikról és alakulásáról.
• Kiskunhalas és régiója néphagyományainak megismerése és megismertetése.
• Hadisír-gondozás (kiskunhalasi római katolikus temető, kiskunhalasi református új temető, kiskunhalasi református régi temető) - első és második világháborús sírok rendben tartása
• Önkéntes Pont Kiskunhalas működtetése - önkéntesség terjesztése, népszerűsítése
• Kiskunhalasi civil életben való aktív részvétel A Pásztortűz Egyesület vezetője Végső István helytörténész.
A Pásztortűz Egyesület honlapján találhatunk egy Pásztortűz Hungarikum Club nevű menüpontot, amelybe belépve bepillanthatunk azon értékes dokumentumokba, melyekről a Pásztortűz eddig információkat gyűjtött és hivatásának megfelelően javasolt a Helyi Értéktár Bizottságba. A Pásztortűz Egyesület minden helyi értékünkkel kapcsolatban gyűjt anyagot, a legalaposabb munkát végezve, kellő körültekintéssel járva el a feldolgozási folyamatok során.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
Lakatos Vince életműve
Lakatos Vince (1907. január 21. Mikelaka – 1978. február 20. Budapest) író, fotográfus, filmrendező. Kiskunhalasra édesapja áthelyezésekor került. Harkapusztán járt általános iskolába, napi 12 km-t gyalogolva. Ezek az évek és a tanyai szegényparasztok élete mély nyomot hagyott benne. Ez lett a témája újságcikkeinek, fényképeinek, regényeinek, majd az általa írt és rendezett filmek jelentős részének is. 1918-tól a kiskunhalasi református gimnázium diákja. 1920-as évek végén iratkozik be a Szegedi Egyetem jogi karára. Anyagi okokból abba kellett hagynia az iskolát. 1929-től kiskunhalasi Polgármesteri Hivatalban vállalt állást mint végrehajtó, majd írnok. Lakatos Vince a Halasi Hírlap első számától kezdve 1933 júniusától Budapestre költözéséig, 1941 januárjáig meghatározó személyisége a halasi újságírásnak. Sok esetben egyedül írja a Halasi Hírlap, majd a Kunsági Napló, továbbá a Halasi Újság számait. Mindhárom lapnak szerkesztője, az utóbbi kettőnek egyben alapítója és felelős szerkesztője is. A 30-as évek közepén hírlapíróként kezdett fényképezni, és mindvégig szocioriportjai határozták meg fotográfusi érdeklődését. 1938-ban összeállítja első szociográfiájának a kéziratát. Lakatos fotográfusi életműve nem elválasztható az újságíróétól, sőt az íróétól sem. Filmrendezőként és forgatókönyvíróként pedig egyértelműen a korábbi írásai és fényképei szemléletét viszi tovább. Riportjaira, történeti tárgyú cikkeire a szociografikus szemlélet a jellemző.
Tényfeltáró riportjaiban nem csak a gazdálkodókat, parasztpolgárokat mutatja be az újság hasábjain, hanem a világtól elzárt homoki tanyákon, földbe vájt kunyhókban élő, magukra hagyott szegényeket, a mostoha körülmények között tanuló és tanító pusztai kisdiákokat és tanítókat is. Lakatos élethelyzetéből adódik, hogy irodalmi, szociográfusi élményanyagára mint a terepre hivatalból kijáró városházi alkalmazott és mint hírlapíró tesz szert. Mint újságíró és a hozzá kapcsolódó riportokat dokumentáló fényképészként szerzett ismereteket, tapasztalatokat nagyszerűen hasznosítja majd a negyvenes évek első felében megjelenő, szociális ihletettségű irodalmi műveiben. Szocioriportjai több bekezdését később szó szerint beépíti novelláiba az Árva népem, Egykutyások, Hatrongyos című kötetekbe. Budapestre költözésekor először a Földművelésügyi Minisztériumban kezd dolgozni, de még ebben az évben a Nemzeti Újság, majd a Függetlenség, később az Esti Újság főállású munkatársa lesz. 1942-ben elnyeri a Rákosi Jenő újságíró-díjat. 1945 után ismét a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik, de ekkor már az oktatás és ismeretterjesztés a feladata. Így került kapcsolatba a filmezéssel. Először rövid témavázlatokat írt, majd dokumentumfilmes szakemberek hiányában maga kezdett forgatni. 1948-tól a Híradó és Dokumentumfilm Gyárba került rendezőként és forgatókönyv íróként. Mintegy 180 rövidfilmet és három, egész estét betöltő filmet készített pályafutása során. Filmjeiért 35 díjat kapott hazai és külföldi fesztiválokon. Élete során megkapta az érdemes művész (1971), a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1973) díjakat. Halas környéki filmek: Futóhomok (1950), Naplemente(1978) Halas hatalmas (1979). Emlékét utcanév és a Baky-kastélynál emléktábla őrzi.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus. Thorma János Múzeum - Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2001. 93.
Szűcs Károly: Lakatos Vince = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 198.
Dr. Monszpart László életműve
Dr. Monszpart László (Csákópuszta, 1890. április 12. – Kiskunhalas, 1955. március 28.) sebészorvos és kórházigazgató volt. 1923-ban végezte el a Budapesti Egyetem orvos szakát. Az első világháború alatt hadikórházában dolgozott. 1918-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinikán szakorvos lett. 1920-tól kiskunhalasi városi főorvos, majd 1925-től a városi kórház igazgató főorvosa volt. Ő honosította meg Magyarországon (1937-től) a Böhler-féle (Schmidt-Peterson) szegelést a combnyaktöréseknél. 1945 után a kiskunhalasi római katolikus egyházközösség világi elnöke. Az egyházi iskolák államosítása miatt felszólalt, emiatt 1949-ben leváltották a kórház éléről.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Vas Benő Gábor: Monszpart László (1890-1955) = Szakál Aurél (szerk.): Adatok Kiskunhalas történetéhez. Halasi Téka 18. – Kiskunhalas, 1996. 235-241.
Szakál Aurél: Monszpart László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 205- 206.
Végső István: Kiskunhalas helytörténet olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Nagy Czirok László életműve
Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883. augusztus 4. – Kiskunhalas, 1970. április 6.) hivatalnok, néprajzkutató és múzeumigazgató volt. Kiskunhalasi református gazdálkodó- és pásztorcsaládokból származott. A helyi gimnáziumban érettségizett. 1949-ig köztisztviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott. 1951 és 1954 között a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, majd később munkatársa volt. Óriási kéziratanyaga a Thorma János Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban található. Megjelent könyvei: Vargyas Lajos-Nagy Czirok László: Régi Népdalok Kiskunhalasról. Budapest, Zeneműkiadó, 1954; Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest, Gondolat, 1959; Nagy Czirok László: Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon. Budapest, Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1959; Nagy Czirok László: Budártüzek mellett. Budapest, Gondolat, 1963; Nagy Czirok László: Betyárélet a Kiskunságon. Budapest, Magvető, 1965; Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika. Kiskunhalas, Thorma János Múzeum-Halasi Múzeum Alapítvány-Kiskunhalas Történeti Kutatása Közalapítvány, Kiskunhalas, 2002.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél: Nagy Czirok László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Országzászló emlékmű
A szobrász Falusi Mihály volt, a kőfaragó Gulyás József. Az első felavatás ideje 1935. május 26. 1950 körül átépítették 1919-es mártír emlékművé, majd az 1980-as években lebontották. A rekonstrukció 2001-ben a meglévő elemek felmérésével, régi fotók, adatok felhasználásával készült. Az újra felállításban közreműködtek: Székely Tibor építész és Faragó János kőszobrász, Horváth Gyula, a Gránit Bt. tulajdonosa volt. Az eredeti emlékmű visszaállításra törekedtek, de 180 fokkal elfordították. Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Thorma János Múzeum (turul, korona).
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Lehóczki György: Kiskunhalasi szobrok In: Kiskunhalas Almanach, Kiskunhalas, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 368. old.
http://www.kozterkep.hu/~/9062/orszagzaszlo_kiskunhalas_falusi_mihaly_1927.html
Gyárfás István életműve
Gyárfás István (Dömsöd, 1822. július 17. – Budapest, 1883. július 16.) jogász, táblabíró, történész, az MTA levelező tagja volt. Jogi tanulmányait Debrecenben kezdte, de ügyvédi oklevelet 1847-ben Pesten szerezte. Ügyvédi gyakorlatát Kiskunhalason folytatta. 1848- 1849-ben Kiskunhalason részt vett a forradalmi eseményekben, a város aljegyzőként, és szabadcsapatot is szervezett. 1851-től Kiskunfélegyháza járási alkapitánya, majd 1854-től Gödöllőn szolgabíró. 1862-től kerületi táblabíró lett Kiskunhalason. 1871-től Szabadka városában királyi ügyész, 1873-tól ítélőtáblai rendes bíró Budapesten. 1870-1876 között a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt. 1878-tól az MTA levelező tagja lett. A Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja volt. Jogász hivatása mellett történeti kutatásokat is végzett. Fő szakterületei a jászkunok története, de nyelvészeti, régészeti emlékek feltárásai, vizsgálatai is foglalkoztatták. Emellett jogi, gyümölcsészeti és kertészeti írásai is megjelentek. Emlékét szobor, intézmény, utcanév őrzi, sírja a régi református temetőben található. Cikkei, tanulmányai a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Halasi Újság című lapokban olvashatók.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Lukács László: Gyárfás István In: Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 180-181. old.
Szilády Áron életműve
Szilády Áron (Ságvár, 1837. november 3. – Kiskunhalas, 1922. március 20.) református lelkész, irodalomtörténész, nyelvész, orientalista és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Gimnáziumi évei alatt Kiskunhalason és Nagykőrösön tanult. 1853-tól teológiát hallgatott Debrecenben. 1857-től - a török nyelv elsajátítása céljából - Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában tartózkodott. 1858-ban került a göttingeni egyetemre tanulni. 1863-tól haláláig lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1885-ben a Duna-melléki református egyházkerület főjegyzője lett. 1865 és 1878 között Halas szabadelvű párti országgyűlési képviselője. Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. Tevékenységének köszönhetően 1892-től új épületbe költözhetett a helyi gimnázium. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Bognár Zoltán: Szilády Áron. Kiskunhalasi Városi Tanács Művelődési Osztálya, Budapest, 1987.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 83-84. p.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Ván Benjámin: Szilády Áron élete. Kiskunhalasi Református Egyházközség, Szilády Áron Társaság, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2012.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
Bacsó László életműve
Bacsó László (Kiskunhalas, 1828- Kiskunhalas 1896) parasztverselő, két elemit végzett gazdálkodó ember volt. 1850-ben házasodott meg. Felesége és első gyermeke szülés közben meghalt. Második feleségétől két fiú- és három lánygyermeke volt. Református presbiterként is működött. A versírásra Szilády Áron lelkész ösztönözte. Írásait, mint más parasztverselők is, saját maga terjesztette, de országos lapban (Vasárnap) szintén jelent meg műve. Igen népszerű volt kortársai körében. Főként vallásos és igen komor versei révén különböztetjük meg kortársaitól.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas 2011.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 153.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Dékáni Árpád életműve
Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. április 11. – Borbánd, 1931. március 23.) iparművész, rajztanár 1885- ben Budapesten szerzett tanári képesítést. Ez évtől a kiskunhalasi református gimnázium tanára volt. Aktív közéleti-kulturális tevékenységet folytatott a városban. 1893–94-ben szerkesztette a Kiskunhalas című lapot. Részt vett az önkéntes tűzoltó-egyesület létrehozásában. 1902-től ő az egyik létrehozója a Halasi Csipkének. Ő tervezte a csipkéket, amelyeket Markovits Mária készített el rajzai alapján, s külföldön is hamar kedveltté váltak. 1904-ben a St. Louis-i, 1906-ban a milánói világkiállításon csipkéivel Grand Prix-t (nagydíjat) nyert. A vallás- és közoktatásügyi miniszter csipkevarró tanfolyamok szervezésével bízta meg. E szervezői munkával indult el a magyar háziipari mozgalom. 1902 és 1906 között minden Halasi csipkét Dékáni Árpád tervezett. Csipkéin a jellegzetes magyar virágokat, állatalakokat (szarvas, galamb, páva), leányokat, legényeket a szecesszió növénystilizációjával, vonaljátékával kapcsolja össze. 1906-tól a fővárosban az Iparművészeti Főiskolán, majd az újpesti gimnáziumban tanított. 1915-ben nyugdíjazták, utána Borbándra költözött, s ott élt haláláig.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Csorba Tibor: A halasi csipke múltja - jövője. Kiskunhalas, 1933.
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004.
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996.
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 168-169. p.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Fridrich Lajos életműve
Fridrich Lajos (1885-1962) gépészmérnök. A Kiskunhalasi Református Főgimnáziumban érettségizett 1904-ben. Villamosság, energiahálózatok, rádiózás, gépmodellek, gőzgépek, csillagászat, zene és a sport érdekelte. A Halas Villamos Rt vezető mérnöke. Kiskunhalason számos vezető beosztást töltött be. 1909-ben és 1941-44 között nagy értékű műszereket, berendezéseket adott a gimnáziumnak. 1945 után földjeit, üzleteit elvették, vagyona egy részét államosították. 1952-től fizikát tanított a gimnáziumban.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 174-175.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Gózon István életműve
Gózon István (Kiskunhalas, 1821 – Kiskunhalas, 1912) gazdálkodó, parasztverselő. Elszegényedett családból származott, iskolázatlan volt. 1848-ban a kiskun szabad lovascsapatban szolgált. Az 1860-as években Bodogláron csárdás, majd pandúr lett, később az Iparszőlőkben gazdálkodott. Idős korában kezdett el verseket írni. Írásai a paraszti és a pusztai életről szóltak. A legtermékenyebb parasztverselő, akinek számtalan verse és írása maradt fenn.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 177-178.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Gulyás Sándor életműve
Gulyás Sándor (1892-1957) középiskolai tanulmányait a halasi gimnáziumban fejezte be 1912-ben. 1912-1916 között az Eötvös Kollégium tagja. 1917-ben magyar- latin-angol szakos diplomát kapott. 1919-től 1948-ig a halasi gimnázium tanára, többször igazgatója. Az államosítás után családjával együtt ellehetetlenítették.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 180.
Korda Imre életműve
Korda Imre (1853-1914) gimnáziumi tanár, író. A halasi gimnáziumban végezte a középiskolai tanulmányait. 1881-től-1910-ig a halasi gimnázium tanára (magyar irodalombölcselet). Újságíró, fordító, tankönyvíró. 1882-85 között az első halasi hetilapot, a Halasi Újságot szerkesztette.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 195-196.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Markovits Mária életműve
Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. 1902-ben költözött vissza Kiskunhalasra. Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
László Emese - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p.201.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Stepanek Ernő életműve
Stepanek Ernő (Cegléd, 1881. január 29.– Kiskunhalas, 1934. augusztus 8.) rajztanár, iparművész, csipketervező. Vasutas édesapja miatt költözött Kiskunhalasra a Stepanek család. A Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább. 1906-tól a kiskunhalasi gimnázium rajztanára lett. Az 1920-1930- as évek legkiválóbb csipketervezője volt. Ő tervezte a kiskunhalasi gimnázium hősi halottjai emléktáblát.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004.
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 2000.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 228.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Thúry József életműve
Thúry József (Makád, 1861. december 25. – Szabadka, 1906. május 22.) magyar nyelvész és turkológus volt. Egyszerű, református, gazdálkodó családból származott. Középiskolába Kunszentmiklóson és Budapesten járt. 1880-ban került a pesti egyetemre. Vámbéry Ármin tanítványa volt. 1887-ben a nagykőrösi, 1888-tól a kiskunhalasi református gimnázium tanára lett. Magyar nyelvet és latint tanított. 1899-1905 között az iskolai könyvtár könyvtárosaként dolgozott. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A magyar-török nyelvrokonság, a magyar őstörténet, az oszmán-török történetírás, az irodalomtörténet és a török nyelvtörténet területén kutatott.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 241.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Vári Szabó István életműve
Vári Szabó István (Kiskunhalas, 1827. augusztus 16. – Kiskunhalas, 1906. szeptember 25.) ügyvéd, polgármester, honvédszázados. Kiskunhalas első polgármestere volt. Középiskoláit Kiskunhalason végezte, majd Kecskeméten és Pozsonyban tanult jogot. 1848-ban már hadbíró és ekkor csatlakozott a szabadságharchoz. Részt vett a pákozdi, a nagyszombati, a komáromi, a budai, a szolnoki, a tokaji, a debreceni, az aradi és a temesvári harcokban, ostromokban. Századosi rangig jutott. Kossuth Lajos egyik futára volt. 1849 után leszerelték, és börtönbe került. 1850 után visszakerült szülővárosába, ahol városi hivatalnokként dolgozott. 1872. november 20-án polgármesternek választották. Egy megszakítással (1891-1893) 1903-ig, összesen 29 évig volt a település élén. A 19. századi Kiskunhalas az ő idején fejlődött a leglátványosabban. Aktív közéleti tevékenységének köszönhetően számos fejlesztés indult el a városban. Kulturális, oktatási és gazdasági szempontból is hosszú időre ez az időszak határozta meg a város életét.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Komáromi Szilárd - Végső István, Vári Szabó István - Kiskunhalas város polgármestere. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2008.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Vas Imre életműve
Vas Imre (Kiskunhalas, 1870 – Budapest, 1916 körül) gazdálkodó és parasztverselő volt. Segített Dékáni Árpádnak műkedvelő kört szervezni. Népszínművekben szerepelt. Tragikus családi élete miatt a verseire komor, borúlátó hangnem a jellemző. Kéziratai jó része elveszett. Budapesten hunyt el az első világháború idején, sírja ismeretlen helyen van. Jellegzetes „népi” alakja volt városunknak és kortársai között az egyik kiemelkedő parasztverselő.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 247.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Halasi viselet
Kiskunhalas viseletének alakulására hatással volt a gazdasági helyzet, a környezet öltözködési kultúrája. A 19. század végén egyszerre vannak jelen a régi és új elemek. Megjelennek a gyári textíliák és a polgári divat hatásai. A 19. század női viselete ingvállas, pruszlikos, szoknyás, kötényes. A hétköznapi ruha sima, anyaga festő, kanavász, az ünnepi öltözék díszes, selyemből bársonyból, perkálból készült. A halasi paraszti viselet a parasztpolgári öltözködésre jellemző hosszúszoknyás viselet volt. A munkára használt szoknyát valamivel rövidebbre hagyták A díszesebb felsőszoknya alá alsószoknyákat öltöttek a nők. Anyaguk gyolcs, vászon és sifon volt. A paraszti viselet jellemző darabja a vállkendő is, melyet vállra terítve, sarkaikat hátul a derékon megkötve viseltek. A férfi öltözék: fehér ing, fekete nadrág, mellény, ujjas vászonból, posztóból varrva. A hétköznapi ing rövid volt alig ért derékon alul. A posztónadrág sima, testhezálló, szűk szabású, szára lefelé egyre szűkült. A férfi viselet nélkülözhetetlen darabaja volt a posztómellény, melyet ujjatlan dolmány, kislajbi vagy kismándli néven emlegettek. A posztónadrággal azonos anyagból készült az ujjas mándli, nagymándli vagy nagyfelöltő.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Ö. Kovács József, Szakál Aurél: Kiskunhalas Története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19.század közepétől a 20. század közepéig. Kiskunhalas Város Önkormányzatának kiadványa, Kiskunhalas, 2005.
Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület
Az egyesület alapvető célja a város arculatának megőrzése, az épített és természetes környezet megóvása, de emellett-a kifejezetten szakirányú egyesületek megalakulásáig-a lehetőségeihez mérten vállalkozik a város szellemi /azaz: történelmi, irodalmi, néprajzi, tudományos, képzőművészeti, stb./ értékeinek feltárására és megóvására is. Olyan közszellem kialakítására törekszik, amely természetesnek tartja Kiskunhalas és közigazgatási vonzáskörzetének, mindennemű értékének megőrzését, sőt gyarapítását, ezzel együtt a helyi életfeltételek minőségének javítását. Az Egyesület alapító elnöke Rácz-Fodor Mihály volt, jelenlegi elnök Babud László.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Naprózsa (az Egyesület rendszeresen megjelenő kiadványa)
Rácz-Fodor Mihályné (szerk.): 20 éves a Városvédő és Városszépítő Egyesület 1988-2008. Kiskunhalas, 2008.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
www.helyicivil.hu , www.kiskunhalas.hu
id. Nagy Szeder István életműve
Idősebb Nagy Szeder István (Kiskunhalas, 1876. szeptember 8. – Kiskunhalas, 1936. október 18.), építész, helytörténész volt. A kiskunhalasi gimnáziumban tanult, majd a budapesti Felső Építőipari Iskola elvégzése után építészként dolgozott. Többek között részt vett a kiskunhalasi Takarékpénztár építésénél, a Schneider Ignác és Utódai Cég telepének, a pirtói és a mátéházi vasútállomások és a helyi Adóhivatal építésénél. Az első világháború idején századosi rangban harcolt. Az 1920-as években megbízták a kiskunhalasi városi levéltár rendezésével. Ettől kezdve kezdett el komolyan foglalkozni Kiskunhalas helytörténetével. Különböző folyóiratokban építészeti írásai mellett helytörténeti munkái is megjelentek. Két kiskunhalasi helytörténeti kötetsorozata jelent meg.
Megjelent könyvei: Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1-3. köt. Kiskunhalas, Szerző, 1923-1926; Nagy Szeder István: A redemptio előtti kor 1745-ig. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 1. Kiskunhalas, 1926; Nagy Szeder István: A redemptio utáni kor 1745-től kezdve. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 2. Kiskunhalas, 1993; Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város egyházainak, iskoláinak és közművelődésének története. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 3. Kiskunhalas, 1936; Nagy szeder István: Kiskun-Halas város gazdaságtörténete. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 4. Kiskunhalas, 1935.
A 20. század első felének kiemelkedő helytörténeti kutatója volt. Kötetsorozatai mai napig nélkülözhetetlen szakirodalmi források Kiskunhalas helytörténeti kutatásainál. Építészként városarculatilag kiemelkedő építkezések résztvevője volt.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél-Szalai Sándor: Nagy Szeder István id. = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 209.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Nagy Kálmán életműve
Nagy Kálmán Kiskunhalason született 1872. ápr.17- én. Szülővárosában járt gimnáziumba. Tanárai felismerték tehetségét és a művészpálya felé irányították. A szegény családból származó Nagy Kálmán Budapestre került az Iparművészeti Iskola kisplasztikai osztályába. 1897-ben a Műcsarnokban bemutatott Kődobáló c. kisplasztikájával azonnal elismerést szerzett. Az 1900. évi Párizsi Világkiállításra állami megbízást kapott. Nagy Kálmán néprajzi hitelességű karaktereket ábrázolt, legsikeresebb alkotásait az állam megvásárolta a Szépművészeti Múzeum számára. Párizsban elnyerte a világkiállítás ezüstérmét. Tanulmányúton járt Itáliában, Németországban, Franciaországban. Művészetét az eredetiség jellemezte. Carrarai márványból alkotta meg 1899-1902 között Kiskunhalas város megrendelésére Erzsébet királyné mellszobrát. A szobor ma a Thorma János Múzeum tulajdona és a halasi Csipkeház aulájában tekinthető meg. Nagy Kálmán 1902-ben, harminc éves korában egy fertőzés következtében meghalt. A kiskunhalasi református öregtemetőben temették el. Mintegy tíz kisplasztikája, szobra maradt fenn, melyek a Nemzeti Galériában és a Thorma János Múzeumban találhatóak.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach – Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról - Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 206-207. oldal
Szász Károly életműve
Szász Károly (Nagyenyed, 1829. jún. 15.- Budapest, 1905. okt. 15.) református lelkész, püspök, műfordító, egyházi író. Apja szemerjai Szász Károly a nagyenyedi kollégium híres jogtanára, anyja Münstermann Franciska. Középiskoláit szülővárosában és Kolozsváron végezte. 1848-ban, a szabadságharc idején Budapestre költözött, ahová apját államtitkárnak nevezték ki, s ő az egyetemen matematikai előadásokat hallgatott, majd Debrecenben, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban fogalmazó tisztséget töltött be. A szabadságharc bukása (1849) után bujkált, nevelősködött. 1851-ben papi vizsgát tett. 1851-től Nagykőrösön, 1853-54-ben Kecskeméten matematika tanár. 1854-től Kézdivásárhelyen, 1857-től Kunszentmiklóson, 1863-tól Szabadszálláson lelkész volt. 1852-ben feleségül vette unokahúgát, Szász Pólát (Iduna), aki még nagykőrösi éveiben meghalt. Második felesége halasi leány, Bibó Antónia volt. Ezért is pályázott a halasi szószékre Szilády László halála után 1863-ban, mert feleségének tekintélyes birtokos rokonai voltak itt. De a köznép nem őt, hanem Szilády Áront, Szilády László fiát választotta meg, jóllehet Szász Károly már tagja volt az Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és 8 évvel volt idősebb Szilády Áronnál. 1865-től Deák-párti országgyűlési képviselő. 1867-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban osztálytanácsos, majd miniszteri tanácsos. Az MTA-nak 1858-tól, a Kisfaludy Társaságnak 1860-tól tagja. 1882-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1884-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke lett. Szász Károly sokat tartózkodott Halason felesége rokonai körében, különösen a nyári hónapokban. Itt a vidéki csendben végezte irodalmi tevékenységét, itt fordította Dantét is. Barátságban volt a város vezetőivel, a gimnázium tanáraival, s főleg Szilády Áronnal, akinek sok esetben segítségére volt az új gimnzázium felépítésében. A Szilády Áron Társaság 2000. márciusában emlékkonferenciát rendezett róla, melyen dédunokája, Varga Domokos író tartott megemlékezést. Főbb művei: Szász Károly költeményei (1861), Trencséni Csák (eposz, 1861), Heródes (1867), Álmos (dráma, 1870), Salamon (1878), A világ nagy eposzai (I-II. 1881-82), Szász Károly kisebb költeményei (1883), Schiller (élet- és jellemrajz, 1887), Attila halála (dráma, 1893), Szász Károly művei (válogatta és sajtó alá rendezte Ravasz László, 1930). Emlékét emléktábla és utca őrzi.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Darányi Mária: Szász Károly = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 233-234 .
Pásztortűz Kulturális és Hagyományőrző Egyesület
A Pásztortűz Egyesület 2008. február 29-án alakult meg 13 fővel. A szervezet fő céljának tekinti az emberek minél szélesebb körű tájékoztatását a kultúráról, a művelődésről, összefoglalva a városi szellemi életről.
Az egyesület céljait az alábbiakban részletezem:
• Társadalmi öntevékenység és közösségi élet kibontakoztatása Kiskunhalason. Pártsemleges rendezvényeken való részvétel.
• Kulturális, népművészeti, irodalmi, néprajzi, történelmi, helytörténeti, honismereti, sport, művészeti, zenei, műszaki és természettudományos alkotó tevékenységet végző független gondolkodású, pártokhoz nem köthető emberek összefogása.
• Kapcsolatteremtés a hasonló célkitűzéssel alakult társadalmi szervezetekkel és a város érdeklődő befogadó közönségével.
• Előadások, vitafórumok, beszélgetések megszervezése és lebonyolítása a magyar kultúráról, alakítóikkal, alakítóikról és alakulásáról.
• Kiskunhalas és régiója néphagyományainak megismerése és megismertetése.
• Hadisír-gondozás (kiskunhalasi római katolikus temető, kiskunhalasi református új temető, kiskunhalasi református régi temető) - első és második világháborús sírok rendben tartása
• Önkéntes Pont Kiskunhalas működtetése - önkéntesség terjesztése, népszerűsítése
• Kiskunhalasi civil életben való aktív részvétel A Pásztortűz Egyesület vezetője Végső István helytörténész.
A Pásztortűz Egyesület honlapján találhatunk egy Pásztortűz Hungarikum Club nevű menüpontot, amelybe belépve bepillanthatunk azon értékes dokumentumokba, melyekről a Pásztortűz eddig információkat gyűjtött és hivatásának megfelelően javasolt a Helyi Értéktár Bizottságba. A Pásztortűz Egyesület minden helyi értékünkkel kapcsolatban gyűjt anyagot, a legalaposabb munkát végezve, kellő körültekintéssel járva el a feldolgozási folyamatok során.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
Lakatos Vince életműve
Lakatos Vince (1907. január 21. Mikelaka – 1978. február 20. Budapest) író, fotográfus, filmrendező. Kiskunhalasra édesapja áthelyezésekor került. Harkapusztán járt általános iskolába, napi 12 km-t gyalogolva. Ezek az évek és a tanyai szegényparasztok élete mély nyomot hagyott benne. Ez lett a témája újságcikkeinek, fényképeinek, regényeinek, majd az általa írt és rendezett filmek jelentős részének is. 1918-tól a kiskunhalasi református gimnázium diákja. 1920-as évek végén iratkozik be a Szegedi Egyetem jogi karára. Anyagi okokból abba kellett hagynia az iskolát. 1929-től kiskunhalasi Polgármesteri Hivatalban vállalt állást mint végrehajtó, majd írnok. Lakatos Vince a Halasi Hírlap első számától kezdve 1933 júniusától Budapestre költözéséig, 1941 januárjáig meghatározó személyisége a halasi újságírásnak. Sok esetben egyedül írja a Halasi Hírlap, majd a Kunsági Napló, továbbá a Halasi Újság számait. Mindhárom lapnak szerkesztője, az utóbbi kettőnek egyben alapítója és felelős szerkesztője is. A 30-as évek közepén hírlapíróként kezdett fényképezni, és mindvégig szocioriportjai határozták meg fotográfusi érdeklődését. 1938-ban összeállítja első szociográfiájának a kéziratát. Lakatos fotográfusi életműve nem elválasztható az újságíróétól, sőt az íróétól sem. Filmrendezőként és forgatókönyvíróként pedig egyértelműen a korábbi írásai és fényképei szemléletét viszi tovább. Riportjaira, történeti tárgyú cikkeire a szociografikus szemlélet a jellemző.
Tényfeltáró riportjaiban nem csak a gazdálkodókat, parasztpolgárokat mutatja be az újság hasábjain, hanem a világtól elzárt homoki tanyákon, földbe vájt kunyhókban élő, magukra hagyott szegényeket, a mostoha körülmények között tanuló és tanító pusztai kisdiákokat és tanítókat is. Lakatos élethelyzetéből adódik, hogy irodalmi, szociográfusi élményanyagára mint a terepre hivatalból kijáró városházi alkalmazott és mint hírlapíró tesz szert. Mint újságíró és a hozzá kapcsolódó riportokat dokumentáló fényképészként szerzett ismereteket, tapasztalatokat nagyszerűen hasznosítja majd a negyvenes évek első felében megjelenő, szociális ihletettségű irodalmi műveiben. Szocioriportjai több bekezdését később szó szerint beépíti novelláiba az Árva népem, Egykutyások, Hatrongyos című kötetekbe. Budapestre költözésekor először a Földművelésügyi Minisztériumban kezd dolgozni, de még ebben az évben a Nemzeti Újság, majd a Függetlenség, később az Esti Újság főállású munkatársa lesz. 1942-ben elnyeri a Rákosi Jenő újságíró-díjat. 1945 után ismét a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik, de ekkor már az oktatás és ismeretterjesztés a feladata. Így került kapcsolatba a filmezéssel. Először rövid témavázlatokat írt, majd dokumentumfilmes szakemberek hiányában maga kezdett forgatni. 1948-tól a Híradó és Dokumentumfilm Gyárba került rendezőként és forgatókönyv íróként. Mintegy 180 rövidfilmet és három, egész estét betöltő filmet készített pályafutása során. Filmjeiért 35 díjat kapott hazai és külföldi fesztiválokon. Élete során megkapta az érdemes művész (1971), a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1973) díjakat. Halas környéki filmek: Futóhomok (1950), Naplemente(1978) Halas hatalmas (1979). Emlékét utcanév és a Baky-kastélynál emléktábla őrzi.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus. Thorma János Múzeum - Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2001. 93.
Szűcs Károly: Lakatos Vince = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 198.
Dr. Monszpart László életműve
Dr. Monszpart László (Csákópuszta, 1890. április 12. – Kiskunhalas, 1955. március 28.) sebészorvos és kórházigazgató volt. 1923-ban végezte el a Budapesti Egyetem orvos szakát. Az első világháború alatt hadikórházában dolgozott. 1918-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinikán szakorvos lett. 1920-tól kiskunhalasi városi főorvos, majd 1925-től a városi kórház igazgató főorvosa volt. Ő honosította meg Magyarországon (1937-től) a Böhler-féle (Schmidt-Peterson) szegelést a combnyaktöréseknél. 1945 után a kiskunhalasi római katolikus egyházközösség világi elnöke. Az egyházi iskolák államosítása miatt felszólalt, emiatt 1949-ben leváltották a kórház éléről.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Vas Benő Gábor: Monszpart László (1890-1955) = Szakál Aurél (szerk.): Adatok Kiskunhalas történetéhez. Halasi Téka 18. – Kiskunhalas, 1996. 235-241.
Szakál Aurél: Monszpart László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 205- 206.
Végső István: Kiskunhalas helytörténet olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Nagy Czirok László életműve
Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883. augusztus 4. – Kiskunhalas, 1970. április 6.) hivatalnok, néprajzkutató és múzeumigazgató volt. Kiskunhalasi református gazdálkodó- és pásztorcsaládokból származott. A helyi gimnáziumban érettségizett. 1949-ig köztisztviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott. 1951 és 1954 között a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, majd később munkatársa volt. Óriási kéziratanyaga a Thorma János Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban található. Megjelent könyvei: Vargyas Lajos-Nagy Czirok László: Régi Népdalok Kiskunhalasról. Budapest, Zeneműkiadó, 1954; Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest, Gondolat, 1959; Nagy Czirok László: Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon. Budapest, Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1959; Nagy Czirok László: Budártüzek mellett. Budapest, Gondolat, 1963; Nagy Czirok László: Betyárélet a Kiskunságon. Budapest, Magvető, 1965; Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika. Kiskunhalas, Thorma János Múzeum-Halasi Múzeum Alapítvány-Kiskunhalas Történeti Kutatása Közalapítvány, Kiskunhalas, 2002.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél: Nagy Czirok László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Országzászló emlékmű
A szobrász Falusi Mihály volt, a kőfaragó Gulyás József. Az első felavatás ideje 1935. május 26. 1950 körül átépítették 1919-es mártír emlékművé, majd az 1980-as években lebontották. A rekonstrukció 2001-ben a meglévő elemek felmérésével, régi fotók, adatok felhasználásával készült. Az újra felállításban közreműködtek: Székely Tibor építész és Faragó János kőszobrász, Horváth Gyula, a Gránit Bt. tulajdonosa volt. Az eredeti emlékmű visszaállításra törekedtek, de 180 fokkal elfordították. Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Thorma János Múzeum (turul, korona).
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Lehóczki György: Kiskunhalasi szobrok In: Kiskunhalas Almanach, Kiskunhalas, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 368. old.
http://www.kozterkep.hu/~/9062/orszagzaszlo_kiskunhalas_falusi_mihaly_1927.html
Gyárfás István életműve
Gyárfás István (Dömsöd, 1822. július 17. – Budapest, 1883. július 16.) jogász, táblabíró, történész, az MTA levelező tagja volt. Jogi tanulmányait Debrecenben kezdte, de ügyvédi oklevelet 1847-ben Pesten szerezte. Ügyvédi gyakorlatát Kiskunhalason folytatta. 1848- 1849-ben Kiskunhalason részt vett a forradalmi eseményekben, a város aljegyzőként, és szabadcsapatot is szervezett. 1851-től Kiskunfélegyháza járási alkapitánya, majd 1854-től Gödöllőn szolgabíró. 1862-től kerületi táblabíró lett Kiskunhalason. 1871-től Szabadka városában királyi ügyész, 1873-tól ítélőtáblai rendes bíró Budapesten. 1870-1876 között a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt. 1878-tól az MTA levelező tagja lett. A Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja volt. Jogász hivatása mellett történeti kutatásokat is végzett. Fő szakterületei a jászkunok története, de nyelvészeti, régészeti emlékek feltárásai, vizsgálatai is foglalkoztatták. Emellett jogi, gyümölcsészeti és kertészeti írásai is megjelentek. Emlékét szobor, intézmény, utcanév őrzi, sírja a régi református temetőben található. Cikkei, tanulmányai a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Halasi Újság című lapokban olvashatók.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Lukács László: Gyárfás István In: Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 180-181. old.
Szilády Áron életműve
Szilády Áron (Ságvár, 1837. november 3. – Kiskunhalas, 1922. március 20.) református lelkész, irodalomtörténész, nyelvész, orientalista és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Gimnáziumi évei alatt Kiskunhalason és Nagykőrösön tanult. 1853-tól teológiát hallgatott Debrecenben. 1857-től - a török nyelv elsajátítása céljából - Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában tartózkodott. 1858-ban került a göttingeni egyetemre tanulni. 1863-tól haláláig lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1885-ben a Duna-melléki református egyházkerület főjegyzője lett. 1865 és 1878 között Halas szabadelvű párti országgyűlési képviselője. Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. Tevékenységének köszönhetően 1892-től új épületbe költözhetett a helyi gimnázium. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Bognár Zoltán: Szilády Áron. Kiskunhalasi Városi Tanács Művelődési Osztálya, Budapest, 1987.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 83-84. p.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Ván Benjámin: Szilády Áron élete. Kiskunhalasi Református Egyházközség, Szilády Áron Társaság, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2012.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
Bacsó László életműve
Bacsó László (Kiskunhalas, 1828- Kiskunhalas 1896) parasztverselő, két elemit végzett gazdálkodó ember volt. 1850-ben házasodott meg. Felesége és első gyermeke szülés közben meghalt. Második feleségétől két fiú- és három lánygyermeke volt. Református presbiterként is működött. A versírásra Szilády Áron lelkész ösztönözte. Írásait, mint más parasztverselők is, saját maga terjesztette, de országos lapban (Vasárnap) szintén jelent meg műve. Igen népszerű volt kortársai körében. Főként vallásos és igen komor versei révén különböztetjük meg kortársaitól.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas 2011.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 153.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Dékáni Árpád életműve
Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. április 11. – Borbánd, 1931. március 23.) iparművész, rajztanár 1885- ben Budapesten szerzett tanári képesítést. Ez évtől a kiskunhalasi református gimnázium tanára volt. Aktív közéleti-kulturális tevékenységet folytatott a városban. 1893–94-ben szerkesztette a Kiskunhalas című lapot. Részt vett az önkéntes tűzoltó-egyesület létrehozásában. 1902-től ő az egyik létrehozója a Halasi Csipkének. Ő tervezte a csipkéket, amelyeket Markovits Mária készített el rajzai alapján, s külföldön is hamar kedveltté váltak. 1904-ben a St. Louis-i, 1906-ban a milánói világkiállításon csipkéivel Grand Prix-t (nagydíjat) nyert. A vallás- és közoktatásügyi miniszter csipkevarró tanfolyamok szervezésével bízta meg. E szervezői munkával indult el a magyar háziipari mozgalom. 1902 és 1906 között minden Halasi csipkét Dékáni Árpád tervezett. Csipkéin a jellegzetes magyar virágokat, állatalakokat (szarvas, galamb, páva), leányokat, legényeket a szecesszió növénystilizációjával, vonaljátékával kapcsolja össze. 1906-tól a fővárosban az Iparművészeti Főiskolán, majd az újpesti gimnáziumban tanított. 1915-ben nyugdíjazták, utána Borbándra költözött, s ott élt haláláig.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Csorba Tibor: A halasi csipke múltja - jövője. Kiskunhalas, 1933.
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004.
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996.
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 168-169. p.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Fridrich Lajos életműve
Fridrich Lajos (1885-1962) gépészmérnök. A Kiskunhalasi Református Főgimnáziumban érettségizett 1904-ben. Villamosság, energiahálózatok, rádiózás, gépmodellek, gőzgépek, csillagászat, zene és a sport érdekelte. A Halas Villamos Rt vezető mérnöke. Kiskunhalason számos vezető beosztást töltött be. 1909-ben és 1941-44 között nagy értékű műszereket, berendezéseket adott a gimnáziumnak. 1945 után földjeit, üzleteit elvették, vagyona egy részét államosították. 1952-től fizikát tanított a gimnáziumban.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 174-175.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Gózon István életműve
Gózon István (Kiskunhalas, 1821 – Kiskunhalas, 1912) gazdálkodó, parasztverselő. Elszegényedett családból származott, iskolázatlan volt. 1848-ban a kiskun szabad lovascsapatban szolgált. Az 1860-as években Bodogláron csárdás, majd pandúr lett, később az Iparszőlőkben gazdálkodott. Idős korában kezdett el verseket írni. Írásai a paraszti és a pusztai életről szóltak. A legtermékenyebb parasztverselő, akinek számtalan verse és írása maradt fenn.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 177-178.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Gulyás Sándor életműve
Gulyás Sándor (1892-1957) középiskolai tanulmányait a halasi gimnáziumban fejezte be 1912-ben. 1912-1916 között az Eötvös Kollégium tagja. 1917-ben magyar- latin-angol szakos diplomát kapott. 1919-től 1948-ig a halasi gimnázium tanára, többször igazgatója. Az államosítás után családjával együtt ellehetetlenítették.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 180.
Korda Imre életműve
Korda Imre (1853-1914) gimnáziumi tanár, író. A halasi gimnáziumban végezte a középiskolai tanulmányait. 1881-től-1910-ig a halasi gimnázium tanára (magyar irodalombölcselet). Újságíró, fordító, tankönyvíró. 1882-85 között az első halasi hetilapot, a Halasi Újságot szerkesztette.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 195-196.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Markovits Mária életműve
Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. 1902-ben költözött vissza Kiskunhalasra. Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
László Emese - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p.201.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Stepanek Ernő életműve
Stepanek Ernő (Cegléd, 1881. január 29.– Kiskunhalas, 1934. augusztus 8.) rajztanár, iparművész, csipketervező. Vasutas édesapja miatt költözött Kiskunhalasra a Stepanek család. A Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább. 1906-tól a kiskunhalasi gimnázium rajztanára lett. Az 1920-1930- as évek legkiválóbb csipketervezője volt. Ő tervezte a kiskunhalasi gimnázium hősi halottjai emléktáblát.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004.
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 2000.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 228.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Thúry József életműve
Thúry József (Makád, 1861. december 25. – Szabadka, 1906. május 22.) magyar nyelvész és turkológus volt. Egyszerű, református, gazdálkodó családból származott. Középiskolába Kunszentmiklóson és Budapesten járt. 1880-ban került a pesti egyetemre. Vámbéry Ármin tanítványa volt. 1887-ben a nagykőrösi, 1888-tól a kiskunhalasi református gimnázium tanára lett. Magyar nyelvet és latint tanított. 1899-1905 között az iskolai könyvtár könyvtárosaként dolgozott. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A magyar-török nyelvrokonság, a magyar őstörténet, az oszmán-török történetírás, az irodalomtörténet és a török nyelvtörténet területén kutatott.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 241.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Vári Szabó István életműve
Vári Szabó István (Kiskunhalas, 1827. augusztus 16. – Kiskunhalas, 1906. szeptember 25.) ügyvéd, polgármester, honvédszázados. Kiskunhalas első polgármestere volt. Középiskoláit Kiskunhalason végezte, majd Kecskeméten és Pozsonyban tanult jogot. 1848-ban már hadbíró és ekkor csatlakozott a szabadságharchoz. Részt vett a pákozdi, a nagyszombati, a komáromi, a budai, a szolnoki, a tokaji, a debreceni, az aradi és a temesvári harcokban, ostromokban. Századosi rangig jutott. Kossuth Lajos egyik futára volt. 1849 után leszerelték, és börtönbe került. 1850 után visszakerült szülővárosába, ahol városi hivatalnokként dolgozott. 1872. november 20-án polgármesternek választották. Egy megszakítással (1891-1893) 1903-ig, összesen 29 évig volt a település élén. A 19. századi Kiskunhalas az ő idején fejlődött a leglátványosabban. Aktív közéleti tevékenységének köszönhetően számos fejlesztés indult el a városban. Kulturális, oktatási és gazdasági szempontból is hosszú időre ez az időszak határozta meg a város életét.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Komáromi Szilárd - Végső István, Vári Szabó István - Kiskunhalas város polgármestere. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2008.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.
Vas Imre életműve
Vas Imre (Kiskunhalas, 1870 – Budapest, 1916 körül) gazdálkodó és parasztverselő volt. Segített Dékáni Árpádnak műkedvelő kört szervezni. Népszínművekben szerepelt. Tragikus családi élete miatt a verseire komor, borúlátó hangnem a jellemző. Kéziratai jó része elveszett. Budapesten hunyt el az első világháború idején, sírja ismeretlen helyen van. Jellegzetes „népi” alakja volt városunknak és kortársai között az egyik kiemelkedő parasztverselő.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001.
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 247.
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.
Halasi viselet
Kiskunhalas viseletének alakulására hatással volt a gazdasági helyzet, a környezet öltözködési kultúrája. A 19. század végén egyszerre vannak jelen a régi és új elemek. Megjelennek a gyári textíliák és a polgári divat hatásai. A 19. század női viselete ingvállas, pruszlikos, szoknyás, kötényes. A hétköznapi ruha sima, anyaga festő, kanavász, az ünnepi öltözék díszes, selyemből bársonyból, perkálból készült. A halasi paraszti viselet a parasztpolgári öltözködésre jellemző hosszúszoknyás viselet volt. A munkára használt szoknyát valamivel rövidebbre hagyták A díszesebb felsőszoknya alá alsószoknyákat öltöttek a nők. Anyaguk gyolcs, vászon és sifon volt. A paraszti viselet jellemző darabja a vállkendő is, melyet vállra terítve, sarkaikat hátul a derékon megkötve viseltek. A férfi öltözék: fehér ing, fekete nadrág, mellény, ujjas vászonból, posztóból varrva. A hétköznapi ing rövid volt alig ért derékon alul. A posztónadrág sima, testhezálló, szűk szabású, szára lefelé egyre szűkült. A férfi viselet nélkülözhetetlen darabaja volt a posztómellény, melyet ujjatlan dolmány, kislajbi vagy kismándli néven emlegettek. A posztónadrággal azonos anyagból készült az ujjas mándli, nagymándli vagy nagyfelöltő.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Ö. Kovács József, Szakál Aurél: Kiskunhalas Története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19.század közepétől a 20. század közepéig. Kiskunhalas Város Önkormányzatának kiadványa, Kiskunhalas, 2005.
Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület
Az egyesület alapvető célja a város arculatának megőrzése, az épített és természetes környezet megóvása, de emellett-a kifejezetten szakirányú egyesületek megalakulásáig-a lehetőségeihez mérten vállalkozik a város szellemi /azaz: történelmi, irodalmi, néprajzi, tudományos, képzőművészeti, stb./ értékeinek feltárására és megóvására is. Olyan közszellem kialakítására törekszik, amely természetesnek tartja Kiskunhalas és közigazgatási vonzáskörzetének, mindennemű értékének megőrzését, sőt gyarapítását, ezzel együtt a helyi életfeltételek minőségének javítását. Az Egyesület alapító elnöke Rácz-Fodor Mihály volt, jelenlegi elnök Babud László.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Naprózsa (az Egyesület rendszeresen megjelenő kiadványa)
Rácz-Fodor Mihályné (szerk.): 20 éves a Városvédő és Városszépítő Egyesület 1988-2008. Kiskunhalas, 2008.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
www.helyicivil.hu , www.kiskunhalas.hu
id. Nagy Szeder István életműve
Idősebb Nagy Szeder István (Kiskunhalas, 1876. szeptember 8. – Kiskunhalas, 1936. október 18.), építész, helytörténész volt. A kiskunhalasi gimnáziumban tanult, majd a budapesti Felső Építőipari Iskola elvégzése után építészként dolgozott. Többek között részt vett a kiskunhalasi Takarékpénztár építésénél, a Schneider Ignác és Utódai Cég telepének, a pirtói és a mátéházi vasútállomások és a helyi Adóhivatal építésénél. Az első világháború idején századosi rangban harcolt. Az 1920-as években megbízták a kiskunhalasi városi levéltár rendezésével. Ettől kezdve kezdett el komolyan foglalkozni Kiskunhalas helytörténetével. Különböző folyóiratokban építészeti írásai mellett helytörténeti munkái is megjelentek. Két kiskunhalasi helytörténeti kötetsorozata jelent meg.
Megjelent könyvei: Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1-3. köt. Kiskunhalas, Szerző, 1923-1926; Nagy Szeder István: A redemptio előtti kor 1745-ig. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 1. Kiskunhalas, 1926; Nagy Szeder István: A redemptio utáni kor 1745-től kezdve. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 2. Kiskunhalas, 1993; Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város egyházainak, iskoláinak és közművelődésének története. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 3. Kiskunhalas, 1936; Nagy szeder István: Kiskun-Halas város gazdaságtörténete. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 4. Kiskunhalas, 1935.
A 20. század első felének kiemelkedő helytörténeti kutatója volt. Kötetsorozatai mai napig nélkülözhetetlen szakirodalmi források Kiskunhalas helytörténeti kutatásainál. Építészként városarculatilag kiemelkedő építkezések résztvevője volt.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél-Szalai Sándor: Nagy Szeder István id. = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 209.
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.