Kulturális örökség

 

 

A kiskunhalasi református templom

1667-ben épült az első állandó „oratórium” – ahogy elődeink a templomokat nevezték-, helyét a mai épület nyugati oldalán találjuk, 1696-ban bővítették, és 1702-ben tornyot építettek hozzá. A régi torony megőrzésével, ahhoz új alapokon szélesebb és hosszabb, famennyezetű templomhajót illesztettek. Az épület felszentelése 1772 novemberében a Szentháromság tiszteletére történt. A harmadik, máig fennálló templom létrehozásában döntő szerepet játszott Toóth János egyházi főgondnok, világi jegyző. 1813 szeptemberében az egyháztanács új torony emelését határozta el. Az új tornyot nem a régi helyén, nyugati oldalon helyezték el, a Fő utcára néző keleti homlokzaton. Tervezői és kivitelezői: Schwörtz János és fia kőműves mesterek és Brandstadter János ácsmester voltak. A hajót keleti és nyugati irányban meghosszabbították, a déli és északi oldalfalakat az ablakok párkánymagasságáig meghagyták, és kívülről melléfalazták a boltozattartó pilléreket, majd a két falat összekötötték és boltívekkel zárták le a pillérek sorát. 1823. november 23-án az emlékeztető márványtábla elhelyezésével befejeződött a templom építése.

A három tölgyfaajtó Tomó Imre halasi asztalos remeke, a padokat Ötvös János pesti asztalos készítette. A szószék és az úrasztala Jaguitz pesti asztalos tervei nyomán Oberfrank Antal asztalos, Molnár Mihály képfaragó és Lieb Antal aranyozó egri mesterek munkái. A klasszicista templombelső jellegzetessége a boltívekkel záruló mennyezet, valamint a szabadon hagyott déli fal mentén felállított szószékek és az úrasztalát három oldalról körülölelő karzat. Az épület a református oratórium kiérlelt típusa. Építészeti formája a felvilágosodás és a reformkor határán.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Szűcs Károly-Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945, 2001. 
Nagy-Szeder István: Adatok Kiskunhalas város történetéhez 1923.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.kiskunhalas.hu

 

A kiskunhalasi Új Református Temető

Mivel a régi Református Temetőben a 20. század elején egyre kevesebb temetkezési hely volt, így szükségessé vált egy új sírkert létrehozása. 1918-ban nyitották meg ezt a temetőt. Ván Benjámin lelkész búcsúztatta az első halottat.

A részben felszámolt régi Református Temető sírjainak egy része is itt van. A temető mai területe 58.012 m2 .A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
 Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.
 Szűcs Károly – Végső István: KISKUNHALAS, A CSIPKE VÁROSA - Városnéző séták és kerékpártúrák. Halas Galéria, Kiskunhalas, 2010. 
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://www.aldasbekesseg.hu

 

Az 1. világháborúban elhunyt zsidók emléktáblája

A zsinagóga főbejáratánál balra, a Petőfi u. 1. sz. alatt található az emléktábla. Az 1926. máj. 20-án elhelyezett műtárgy anyaga márvány, amelyen a háborúban elesett 21 zsidó hősi halott neve olvasható.

Tulajdonosa a helyi Zsidó Hitközösség. 
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Lehóczki György: Kiskunhalasi emléktáblák. In.: Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach, 2002. 387. o.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.kiskunhalasizsidosag.hu

 

Baky-kripta

A régi Református Temető fontos értékei a Református Sírkőkert és a Baky-kripta. Kimagaslik a körülötte megmaradt festői, 1800-1900 közötti sírjelek közül, a temető legszebb sírboltja. 1890 körül, neogótikus stílusban épült. Falazata sárga téglából (keramit) készült. Egy magasított dombon áll, amelyre lépcsőn lehet feljutni. Az építmény egy üres termet tartalmaz faragott, díszes ajtóval lezárva, felül kör alakú világító ablakokkal. A felső épületet, kb. 0,5 méter magas kovácsoltvas kerítés veszi körül. Alul helyezkedik el a sírkamra, melynek bejárata a keleti oldal földszintjén nyílik, szintén díszes kovácsoltvas ajtón keresztül. 1894-ben temették bele az első elhunytat. Az épület indiai jeleket, formákat hordoz. A csúcsíves, fiatornyokkal ellátott kisméretű kápolna alsó szintjén a kriptát, felette az imateret találjuk. Historizáló stílusa – az eklektikus történelemszemléletnek megfelelően – a par excellence nemzeti református hit és a dicső nemzeti múlt összeválogatásának következménye.  2013. április hónapban műemléki tájékoztató táblát helyezett el rajta a Pásztortűz Egyesület. 


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Baky István: Régi Református temető és sírkert. In.: Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach, 2002. 447-490. 
Szakál Aurél – Szűcs Károly: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945. 
Végső István (szerk.) Kiskunhalas országosan védett műemlékei. (katalógus) 2013
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.kiskunhalas.hu

 

Erzsébet királyné mellszobra

1902-ben készült carrarai márványból. Nagy Kálmán szobrász alkotása. Először a város közgyűlési termében volt elhelyezve. Nagy ünnepség keretében adták át. 1955 óta a Thorma János Múzeum gyűjteményébe tartozik. 2001 óta a Csipkeház előterében található meg. 


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Szűcs Károly: Nagy Kálmán szobrász élete (1872-1902) = Halasi Múzeum.
 Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 125. évfordulójára. Thorma János Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 1999. p.449-456 
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 364-365. 
Szűcs Károly – Végső István: Kiskunhalas a csipke városa - Városnéző séták és kerékpártúrák. Halas Galéria, Kiskunhalas, 2010.

 

Kiskunhalasi Baptista Temető

A baptisták 1935-től használják temetőként ezt az 1920-as években vásárolt területet. 2363 m2 alapterületű, de csupán a déli részén találhatóak sírok. Egy ház is volt a temetőben, de helyére 2001-ben egy ravatalozó épült. Közel 60-70 sír található a területen.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach - Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 
Szűcs Károly – Végső István: KISKUNHALAS, A CSIPKE VÁROSA - Városnéző séták és kerékpártúrák. Halas Galéria, Kiskunhalas, 2010. 
 A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://www.baptistatemplom.hu

 

Kiskunhalasi izraelita temető

Az első zsidók a 18. század közepén érkeztek városunkba, de a letelepedésüket csupán a század végén engedélyezték. A város a mai Lomb utcai óvodától észak-keletre a katolikus temető sarkában jelölt ki nekik temetkezőhelyet a 19. század elején. A határai nem voltak pontosítva, ezt csak 1851-re határozták meg, és kerítették el a „keresztény” területektől. A 3570 m2 alapterületű izraelita temetőhöz tartozik a 19. századi építésű ravatalozó és a csőszház is.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
 Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach, 2002. 503-505. o. 
Szűcs Károly – Végső István: Kiskunhalas a csipke városa - Tájak, Korok, Múzeumok 
Végső István – Simko Balázs: Zsidósors Kiskunhalason – kisvárosi út a holokauszthoz. L’Harmattan, 2007.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://www.kiskunhalasizsidosag.hu/

 

Kiskunhalasi Római Katolikus Templom

A 1767-ben Mária Terézia parancsára a város telket ajándékozott a templom, a kántor- és paplak építésére. Az építés végrehajtásával a királynő Grassalkovich Antal grófot, kamarai elnököt bízta meg, aki 1767-ben a Királyi Kamara építőmesterével megegyezett abban, hogy a halasi templomnak legyen tornya, és a szentély alatt kriptája. Az alapkő letétele 1767. május 15-én történt. A Gföller Jakab tervei alapján barokk stílusban készült, teljesen kész épületet 1770-ben Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelték fel. A hosszházas, késő barokk csarnoktemplom a korabeli belterület határán, egy természetes dombon áll. A téglaépület 32 méter hosszú, 14 méter homlokzati szélességű, az oldalfal magassága 12 méter. 1934-ben az egyházközség képviselő-testülete elhatározta, hogy a templomot kibővítik úgy, hogy 3000 embert képes legyen befogadni. A régi épület stílusát követő bővítést befejezve a templomot 1940 októberében újraszentelték. Az utolsó jelentős változás a mennyezeti freskók festése volt 1944 tavaszán. Helyi sajátosságnak tekinthető a templom névadó szentjeinek a kiválasztása. Az egyházalapító Szent Péter és Szent Pál atyák szobra a homlokzaton a halasi katolikus egyház újraalapítására hívta fel a figyelmet.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Szűcs Károly - Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945. 
Gacsári Kiss Sándor: Kiskunhalas – Alsóvárosi Római Katolikus plébánia története 1991.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://www.kiskunhalas.hu, http://www.halasplebania.hu

 

Köteles-kálvária

Sóstói mészkőből készült. Eredetileg a római katolikus temető területén állították fel (a mai Lomb utcai óvoda területén), a 18. századra jellemző népies barokk stílusban. 1825-ben új Krisztus-szobor készült „Öreg Gyenge Király Istvány istenes költségén”. 1966-ban műemlékké nyilvánították. 1976-ban állították a templom mellé. 2014-ben megvalósult a méltóbb, a dombról lefelé néző elhelyezése.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): 
Gacsári Kiss Sándor: Kiskunhalas – alsóvárosi római katolikus plébánia története. Alsóvárosi Római Katolikus Egyházközség, Kiskunhalas, 1991. 
Lehóczki György: Kiskunhalasi szobrok, emléktáblák. = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. 
Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 362.-363. 
Szűcs Károly – Végső István: Kiskunhalas a csipke városa - Városnéző séták és kerékpártúrák. Halas Galéria, Kiskunhalas, 2010.

 

Női lovas szobor

Szabó Iván szobrászművész női lovasszobrának felállítási ideje: 1973. ápr. 30., helye a Hősök ligete. A szobor eredeti címe: Sportlovasnő. A bronzból készült alkotás magassága a kőfallal együtt 185 cm. 19 évig a Mezőgazdasági Kiállítás lovas pályájának bejáratát díszítette.

Amikor a pálya helyére a BNV egyik pavilonja került, a szobrot Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a nagy lovas múlttal rendelkező Kiskunhalas Határőr Dózsa lovasiskolájának elismeréseként a városnak ajándékozta. Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata. A szobor talapzatán a Halasi Ló és Lovasbarátok Klubja 2010-ben márványtáblát helyezett el.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Szakál Aurél: Kiskunhalas Almanach – Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról - Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002.

 

 

Simon Ferenc: Lány madárral szobor

A Martonosi Pál Városi Könyvtár északi oldalánál található bronzból készült szobrot 1973. augusztus 18-án helyezték el. Az avató ünnepségen beszédet mondott Vass Lajos igazgató, a Városi Művelődési Bizottság elnöke. A madarat a tenyerében tartó leány a béke, a barátság jelképes megfogalmazása. Az alkotás ünnepélyes felavatása az alkotmány ünnepének tiszteletére történt. A szobor tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Horváth Róbert: Kiskunhalas szobrai: Lány madárral (Halasi Hírek, 1977. 09. 28. 8. sz.) 
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach, 361. oldaltól

 

Szilády Áron Református Gimnázium épülete

A gimnázium alapítási évének 1664-et tekintik. A református templom melletti intézmény latin iskolaként működött. Az egyházközösség kezdetben igen szerény lehetőséget tudott biztosítani az oktatáshoz, eleinte csak írást és olvasást, később számolást, éneket és hittant is tanítottak, valamint a latin nyelv elemeit is megismerték. 1715-ben a református templom mellett álló iskola új épületet kapott, amelyben lehetőség nyílt több osztály elhelyezésére. Az iskola épületét többször kibővítették. 1771-ben egy, 1796-ban két tantermet építettek. Ezekkel a bővítésekkel együtt 5 tanteremből, a bentlakó diákok szállásából, egy kisebb lakásból és melléképületből álló iskola alakult ki. Az 1880-as évektől egyre sűrűbben jelentkeztek a földszintes gimnázium építésének vagy áthelyezésének igénye. Szilády Áron lelkész Szász Károly református püspökkel és Péter Dénes főgondnokkal nagyvonalú tervet dolgozott ki, amit sikerült a presbitériummal elfogadtatni. A Kossuth utca belső szakaszán lévő, több mint száz éve nem használt temetőparkot megfelezték, és az egyik részét eladták a városnak, a másik felében pedig a leendő gimnázium helyét tűzték ki. 1891 márciusában a presbiteri gyűlés új főgimnázium felépítését határozta el, és egyben megbízta Kauser József budapesti főépítészt a tervek elkészítésével. A Kossuth utcára néző, nyújtott homlokzatot az egyszerű, világos tagolás jellemzi A halasi főgimnázium egyemeletes neoreneszánsz épületébe 1892 szeptemberében költözhettek be a diákok és tanárok.

Az építési program alapján egy többfunkciós intézmény jött létre, amely nemcsak az oktatást, de a tudós professzorok szakmai munkáját és az iskolán kívüli művelődést is segítette. 11 nagyméretű tanterem, több szakelőadó, szertár mellett három könyvtárhelyiség is volt az épületben. Néhány év múlva megépült a tornacsarnok is, azonban felszerelésére, berendezésére csak az 1920-as években került sor. Az épületet körülvevő tereket 1900 körül Vass Elek városi műkertész díszfákkal és cserjékkel ültette be. Az 1970-es években Horváth János biológia tanár számos növényritkaságokat telepített a kertbe. Vasrácsos téglakerítéssel körülvett épület akkor a város legszebb és legnagyobb épülete volt. 1964-ben új szárnnyal bővítették az iskolát, 2011-ben készült el a korszerű bejárat.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Szűcs Károly – Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945, 39-41. 
Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története, 2004 
www.szilady.net
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.szilady.net

 

Tájház

Eredetileg a 18. század végén vagy a 19. század elején épült itt ház egy redemptus telekre. A mai építmény az Orbán és a Baki család tulajdona volt. 1879-ben építették ezt a nádtetős, faoszlopos tornácú parasztházat. A szabadon álló, földszintes, deszkaoromzatos, náddal fedett nyeregetetős épület hosszabbik oldalával az utcavonalra néz. A déli, udvari homlokzata előtt faoszlopos, lécsoros mellvédű tornác található, kis hajlásszögű, cserepezett fél nyeregtetővel.

Belépve az épületbe, a bejárattal szemben, középen szabadkéményes konyha emlékeztet az elmúlt korokra. A háromosztatú épületben a konyhából nyílik a tisztaszoba, 3 melyet hálószobának is használtak. Itt kapott helyett az 1920-30-as évekből származó cserépkályha. A konyhából nyíló másik helyiségben egy új építésű kemence látható. A telken jászlakkal ellátott istálló, az udvaron egy hordozható gabonahombár, amely Mélykútról került ide. A Tájház olyan jellegzetes halasi gazdaház, amely megőrizte a 19. század végének, 20. század elejének halasi parasztpolgári tárgyait, bemutatja a kor életviszonyait és a városi állattartás-gazdálkodás építményeit. 1983 óta tájházként működik.A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szűcs Károly - Szakál Aurél: Kiskunhalas építészeti emlékei 1770-1945. 
Thorma János Múzeum-Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2001. 63. 
www.halasikultura.hu 
Végső István (szerk.) Kiskunhalas országosan védett műemlékei. (katalógus) Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2013.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: www.halasikultura.hu

 

 

Kiskunhalasi Martonosi Pál Városi Könyvtár

Az első nyilvános könyvtárát 1897-ben alapította Halas városa. Állománya a II. világháború során megsemmisült, így az intézményt újra kellett alapítani. Erre 1949-ben került sor. Jelentős fejlődésnek az '50-es évektől indult, 1952-ben már főfoglalkozású könyvtárost – a későbbi névadó igazgatót, Martonosi Pált – bízták meg a könyvtárosi munkák ellátásával. A következő évtől már járási könyvtárként működött. Az intézményben folyó szakmai munka elismerését jelzi, hogy 1971-ben, 1974-ben és 1977- ben elnyerte a Kiváló könyvtár címet. Igazgatója, Martonosi Pál a könyvtárügyben kifejtett tevékenységéért 1974-ben Állami-díjat kapott. 1999-ben az Év könyvtára címmel tüntették ki. A könyvtár általános gyűjtőkörű közművelődési nyilvános könyvtár. Legnagyobb értéke a gyűjteménye és szolgáltatásai. Több mint 120 ezer állományegységgel rendelkezik. Ennek legnagyobb része könyv, de a kisnyomtatványoktól az audiovizuális dokumentumokig a dokumentumtípusok széles köre megtalálható az állományban. Igen értékes szakirodalmi, gyermekkönyvtári, helyismereti és idegen nyelvű könyvgyűjteménye van. A könyvtár használói tájékoztatást kérhetnek a helyi és más könyvtárak szolgáltatásairól, helyben és kölcsönzéssel használhatják a helyi, könyvtárközi kölcsönzéssel az ország bármely könyvtárának gyűjteményét. Szakirodalmi tájékoztatást és technikai szolgáltatásokat kérhetnek, a felnőttképzés keretében számítógép-használati ismereteket kapnak. A könyvtár a környékbeli települések közül egyedüliként e-Magyarország Pontként a digitális írástudás fejlesztését segíti. 

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szakál Aurél: Kiskunhalasi Városi Könyvtár In.: Kiskunhalas Almanach - /szerk. Szakál Aurél, Kiskunhalas, 2002. - 546. o./ 8. 
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
 http://www.vkhalas.hu E-mail: kkhalas@vkhalas.hu

 


Thorma János: Talpra magyar! című festménye

Thorma János 1898-1936 között festette a Talpra magyar! című festményt, 4x6 méteres vászonra. Elképzelése az volt, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén örökíti meg a Nemzeti dalt a forradalom napján elszavaló költőt. Az első felvázolás után újragondolta a helyszínt. Feldarabolta, megsemmisítette a vásznat. Gyakran évekre abbahagyta a munkát, miközben más témákba fogott. 1903-ban új kép megfestésébe kezdett. Végső változatában a kép színtere az Egyetem tér. Ide helyezte át a jelenetet, amikor Petőfi az egyetemi ifjaknak újra elszavalja a Nemzeti dalt. Valósággal újraálmodta Pest belvárosának ezt a terét, hiszen azokból a házakból akkorra már alig állott valami. A főbb szereplők egyértelműen felismerhetőek a festményen, Vasvári Pál és Jókai Mór alakja, a tizenkét pont kéziratának fehér papírlapjai is kivehetőek. A nagy vásznon végső soron két kép van. Az egyik a Petőfi alakja köré tömörülők, sötétebbre hangolt, árnyékosabb fele, a másik a szemben álló bal oldali rész képe. Több, mint 50 alak (polgár, paraszt, diák) kavarog az 1848. március 15-nek emléket állító hatalmas történelmi festménye.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei – A „Talpra magyar!” és az „Aradi vértanúk” históriája, 1998 .
http://www.muzeum.halas.hu
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
http://www.muzeum.halas.hu

 


Thorma János: „Aradi vértanúk” című festménye

Thorma János 1893-1896 között festette rendkívüli alapossággal az „Aradi vértanúk” című festményt. Ez a legnagyobb méretű magyar történelmi képek egyike. A festmény az 1849. október 6-a leggyászosabb pillanatát, a 9 honvéd tábornok kivégzését ábrázolja. A kép kompozíciója egyszerű, olyan, mint egy pillanatfelvétel. A halálraítéltek alakjai egyértelműen felismerhetőek, azonosíthatóak. Thorma megkisebbítette a vásznat. A bitófák mögötti részt vágta le, majd az égboltból metszett le egy sávot. A végleges nagyság 350x640 cm maradt, az eredetileg 4x8 méteres vászonból. A festmény nemcsak a gyász, a múltra való emlékezés jegyében született, hanem a felemelő helytállás példáját megfogalmazó alkotás. Bródy Sándor így nyilatkozott a festményről: „Legnagyobb kegyelettel szolgáltatta a legszebb misét a mártírokért.” Bemutatása napján az emberek sorban álltak, hogy bejuthassanak és megnézhessék. A képnek rendkívüli érzelmi hatása volt. Olyan meghatottság fogta el a közönséget, - nemcsak az öreg katonákat, hanem politikusokat, írókat, művészeket, amilyent képzőművészeti alkotás ritkán tudott kelteni. A festmény a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Kiskunhalason letétként látható több mint 50 esztendeje.

A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei – A „Talpra magyar!” és az „Aradi vértanúk” históriája, 1998 
www.muzeum.halas.hu
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
www.muzeum.halas.hu

 

 

Halas Táncegyüttes

Kiskunhalas az Alföld egyik jellegzetes, a XV. századtól mezővárosként funkcionáló települése, amely a Duna-Tisza közti homokhátságon fekszik a Kiskunságban. A város hagyományai között a néptánc-mozgalomnak nem jutott számottevő szerep a múltban. A Halas Táncegyüttes, mely 1988-ban alakult, ezt a hiányt próbálta pótolni. Tagjai diákok, főiskolai hallgatók, egyéb munkakörben dolgozó fiatalok, akik népünk tánchagyományainak megőrzését, azok eredeti viseletben való megjelenítését tűzték ki célul Kiskunhalason, immár több mint 25 éve. A Halas Táncegyüttes repertoárja az egész Kárpát-medence tánchagyományát felölelve hiteles képet igyekszik adni a magyarság népművészetéről. A táncegyüttes zenei kíséretét Szabó Zoltán és zenekara látja el, melynek tagjai a legtöbb magyar tájegység zenéjét kitűnően ismerik. Az együttes és a zenekar gyakori résztvevői voltak belföldi és külföldi fesztiváloknak (Székesfehérvár, Lenti, Körmend, Veszprém, Szombathely, Bonyhád), külföldi meghívások (Lengyelország, Svájc, Görögország, Belgium, Franciaország, Lettország, Litvánia, Németország, Kanada, Tajvan, Bosznia) ahol kiemelkedő sikereket értek el. A csoportok kiemelkedő eredményének tudható be 1991. október 23-a, amikor az együttes elnyerte az országos Arany minősítést. 1996. május 18-án Pécsváradon az országban harmadikként Kiváló minősítést kapott. 1996.augusztus 20-án a Képviselő- testület a Halas Táncegyüttesnek Kiskunhalas Városért kitüntetést adományozott. Még ebben az évben az együttes bejutott a megyei KI MIT TUD? döntőjéből a Duna Televízió előválogatójába Siófokra, majd két táncukkal a műsorba. A Halas Táncegyüttest jelenlegi felállása szerint három csoport alkotja. A felnőtt csoport: ők a folytonosság képviselői az immár 25 éves Halas Táncegyüttes életében. A legifjabb nemzedék képviselői az alsó tagozatos általános iskolásokból álló, négy éve szerveződött gyermekcsoport. Az együttes harmadik csoportja a felnőtt kezdőké, akik szintén négy éve alakultak. A csoportok borudvarok, szüreti napok, fesztiválok és egyéb városi, illetve civil rendezvények rendszeres résztvevői. Mindhárom csoport tagjait a közösség ereje mellett a népzene és a néptánc varázsa vonzotta és vonzza ma is. Az együttes 1991-óta alapítványi formában, Néptánc Kulturális Alapítvány néven működik. Az Alapítvány az ifjúság és a felnőtt lakosság néphagyományának és néptánckultúrájának megőrzésére, művelésére jött létre. Célja, hogy felélessze a népdalének és néptánc hagyományait, ápolja azokat, ilyen jellegű anyagi forrásokat gyűjtsön. További feladata a Halas Táncegyüttes támogatása, műsorának széleskörű bemutatása, a hazai és külföldi nagyközönség körében a magyar népzene és néptánc iránti érdeklődésének felkeltése és annak megtartása. A Halas Táncegyüttes működése fontos, hiszen hozzájárul tánckultúránk megőrzéséhez; a város hírnevét öregbíti és értékes szabadidős tevékenységet teremt sokak számára.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Tóth Ilona: Közösségi Kalauz 1997. Halasi Tükör:1996. május 18. Kiskunhalas „kiváló táncegyüttese” 
Halasi Tükör: 1996. augusztus 20. A Halas Táncegyüttes 

 

 

Búsuló kuruc-szobor

Az 1904. nov. 27-én felállított Búsuló kuruc szobor a kardjára támaszkodó kurucot ábrázol, amelynek anyaga sóskúti mészkő. A szobrot a Rákóczi szabadságharcban 1703. okt. 5-én e térségben harcolt kuruc vitézek közül hősi halált halt 234 katona emlékezetére emelték. A szoboravató ünnepség 1904. nov. 27-én a református templomban kezdődött, ahol Szilády Áron lelkész tartott prédikációt. Az istentisztelet után 11 órakor történt a leleplezés. Az avatás az egész város ünnepe volt. A korbeli fényképeken hatalmas tömeg látható. A szobor előtt hatalmas kőlappal lefedett sír található az 1920-as évek óta, amelyben - méltó emléket állítva a kor katonáinak, - a 234 elesett kuruc hős földi maradványai nyugszanak.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach, 2002. 365.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.kiskunhalas.hu

 

 

Az I. világháború hősi halottainak emlékműve - (Hősök szobra)

A szoborcsoport a Hősök terén található. A felállítás ideje: 1926. június. 13. Anyaga: Mészkő. A két obeliszk oldalán a háborúban elesettek nevei olvashatóak. A korabeli fotók és leírások alapján több százan vettek részt az ünnepségen, többek között Horthy Miklós akkori kormányzó is jelen volt. Az emlékművet Thuróczy Dezső polgármester leplezte le, ünnepi avató beszédet mondott báró Prónay György nemzetgyűlési képviselő.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források:
 Lehóczki György: Kiskunhalasi szobrok, in: Kiskunhalas Almanach, 2002. 366. o.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.kiskunhalas.hu

 

 

A kiskunhalasi szégyenkő

A kiskunhalasi bazalt szégyenkő a református templom mellett található. A 17. században volt használatos. Most két műkő állványon van. Az országban számos helyen található hasonló (középkori) büntetési eszköz a templomok mellett. A márványtáblája szerint a következő funkciót töltötte be: „Eredetileg a templomban a bejárat mellett volt, erre a kőre ültették, vagy állították közmegvetésre azokat, akiket valamely vétekben bűnösnek ítéltek. Pl. vasárnap munkát végez, lop, házasságtörő, parázna, hazudik, káromkodik, felebarátját sérti, szidalmazza. A fekete szégyenkőre állították, vagy ültették fekete lepellel letakarva a templomban az eklézsiakövetésre ítéltet. Ez a büntetésforma 1792-ig állt fenn.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Bognár Zoltán: Szilády Áron. Budapest 1987. Szilády Áron: Szégyenkő, Magyar Nyelv 1906. 177. o. 
Szilády Áron: Eklézsia-követés. Magyar Nyelv, 1908. 369. o.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
 http://www.kiskunhalas.hu

 

 

Csipkevarró szobor

A csipkevarró szobor Barth Károly és Mozer Ilona szobrászművészek alkotása a Csipkeház bejáratánál, Kossuth u. 37/a található. A szobor Markovits Máriát, az első csipkevarrót és Dékáni Árpádot, az első csipketervezőt ábrázolja. Az alkotás a Halasi Csipke Alapítvány által 1994-ben készült, örök emléket állítva a Halasi Csipke megteremtőinek. Az alkotás életnagyságúnál kisebb (4/5) méretarányban készült, a körülvevő enteriőr nyerstéglafal, pergolakerítés és díszburkolat Kuminka István főépítész tervei alapján készült.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás forrásosok):
 Lehóczki György: Szobrok In.: Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach 2002. 380. o.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
http://www.halasicsipke.hu

 

 

Thorma János Múzeum

A református egyház által 1874-ben alapított gimnáziumi régiségtárból jött létre. A II. Világháború ideje alatt súlyos veszteség érte. 1950-ben államosították, és felvette a halasi születésű festő, Thorma János nevét. Épülete egy 1887-ből származó polgárház, (az ún. Kolozsvári-Kiss ház). A Múzeum tárgyainak és tételeinek száma több mit százezer. A gyűjtemény elsősorban néprajzi és helytörténeti jellegű (11 ezer db), de régészeti (19 ezer db), numizmatikai (7.000 db), képző- és iparművészeti (ötezer db) anyagot is tartalmaz. Jelentős még az adattár (23.000 db), fotótár (25.000 db), könyvtár (12.000 db). Legérdekesebb látnivalói: a csólyospálosi avar üveg ivókürt, a balotai honfoglalás-kori sírlelet, az 1784-es kiskunhalasi céhlevél és városábrázolás, Thorma János „Talpra Magyar és az „Aradi vértanúk„ című festményei.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Gyarmati Andrea: Kiskunhalasi intézmények. In: Szakál Aurél (szerk): Kiskunhalas Almanach, 2002, 542-543.
www.muzeum.halas.hu 
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
www.muzeum.halas.hu

 

 

Halasi Csipke

A csipkevarrás már a 17. századtól magas színvonalú volt Magyarországon. Mégis a magyar varrott csipke új, semmihez sem hasonlítható fejezete a halasi csipke megalkotásával kezdődött, mely Dékáni Árpád rajztanár nevéhez fűződik, aki 1886-ban főiskolai tanulmányai elvégzése után, a halasi gimnáziumban kezdte meg tanári és egyben művészi pályafutását. Dékáni eredeti magyar mintákkal és új technikával akarta létrehozni az általa elképzelt új csipkét. 1902-ben bemutatta terveit az Iparművészeti Társulatnak, amely azokat érdekesnek találta. Az 1903-ban megrendezett Iparművészeti Kiállításon aranyérmet szavaztak meg a halasi csipkének és az 1904- es világkiállításon St.Louisban már elkápráztatta a nemzetközi közönséget is, megelőzve ezzel az akkor már ismert brüsszeli csipkét. Dékáni megálmodott csipketerveit a kiemelkedő tehetségű helyi fehérneművarró, Markovics Mária valósította meg, aki hosszas próbálkozás után találta meg a más varrott csipkéhez nem hasonlítható megoldást. Technikájának különlegessége abban rejlik, hogy a motívumokat erőteljes körvonal (kontúr) vesz körül, a köztes teret pedig szövő- öltéssel (stoppolás) és a hurok- öltés 60 féle változatával töltik ki. Tehát az „anyagot”, a csipkét tűvel és cérnával, teljes egészében kézimunkával hozták és hozzák létre, mind a mai napig. Az idők során a kézzel varrt csipkére nem tudott hatni az elgépiesedett világ, épp ez teszi a világon egyedülállóvá. A halasi csipke, egy iparművészeti remek, amely ennél fogva nem viseli magán a népművészeti hagyományok jegyeit. A halasi csipkét – egyediségét, utánozhatatlanságát elismerve – 1935- ben védjegyezték. Azóta még a legkisebb (2,5 cm) Halason készült csipkében is megtalálható a három egymáson keresztbe fektetett hal, amelyek elhelyezkedése is pontosan meghatározott. Ahhoz, hogy valaki halasi csipkevarró legyen, mindig is az elhivatottság, a türelem, a kitartás, valamint a csipkevarráshoz való vonzódás volt a legfontosabb. Soha nem volt kikötés az iskolai végzettség, nem volt szükség semmilyen más művészeti tanulmányokra. A csipkevarrás fortélyait az új tanulók a műhelyben sajátították el. Először a kontúrozást kontúrozóktól. Ennek az időtartama 4 – 6 hónap. Ezután következett a 60 féle csipkeöltés megtanulása. Ennek a betanításában szinte mindenki részt vett: ki amelyiket jobban tudta, kedvence volt, azt tanította meg. Ez 12 – 14 hónapot vett igénybe, a tanuló ügyességétől függően. A betanítás folyamata a mai napig változatlan, a különbség csupán annyi, hogy csak akkor jöhet új jelentkező, ha az alapítványnak szüksége van létszámbővítésre. Ma a halasi csipkét kilenc halasi csipkevarró – teljes művészi szabadsággal – az eredeti rajzok és motívumok felhasználásával, természetes alapanyagú, lehelet-finom cérnával, száz százalékos kézimunkával és tradicionális 60 féle öltésminta variációjával varrja. Ezáltal lesz minden csipke egyedi darab, amelyen mindig csak ketten dolgoznak: a kontúrozó (ez külön szakma), és a csipkevarró. A munka időigényességét mutatja, hogy van 4 – 5 munkaórával elkészült csipke (2,5 cm – 3 cm), viszont a nagy terítők megvarrásához (50 -60 cm átmérővel) 4500 – 5000 munkaóra szükséges. A halasi csipke fontos szereplője a magyar diplomáciai életnek, ezáltal is építve az ország imázsát. A Külügyminisztérium által 2001 novembere óta utaztatott, 22 csipkéből álló, a több mint 110 éves történetet bemutató „bőrönd kiállítás” az európai és ázsiai magyar nagykövetségek szervezésében sok látogatót vonzott és fontos része volt a Magyarország kulturális értékeit bemutató külföldi rendezvénysorozatnak. (például a Magyar Magic Londonban 2004- ben.) Ez a kiállítás 2008 szeptemberétől a kanadai nagyvárosokban volt látható, majd 2009. júniusától a New York-i kulturális évad részeként Amerikát hódította meg. Pillanatnyilag a washingtoni nagykövetségünk vendégei csodálhatják meg.


1902 óta a világ több híressége kapott halasi csipkét a magyar állam ajándékaként. Többek között Alice Roosevelt, IV Károly és Zita királyné, Julianna holland királynő, míg a múlt század végén, 1996- ban II. János Pál pápa, 2000-ben Hitachi japán hercegnő. A halasi csipke 2001 óta hivatalosan is szerepel a diplomáciai protokoll ajándéklistáján. Mádl Dalma asszony jóvoltából a libanoni, a ciprusi és az osztrák köztársasági elnök felesége, a japán császárné és II. Erzsébet brit uralkodó, 2006-ban pedig Bush amerikai elnök felesége, 2008-ban a jordán királyné, 2012-ben XVI. Benedek pápa is a halasi csipkével megajándékozottak sorába lépett. Mindemellett a halasi csipke kultúrákat összekötő híd is. A számos hazai és külföldi kiállításon való részvétellel mindenütt hirdetik a magyar iparművészet sokszínűségét, az általunk évenként megrendezésre kerülő nemzetközi csipkekiállítások alkalmával pedig lehetőséget adnak a világ „csipkéseinek”, hogy Kiskunhalason, a halasi csipke bölcsőjénél találkozzanak, és ennek minden évben 1500 – 2000 látogató a nyertese. A város oktatási intézményei szintén sokat megtesznek, hogy a halasi csipkét minden gyerek megismerje. A Csipkemúzeum rendszeres látogatói az óvodás és iskolás csoportok. A város középiskoláiban több év óta érettségi tétel a halasi csipke múltja, jelene. Nagyon sok a felsőoktatásban részt vevő nem csak halasi diák, akik évfolyam vagy szakdolgozatot készítenek a halasi csipkéről.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): 
Sütő József: Halasi csipkeismertető /1936./
 Janó Ákos – Vorák József: Halasi csipke /1969./
 László Emőke – Pásztor Emese – Szakál Aurél: Halasi csipke album /1999./ 
Sz. Csorba Tibor: Halasi csipke Erdei 
T. Lilla: A cérnába szőtt évszázad – a halasi csipke 110 éve /2012/ 
http://www.muosz.hu/cikk.php?page=szakosztalyok&id=4508&fo=6&iid=53 
http://www.aktivpihenes.hu/cikkek pr cikkek/kiskunhalas - a csipke varosa http:infovilag.hu/hir-28434-magyarmagyar csipke fovarosa.html 
http://www.turizmusonline.hu/aktualis/cikk/felfedezo uton a konok kunok varosaban
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.halasicsipke.hu

 

 

Kiskunhalasi tulipános ládák

A kiskunhalasi Thorma János Múzeum néprajzi gyűjteményében 22 ruhanemű tárolására szolgáló láda van. Közülük 19 faragással díszített, 1 láda barokk stílusú, 4 láda festett virágokkal díszített, 2 láda sem faragással, sem festett virágokkal nem ékes. A véséssel díszített, egységes stílusjegyeket mutató ládák használata jellemző volt Kiskunhalason. A ládák faragott díszítésűek, ezek minden esetben tulipános, stilizált tulipános, vagy azok keveréke. A szimmetrikus faragások két egyforma mezőben készültek. A mezőket vésett keret határolja. A nagyobb és későbbi ládákra már a fiók megléte is jellemző. Az egyszínű, sötétre festés a jellemző. Leginkább a 19. században használták.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Halasi Múzeum Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 125. évfordulójára
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
http://www.kiskunhalas.hu

 

 

Nagy Kálmán életműve

Nagy Kálmán Kiskunhalason született 1872. ápr.17- én. Szülővárosában járt gimnáziumba. Tanárai felismerték tehetségét és a művészpálya felé irányították. A szegény családból származó Nagy Kálmán Budapestre került az Iparművészeti Iskola kisplasztikai osztályába. 1897-ben a Műcsarnokban bemutatott Kődobáló c. kisplasztikájával azonnal elismerést szerzett. Az 1900. évi Párizsi Világkiállításra állami megbízást kapott. Nagy Kálmán néprajzi hitelességű karaktereket ábrázolt, legsikeresebb alkotásait az állam megvásárolta a Szépművészeti Múzeum számára. Párizsban elnyerte a világkiállítás ezüstérmét. Tanulmányúton járt Itáliában, Németországban, Franciaországban. Művészetét az eredetiség jellemezte. Carrarai márványból alkotta meg 1899-1902 között Kiskunhalas város megrendelésére Erzsébet királyné mellszobrát. A szobor ma a Thorma János Múzeum tulajdona és a halasi Csipkeház aulájában tekinthető meg. Nagy Kálmán 1902-ben, harminc éves korában egy fertőzés következtében meghalt. A kiskunhalasi református öregtemetőben temették el. Mintegy tíz kisplasztikája, szobra maradt fenn, melyek a Nemzeti Galériában és a Thorma János Múzeumban találhatóak.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): 
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach – Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról - Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 206-207. oldal

 

 

Szász Károly életműve

Szász Károly (Nagyenyed, 1829. jún. 15.- Budapest, 1905. okt. 15.) református lelkész, püspök, műfordító, egyházi író. Apja szemerjai Szász Károly a nagyenyedi kollégium híres jogtanára, anyja Münstermann Franciska. Középiskoláit szülővárosában és Kolozsváron végezte. 1848-ban, a szabadságharc idején Budapestre költözött, ahová apját államtitkárnak nevezték ki, s ő az egyetemen matematikai előadásokat hallgatott, majd Debrecenben, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban fogalmazó tisztséget töltött be. A szabadságharc bukása (1849) után bujkált, nevelősködött. 1851-ben papi vizsgát tett. 1851-től Nagykőrösön, 1853-54-ben Kecskeméten matematika tanár. 1854-től Kézdivásárhelyen, 1857-től Kunszentmiklóson, 1863-tól Szabadszálláson lelkész volt. 1852-ben feleségül vette unokahúgát, Szász Pólát (Iduna), aki még nagykőrösi éveiben meghalt. Második felesége halasi leány, Bibó Antónia volt. Ezért is pályázott a halasi szószékre Szilády László halála után 1863-ban, mert feleségének tekintélyes birtokos rokonai voltak itt. De a köznép nem őt, hanem Szilády Áront, Szilády László fiát választotta meg, jóllehet Szász Károly már tagja volt az Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és 8 évvel volt idősebb Szilády Áronnál. 1865-től Deák-párti országgyűlési képviselő. 1867-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban osztálytanácsos, majd miniszteri tanácsos. Az MTA-nak 1858-tól, a Kisfaludy Társaságnak 1860-tól tagja. 1882-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1884-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke lett. Szász Károly sokat tartózkodott Halason felesége rokonai körében, különösen a nyári hónapokban. Itt a vidéki csendben végezte irodalmi tevékenységét, itt fordította Dantét is. Barátságban volt a város vezetőivel, a gimnázium tanáraival, s főleg Szilády Áronnal, akinek sok esetben segítségére volt az új gimnzázium felépítésében. A Szilády Áron Társaság 2000. márciusában emlékkonferenciát rendezett róla, melyen dédunokája, Varga Domokos író tartott megemlékezést. Főbb művei: Szász Károly költeményei (1861), Trencséni Csák (eposz, 1861), Heródes (1867), Álmos (dráma, 1870), Salamon (1878), A világ nagy eposzai (I-II. 1881-82), Szász Károly kisebb költeményei (1883), Schiller (élet- és jellemrajz, 1887), Attila halála (dráma, 1893), Szász Károly művei (válogatta és sajtó alá rendezte Ravasz László, 1930). Emlékét emléktábla és utca őrzi.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Darányi Mária: Szász Károly = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 233-234 .

 

 

Pásztortűz Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

A Pásztortűz Egyesület 2008. február 29-án alakult meg 13 fővel. A szervezet fő céljának tekinti az emberek minél szélesebb körű tájékoztatását a kultúráról, a művelődésről, összefoglalva a városi szellemi életről. 
Az egyesület céljait az alábbiakban részletezem: 
• Társadalmi öntevékenység és közösségi élet kibontakoztatása Kiskunhalason. Pártsemleges rendezvényeken való részvétel. 
• Kulturális, népművészeti, irodalmi, néprajzi, történelmi, helytörténeti, honismereti, sport, művészeti, zenei, műszaki és természettudományos alkotó tevékenységet végző független gondolkodású, pártokhoz nem köthető emberek összefogása. 
• Kapcsolatteremtés a hasonló célkitűzéssel alakult társadalmi szervezetekkel és a város érdeklődő befogadó közönségével.
 • Előadások, vitafórumok, beszélgetések megszervezése és lebonyolítása a magyar kultúráról, alakítóikkal, alakítóikról és alakulásáról. 
• Kiskunhalas és régiója néphagyományainak megismerése és megismertetése. 
• Hadisír-gondozás (kiskunhalasi római katolikus temető, kiskunhalasi református új temető, kiskunhalasi református régi temető) - első és második világháborús sírok rendben tartása 
• Önkéntes Pont Kiskunhalas működtetése - önkéntesség terjesztése, népszerűsítése
 • Kiskunhalasi civil életben való aktív részvétel A Pásztortűz Egyesület vezetője Végső István helytörténész. 
A Pásztortűz Egyesület honlapján találhatunk egy Pásztortűz Hungarikum Club nevű menüpontot, amelybe belépve bepillanthatunk azon értékes dokumentumokba, melyekről a Pásztortűz eddig információkat gyűjtött és hivatásának megfelelően javasolt a Helyi Értéktár Bizottságba. A Pásztortűz Egyesület minden helyi értékünkkel kapcsolatban gyűjt anyagot, a legalaposabb munkát végezve, kellő körültekintéssel járva el a feldolgozási folyamatok során. 


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): 
www.kiskunhalas.hu 
www.pasztortuz.halas.hu 
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.pasztortuz.halas.hu

 

 

Lakatos Vince életműve

Lakatos Vince (1907. január 21. Mikelaka – 1978. február 20. Budapest) író, fotográfus, filmrendező. Kiskunhalasra édesapja áthelyezésekor került. Harkapusztán járt általános iskolába, napi 12 km-t gyalogolva. Ezek az évek és a tanyai szegényparasztok élete mély nyomot hagyott benne. Ez lett a témája újságcikkeinek, fényképeinek, regényeinek, majd az általa írt és rendezett filmek jelentős részének is. 1918-tól a kiskunhalasi református gimnázium diákja. 1920-as évek végén iratkozik be a Szegedi Egyetem jogi karára. Anyagi okokból abba kellett hagynia az iskolát. 1929-től kiskunhalasi Polgármesteri Hivatalban vállalt állást mint végrehajtó, majd írnok. Lakatos Vince a Halasi Hírlap első számától kezdve 1933 júniusától Budapestre költözéséig, 1941 januárjáig meghatározó személyisége a halasi újságírásnak. Sok esetben egyedül írja a Halasi Hírlap, majd a Kunsági Napló, továbbá a Halasi Újság számait. Mindhárom lapnak szerkesztője, az utóbbi kettőnek egyben alapítója és felelős szerkesztője is. A 30-as évek közepén hírlapíróként kezdett fényképezni, és mindvégig szocioriportjai határozták meg fotográfusi érdeklődését. 1938-ban összeállítja első szociográfiájának a kéziratát. Lakatos fotográfusi életműve nem elválasztható az újságíróétól, sőt az íróétól sem. Filmrendezőként és forgatókönyvíróként pedig egyértelműen a korábbi írásai és fényképei szemléletét viszi tovább. Riportjaira, történeti tárgyú cikkeire a szociografikus szemlélet a jellemző.

Tényfeltáró riportjaiban nem csak a gazdálkodókat, parasztpolgárokat mutatja be az újság hasábjain, hanem a világtól elzárt homoki tanyákon, földbe vájt kunyhókban élő, magukra hagyott szegényeket, a mostoha körülmények között tanuló és tanító pusztai kisdiákokat és tanítókat is. Lakatos élethelyzetéből adódik, hogy irodalmi, szociográfusi élményanyagára mint a terepre hivatalból kijáró városházi alkalmazott és mint hírlapíró tesz szert. Mint újságíró és a hozzá kapcsolódó riportokat dokumentáló fényképészként szerzett ismereteket, tapasztalatokat nagyszerűen hasznosítja majd a negyvenes évek első felében megjelenő, szociális ihletettségű irodalmi műveiben. Szocioriportjai több bekezdését később szó szerint beépíti novelláiba az Árva népem, Egykutyások, Hatrongyos című kötetekbe. Budapestre költözésekor először a Földművelésügyi Minisztériumban kezd dolgozni, de még ebben az évben a Nemzeti Újság, majd a Függetlenség, később az Esti Újság főállású munkatársa lesz. 1942-ben elnyeri a Rákosi Jenő újságíró-díjat. 1945 után ismét a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik, de ekkor már az oktatás és ismeretterjesztés a feladata. Így került kapcsolatba a filmezéssel. Először rövid témavázlatokat írt, majd dokumentumfilmes szakemberek hiányában maga kezdett forgatni. 1948-tól a Híradó és Dokumentumfilm Gyárba került rendezőként és forgatókönyv íróként. Mintegy 180 rövidfilmet és három, egész estét betöltő filmet készített pályafutása során. Filmjeiért 35 díjat kapott hazai és külföldi fesztiválokon. Élete során megkapta az érdemes művész (1971), a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1973) díjakat. Halas környéki filmek: Futóhomok (1950), Naplemente(1978) Halas hatalmas (1979). Emlékét utcanév és a Baky-kastélynál emléktábla őrzi.
A nemzeti értékkel kapcsolatos információit megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus. Thorma János Múzeum - Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2001. 93. 
Szűcs Károly: Lakatos Vince = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 198.

 

Dr. Monszpart László életműve

Dr. Monszpart László (Csákópuszta, 1890. április 12. – Kiskunhalas, 1955. március 28.) sebészorvos és kórházigazgató volt. 1923-ban végezte el a Budapesti Egyetem orvos szakát. Az első világháború alatt hadikórházában dolgozott. 1918-tól a budapesti I. sz. sebészeti klinikán szakorvos lett. 1920-tól kiskunhalasi városi főorvos, majd 1925-től a városi kórház igazgató főorvosa volt. Ő honosította meg Magyarországon (1937-től) a Böhler-féle (Schmidt-Peterson) szegelést a combnyaktöréseknél. 1945 után a kiskunhalasi római katolikus egyházközösség világi elnöke. Az egyházi iskolák államosítása miatt felszólalt, emiatt 1949-ben leváltották a kórház éléről.

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
 Vas Benő Gábor: Monszpart László (1890-1955) = Szakál Aurél (szerk.): Adatok Kiskunhalas történetéhez. Halasi Téka 18. – Kiskunhalas, 1996. 235-241. 
Szakál Aurél: Monszpart László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 205- 206. 
Végső István: Kiskunhalas helytörténet olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Nagy Czirok László életműve

Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883. augusztus 4. – Kiskunhalas, 1970. április 6.) hivatalnok, néprajzkutató és múzeumigazgató volt. Kiskunhalasi református gazdálkodó- és pásztorcsaládokból származott. A helyi gimnáziumban érettségizett. 1949-ig köztisztviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott. 1951 és 1954 között a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, majd később munkatársa volt. Óriási kéziratanyaga a Thorma János Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban található. Megjelent könyvei: Vargyas Lajos-Nagy Czirok László: Régi Népdalok Kiskunhalasról. Budapest, Zeneműkiadó, 1954; Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest, Gondolat, 1959; Nagy Czirok László: Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon. Budapest, Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1959; Nagy Czirok László: Budártüzek mellett. Budapest, Gondolat, 1963; Nagy Czirok László: Betyárélet a Kiskunságon. Budapest, Magvető, 1965; Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika. Kiskunhalas, Thorma János Múzeum-Halasi Múzeum Alapítvány-Kiskunhalas Történeti Kutatása Közalapítvány, Kiskunhalas, 2002.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
 Szakál Aurél: Nagy Czirok László = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Országzászló emlékmű

A szobrász Falusi Mihály volt, a kőfaragó Gulyás József. Az első felavatás ideje 1935. május 26. 1950 körül átépítették 1919-es mártír emlékművé, majd az 1980-as években lebontották. A rekonstrukció 2001-ben a meglévő elemek felmérésével, régi fotók, adatok felhasználásával készült. Az újra felállításban közreműködtek: Székely Tibor építész és Faragó János kőszobrász, Horváth Gyula, a Gránit Bt. tulajdonosa volt. Az eredeti emlékmű visszaállításra törekedtek, de 180 fokkal elfordították. Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Thorma János Múzeum (turul, korona).


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
 Lehóczki György: Kiskunhalasi szobrok In: Kiskunhalas Almanach, Kiskunhalas, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 368. old. 
http://www.kozterkep.hu/~/9062/orszagzaszlo_kiskunhalas_falusi_mihaly_1927.html

 

Gyárfás István életműve

Gyárfás István (Dömsöd, 1822. július 17. – Budapest, 1883. július 16.) jogász, táblabíró, történész, az MTA levelező tagja volt. Jogi tanulmányait Debrecenben kezdte, de ügyvédi oklevelet 1847-ben Pesten szerezte. Ügyvédi gyakorlatát Kiskunhalason folytatta. 1848- 1849-ben Kiskunhalason részt vett a forradalmi eseményekben, a város aljegyzőként, és szabadcsapatot is szervezett. 1851-től Kiskunfélegyháza járási alkapitánya, majd 1854-től Gödöllőn szolgabíró. 1862-től kerületi táblabíró lett Kiskunhalason. 1871-től Szabadka városában királyi ügyész, 1873-tól ítélőtáblai rendes bíró Budapesten. 1870-1876 között a kiskunhalasi református egyház főgondnoka volt. 1878-tól az MTA levelező tagja lett. A Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja volt. Jogász hivatása mellett történeti kutatásokat is végzett. Fő szakterületei a jászkunok története, de nyelvészeti, régészeti emlékek feltárásai, vizsgálatai is foglalkoztatták. Emellett jogi, gyümölcsészeti és kertészeti írásai is megjelentek. Emlékét szobor, intézmény, utcanév őrzi, sírja a régi református temetőben található. Cikkei, tanulmányai a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Halasi Újság című lapokban olvashatók.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Lukács László: Gyárfás István In: Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról, 2002. Szakál Aurél (szerk.) 180-181. old.

 

Szilády Áron életműve

Szilády Áron (Ságvár, 1837. november 3. – Kiskunhalas, 1922. március 20.) református lelkész, irodalomtörténész, nyelvész, orientalista és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Gimnáziumi évei alatt Kiskunhalason és Nagykőrösön tanult. 1853-tól teológiát hallgatott Debrecenben. 1857-től - a török nyelv elsajátítása céljából - Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában tartózkodott. 1858-ban került a göttingeni egyetemre tanulni. 1863-tól haláláig lelkészként szolgált Kiskunhalason. 1885-ben a Duna-melléki református egyházkerület főjegyzője lett. 1865 és 1878 között Halas szabadelvű párti országgyűlési képviselője. Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. Tevékenységének köszönhetően 1892-től új épületbe költözhetett a helyi gimnázium. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Bognár Zoltán: Szilády Áron. Kiskunhalasi Városi Tanács Művelődési Osztálya, Budapest, 1987. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 83-84. p. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005. 
Ván Benjámin: Szilády Áron élete. Kiskunhalasi Református Egyházközség, Szilády Áron Társaság, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2012. 
www.szilady.net
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.szilady.net

 

Bacsó László életműve

Bacsó László (Kiskunhalas, 1828- Kiskunhalas 1896) parasztverselő, két elemit végzett gazdálkodó ember volt. 1850-ben házasodott meg. Felesége és első gyermeke szülés közben meghalt. Második feleségétől két fiú- és három lánygyermeke volt. Református presbiterként is működött. A versírásra Szilády Áron lelkész ösztönözte. Írásait, mint más parasztverselők is, saját maga terjesztette, de országos lapban (Vasárnap) szintén jelent meg műve. Igen népszerű volt kortársai körében. Főként vallásos és igen komor versei révén különböztetjük meg kortársaitól.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas 2011. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 153. 
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.

 

Dékáni Árpád életműve

Dékáni Árpád (Alsójára, 1861. április 11. – Borbánd, 1931. március 23.) iparművész, rajztanár 1885- ben Budapesten szerzett tanári képesítést. Ez évtől a kiskunhalasi református gimnázium tanára volt. Aktív közéleti-kulturális tevékenységet folytatott a városban. 1893–94-ben szerkesztette a Kiskunhalas című lapot. Részt vett az önkéntes tűzoltó-egyesület létrehozásában. 1902-től ő az egyik létrehozója a Halasi Csipkének. Ő tervezte a csipkéket, amelyeket Markovits Mária készített el rajzai alapján, s külföldön is hamar kedveltté váltak. 1904-ben a St. Louis-i, 1906-ban a milánói világkiállításon csipkéivel Grand Prix-t (nagydíjat) nyert. A vallás- és közoktatásügyi miniszter csipkevarró tanfolyamok szervezésével bízta meg. E szervezői munkával indult el a magyar háziipari mozgalom. 1902 és 1906 között minden Halasi csipkét Dékáni Árpád tervezett. Csipkéin a jellegzetes magyar virágokat, állatalakokat (szarvas, galamb, páva), leányokat, legényeket a szecesszió növénystilizációjával, vonaljátékával kapcsolja össze. 1906-tól a fővárosban az Iparművészeti Főiskolán, majd az újpesti gimnáziumban tanított. 1915-ben nyugdíjazták, utána Borbándra költözött, s ott élt haláláig.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Csorba Tibor: A halasi csipke múltja - jövője. Kiskunhalas, 1933. 
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004. 
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996. 
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 168-169. p. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Fridrich Lajos életműve

Fridrich Lajos (1885-1962) gépészmérnök. A Kiskunhalasi Református Főgimnáziumban érettségizett 1904-ben. Villamosság, energiahálózatok, rádiózás, gépmodellek, gőzgépek, csillagászat, zene és a sport érdekelte. A Halas Villamos Rt vezető mérnöke. Kiskunhalason számos vezető beosztást töltött be. 1909-ben és 1941-44 között nagy értékű műszereket, berendezéseket adott a gimnáziumnak. 1945 után földjeit, üzleteit elvették, vagyona egy részét államosították. 1952-től fizikát tanított a gimnáziumban.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 174-175. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Gózon István életműve

Gózon István (Kiskunhalas, 1821 – Kiskunhalas, 1912) gazdálkodó, parasztverselő. Elszegényedett családból származott, iskolázatlan volt. 1848-ban a kiskun szabad lovascsapatban szolgált. Az 1860-as években Bodogláron csárdás, majd pandúr lett, később az Iparszőlőkben gazdálkodott. Idős korában kezdett el verseket írni. Írásai a paraszti és a pusztai életről szóltak. A legtermékenyebb parasztverselő, akinek számtalan verse és írása maradt fenn.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 177-178. 
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Gulyás Sándor életműve

Gulyás Sándor (1892-1957) középiskolai tanulmányait a halasi gimnáziumban fejezte be 1912-ben. 1912-1916 között az Eötvös Kollégium tagja. 1917-ben magyar- latin-angol szakos diplomát kapott. 1919-től 1948-ig a halasi gimnázium tanára, többször igazgatója. Az államosítás után családjával együtt ellehetetlenítették. 


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 180.

 

Korda Imre életműve

Korda Imre (1853-1914) gimnáziumi tanár, író. A halasi gimnáziumban végezte a középiskolai tanulmányait. 1881-től-1910-ig a halasi gimnázium tanára (magyar irodalombölcselet). Újságíró, fordító, tankönyvíró. 1882-85 között az első halasi hetilapot, a Halasi Újságot szerkesztette.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 195-196. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005. 
hu.wikipedia.org/


Markovits Mária életműve

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. 1902-ben költözött vissza Kiskunhalasra. Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
László Emese - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 1996.
 Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p.201. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Stepanek Ernő életműve

Stepanek Ernő (Cegléd, 1881. január 29.– Kiskunhalas, 1934. augusztus 8.) rajztanár, iparművész, csipketervező. Vasutas édesapja miatt költözött Kiskunhalasra a Stepanek család. A Szilády Áron Gimnáziumban érettségizett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább. 1906-tól a kiskunhalasi gimnázium rajztanára lett. Az 1920-1930- as évek legkiválóbb csipketervezője volt. Ő tervezte a kiskunhalasi gimnázium hősi halottjai emléktáblát.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Janó Ákos - Vorák József: A halasi csipke - Útja a gondolattól a világhírig. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeum, Kecskemét, 2004. 
László Emőke - Pásztor Emese - Szakál Aurél: Halasi csipke. Halasi Csipke Alapítvány, Kiskunhalas, 2000. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 228. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Thúry József életműve

Thúry József (Makád, 1861. december 25. – Szabadka, 1906. május 22.) magyar nyelvész és turkológus volt. Egyszerű, református, gazdálkodó családból származott. Középiskolába Kunszentmiklóson és Budapesten járt. 1880-ban került a pesti egyetemre. Vámbéry Ármin tanítványa volt. 1887-ben a nagykőrösi, 1888-tól a kiskunhalasi református gimnázium tanára lett. Magyar nyelvet és latint tanított. 1899-1905 között az iskolai könyvtár könyvtárosaként dolgozott. 1903-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. A magyar-török nyelvrokonság, a magyar őstörténet, az oszmán-török történetírás, az irodalomtörténet és a török nyelvtörténet területén kutatott.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 241. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.

 

Vári Szabó István életműve

Vári Szabó István (Kiskunhalas, 1827. augusztus 16. – Kiskunhalas, 1906. szeptember 25.) ügyvéd, polgármester, honvédszázados. Kiskunhalas első polgármestere volt. Középiskoláit Kiskunhalason végezte, majd Kecskeméten és Pozsonyban tanult jogot. 1848-ban már hadbíró és ekkor csatlakozott a szabadságharchoz. Részt vett a pákozdi, a nagyszombati, a komáromi, a budai, a szolnoki, a tokaji, a debreceni, az aradi és a temesvári harcokban, ostromokban. Századosi rangig jutott. Kossuth Lajos egyik futára volt. 1849 után leszerelték, és börtönbe került. 1850 után visszakerült szülővárosába, ahol városi hivatalnokként dolgozott. 1872. november 20-án polgármesternek választották. Egy megszakítással (1891-1893) 1903-ig, összesen 29 évig volt a település élén. A 19. századi Kiskunhalas az ő idején fejlődött a leglátványosabban. Aktív közéleti tevékenységének köszönhetően számos fejlesztés indult el a városban. Kulturális, oktatási és gazdasági szempontból is hosszú időre ez az időszak határozta meg a város életét.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Komáromi Szilárd - Végső István, Vári Szabó István - Kiskunhalas város polgármestere. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, Thorma János Múzeum, Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2008. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005. 

 

Vas Imre életműve

Vas Imre (Kiskunhalas, 1870 – Budapest, 1916 körül) gazdálkodó és parasztverselő volt. Segített Dékáni Árpádnak műkedvelő kört szervezni. Népszínművekben szerepelt. Tragikus családi élete miatt a verseire komor, borúlátó hangnem a jellemző. Kéziratai jó része elveszett. Budapesten hunyt el az első világháború idején, sírja ismeretlen helyen van. Jellegzetes „népi” alakja volt városunknak és kortársai között az egyik kiemelkedő parasztverselő.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája: 
Janó Ákos: Kiskun parasztverselők. Kiskunhalas Város önkormányzata, Thorma János Múzeum, Kiskunhalas, 2001. 
Szakál Aurél (szerk.) Kiskunhalas Almanach- Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2002. p. 247. 
Végső István (szerk.): Halasi népköltők, parasztverselők írásai - válogatás pusztáink, városunk egyszeri poétáinak műveiből. Pásztortűz Egyesület, Kiskunhalas, 2011.

 

Halasi viselet

Kiskunhalas viseletének alakulására hatással volt a gazdasági helyzet, a környezet öltözködési kultúrája. A 19. század végén egyszerre vannak jelen a régi és új elemek. Megjelennek a gyári textíliák és a polgári divat hatásai. A 19. század női viselete ingvállas, pruszlikos, szoknyás, kötényes. A hétköznapi ruha sima, anyaga festő, kanavász, az ünnepi öltözék díszes, selyemből bársonyból, perkálból készült. A halasi paraszti viselet a parasztpolgári öltözködésre jellemző hosszúszoknyás viselet volt. A munkára használt szoknyát valamivel rövidebbre hagyták A díszesebb felsőszoknya alá alsószoknyákat öltöttek a nők. Anyaguk gyolcs, vászon és sifon volt. A paraszti viselet jellemző darabja a vállkendő is, melyet vállra terítve, sarkaikat hátul a derékon megkötve viseltek. A férfi öltözék: fehér ing, fekete nadrág, mellény, ujjas vászonból, posztóból varrva. A hétköznapi ing rövid volt alig ért derékon alul. A posztónadrág sima, testhezálló, szűk szabású, szára lefelé egyre szűkült. A férfi viselet nélkülözhetetlen darabaja volt a posztómellény, melyet ujjatlan dolmány, kislajbi vagy kismándli néven emlegettek. A posztónadrággal azonos anyagból készült az ujjas mándli, nagymándli vagy nagyfelöltő.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
Ö. Kovács József, Szakál Aurél: Kiskunhalas Története 3. Tanulmányok Kiskunhalasról a 19.század közepétől a 20. század közepéig. Kiskunhalas Város Önkormányzatának kiadványa, Kiskunhalas, 2005.

 

 

Kiskunhalasi Városvédő és Városszépítő Egyesület

Az egyesület alapvető célja a város arculatának megőrzése, az épített és természetes környezet megóvása, de emellett-a kifejezetten szakirányú egyesületek megalakulásáig-a lehetőségeihez mérten vállalkozik a város szellemi /azaz: történelmi, irodalmi, néprajzi, tudományos, képzőművészeti, stb./ értékeinek feltárására és megóvására is. Olyan közszellem kialakítására törekszik, amely természetesnek tartja Kiskunhalas és közigazgatási vonzáskörzetének, mindennemű értékének megőrzését, sőt gyarapítását, ezzel együtt a helyi életfeltételek minőségének javítását. Az Egyesület alapító elnöke Rácz-Fodor Mihály volt, jelenlegi elnök Babud László.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
www.kiskunhalas.hu/civilek-kiskunhalas 
Naprózsa (az Egyesület rendszeresen megjelenő kiadványa)
Rácz-Fodor Mihályné (szerk.): 20 éves a Városvédő és Városszépítő Egyesület 1988-2008. Kiskunhalas, 2008. 
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: 
www.helyicivil.hu www.kiskunhalas.hu/civilek-kiskunhalas

 

 

id. Nagy Szeder István életműve

Idősebb Nagy Szeder István (Kiskunhalas, 1876. szeptember 8. – Kiskunhalas, 1936. október 18.), építész, helytörténész volt. A kiskunhalasi gimnáziumban tanult, majd a budapesti Felső Építőipari Iskola elvégzése után építészként dolgozott. Többek között részt vett a kiskunhalasi Takarékpénztár építésénél, a Schneider Ignác és Utódai Cég telepének, a pirtói és a mátéházi vasútállomások és a helyi Adóhivatal építésénél. Az első világháború idején századosi rangban harcolt. Az 1920-as években megbízták a kiskunhalasi városi levéltár rendezésével. Ettől kezdve kezdett el komolyan foglalkozni Kiskunhalas helytörténetével. Különböző folyóiratokban építészeti írásai mellett helytörténeti munkái is megjelentek. Két kiskunhalasi helytörténeti kötetsorozata jelent meg.
Megjelent könyvei: Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1-3. köt. Kiskunhalas, Szerző, 1923-1926; Nagy Szeder István: A redemptio előtti kor 1745-ig. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 1. Kiskunhalas, 1926; Nagy Szeder István: A redemptio utáni kor 1745-től kezdve. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 2. Kiskunhalas, 1993; Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város egyházainak, iskoláinak és közművelődésének története. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 3. Kiskunhalas, 1936; Nagy szeder István: Kiskun-Halas város gazdaságtörténete. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 4. Kiskunhalas, 1935.
A 20. század első felének kiemelkedő helytörténeti kutatója volt. Kötetsorozatai mai napig nélkülözhetetlen szakirodalmi források Kiskunhalas helytörténeti kutatásainál. Építészként városarculatilag kiemelkedő építkezések résztvevője volt.


A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája:
Szakál Aurél-Szalai Sándor: Nagy Szeder István id. = Szakál Aurél (szerk.): Kiskunhalas almanach. Városismertető az ezredfordulós Kiskunhalasról. Kiskunhalas Város Önkormányzata,  Kiskunhalas, 2002. 209. 
Végső István: Kiskunhalas Helytörténeti Olvasókönyv II. Kiskunhalas Város Önkormányzata, Kiskunhalas, 2005.