Kiskunhalas

Kultúra

Kiskunhalas Város kulturális élete az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. 2013 óta a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. a város közművelődési, kulturális programjainak, eseményeinek főszervezője, rendezője, koordinálója.
Évente több nagy szabadtéri rendezvény várja az érdeklődőket. Májusban a Város Napja keretében ünnepeljük meg a település többszázéves múltját. Június első hétvégéjén a Nyárindító Főtérparty, a hónap végén a Szent Iván napi-vigadalom nyújt felhőtlen szórakozást. Augusztus 20-a hagyományőrző, egyházi programok, valamint koncertek és persze a tűzijáték miatt marad felejthetetlen évről-évre. Szeptember második hétvégéjén a közel négy évtizedes múltra visszatekintő Halasi Szüreti Napok péntek délutántól vasárnap estig ezreket vonz Kiskunhalas főterére. Az év zárásaként decemberben az Adventi Napok keretein belül vásárosokkal, fényekkel, sztárfellépőkkel és sok-sok ünnepelni vágyóval telik meg a Bethlen Gábor tér.

A Közösségek Házában  hétről-hétre kiállítások, foglalkozások, kulturális rendezvények várják a halasiakat és környékbelieket egy nagy- és két kisteremben. Ezekről az eseményekről az éves programnaptárban minden részletet meg lehet találni.
A Végh-kúriában időszaki kiállítások, városi ünnepségek, megemlékezések kapnak helyet, de ez egyben egy közösségi tér is a lakosság és a civilek számára. A garázsvásártól, a kézműves tanfolyamokon át, a táborokig sokféle rendezvény színesíti a gyönyörű, korhű épület légkörét. A Tájház pedig a korabeli berendezésekkel, használati tárgyakkal visszarepíti a látogatókat a XX. század eleji, régi tanyák világába.
A Sáfrik-Szélmalom 1860-ban épült, ma már turistalátványosság. Az építmény melletti téren rendezik meg minden évben a Zenélő Szélmalom elnevezésű kulturális programot.

Kiskunhalasról a legtöbb embernek a világhírű varrott csipke jut eszébe, melyet a mai napig kézzel készítenek a Csipkeházban. Itt rendezik meg tavaszonként a Nemzetközi Csipkefesztivált, ahol a házigazda mellett minden esztendőben más és más nemzet mutatja csipkealkotásait.

Kiskunhalas szülötte a híres századfordulós festőművész Thorma János. Az ő nevét viseli a Thorma János Múzeum, ahol a galériában a festő több alkotását csodálhatják meg a látogatók. Együtt látható itt Thorma két legnagyobb történelmi festménye, a Talpra magyar és az Aradi vértanúk. A múzeum állandó kiállítása Kiskunhalas történetét mutatja be. A múzeumhoz tartozó Berki Galériában a település két ikonikus alakjának, Diószegi Balázsnak és Berki Violának az alkotásai tekinthetők meg.

A 2014-ben modernizált, átalakított, kibővített Városi Filmszínházban az országos premierekkel egyidőben tekinthetők meg a filmek, és itt kapnak helyet a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. által szervezett tavaszi és őszi színházi évadok előadásai is, melyeken hazánk legnépszerűbb színművészei szórakoztatják a publikumot.

Kiskunhalas büszke lehet arra, hogy közel 150 civil szervezet működik a városban. Nagyon sok közülük olyan kulturális programmal színesíti a városi rendezvényeket, melyek igen vonzóak a turisták számára is. Az egyesületi programok is olvashatók az éves programfüzetben.

Gasztrokulturális eseményekből sincs hiány városunkban. Májusban a Hősök ligetében négy napon keresztül minden az ízletes nedűkről szól, ekkor rendezik ugyanis a Borudvart, ahol az ország legismertebb pincészetei mutatkoznak be. A Sóstó Csárdánál tavasszal Gulyásfőző versenyt, ősszel pedig Burgonya fesztivált szerveznek, ahol számtalan csapat áll bográcshoz, hogy bebizonyítsák, ők készítik a legfinomabb ételeket.

Mindezekről az eseményekről pedig a Halas Televízió Kultúrkép című magazinja tájékoztatja a lakosságot csütörtök esténként 30 percben, az elkészített tudósításokat az internet segítségével a világon bárhol meg lehet tekinteni.

Tekintse meg IDE kattintva, milyen programok várják Önt Kiskunhalason!