Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra2017. december 11. | Ma Árpád és Árpádina napja van.

15. Papp Ádám

Tanácselnök 1952. november 19. – 1954. november 1.

1907. február 2-án született Csongrádon. Édesapja Papp István, édesanyja Bacsa Erzsébet. Általános iskoláit Csongrádon kezdte, majd Kiskunhalason folytatta és Jászszentlászlón fejezte be. Kiskunfélegyházán volt katonai szolgálaton 1927-ben. 1931. október 18-án kötött házasságot Zeffer Franciskával. Kilenc gyermeke, 13 unokája és 5 dédunokája van. A katonai bevonulásig cseléd volt, majd a felszabadulás után a földigénylő bizottság elnöke lett 1945-ben. 1948-ban UFOSZ alelnök, 1949-ben gazda-jegyzői tanfolyam elvégzése után gazdasági felügyelő volt. 1950-től Jászszentlászló tanácselnöke, majd 1952-ben az államigazgatási iskola elvégzése után 1952. november 19-től 1954. november 1-ig a Kiskunhalas Városi Tanács elnöke volt. Tanácselnöksége alatt az alábbi változások történtek a városban: 1953-ban a Balotai Állami Gazdaságot összevonták a Tajói Állami Gazdasággal. A végrehajtóbizottság a Suba Imre utcát Kardos Pál utcára változtatta. A városi tanács határozatot hozott az iskolai napköziotthon megnyitására, ahol egyelőre 44 gyermeket tudtak étkeztetni. Megalakult a kiskunhalasi Határőr Dózsa Lovasiskolája. A városban működtek a Vörös Október, a Vörös Szikra, a Szabadság, a Micsurin, az Új Élet, a Paprika Antal, a Magyar-Szovjet Barátság Tsz-ek. 1953. június 12-én a Bundzsák István utcát Béke utcára változtatta a tanács. A Vörös Szikra és a Vörös Október Tsz-ek megnyitották idény napközi otthonukat. Júliusban megalakult az Ügyvédi Munkaközösség.Létrejött a Községgazdálkodási Vállalat, megszűnt az Ingatlankezelői, a Kertészeti és a Fürdő Vállalat. A Szűts József Általános Iskolában a felnőtt dolgozók részére beindult a levelező oktatás. Novemberben a kórházban bölcsődét és napközi otthont létesítettek. A városban hozzáfogtak egy kultúrház kialakításához. 1954 tavaszán napközi otthon működését kezdték el a Kiskunhalas Rekettyei iskolában. 1954 április 9-én a malom előtti teret Kinizsi térre változtatták. Májusban a Csipkeházat 40.000 forint költséggel felújították. A Kiskunhalashoz tartozó Bodoglárpusztán tanácsi kirendeltséget alapítottak. Orvosi rendelő és szülésznő is működött a tanyaközpontban. 1954 augusztusában 150 ezer forintos költséggel felújították a fürdőt. Megalakult a HNF Városi Bizottsága 39 taggal. Az Oncsa-telepi villanyhálózat bővítésére 56 ezer forintot fordított a városi tanács. 1954. október 1-jével a várost járási jogú várossá nyilvánították. Ide tartozott: Balotaszállás, Borota, Harkakötöny, Jánoshalma, Kelebia, Kéleshalom, Kisszállás, Kunfehértó, Rém, Tompa és Zsana községek. Papp Ádám 1954. december 1-jétől ismét Jászszentlászló község tanácselnöke lett, 1963-ban vonult nyugdíjba. 1987. május 1-jén 80 éves korában halt meg. Jászszentlászlón a községi temető díszsírhelyén temették el.

Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai