Menü bezárása
Asztali nézet
  Van hozzáférése? | lépjen be   Mobil nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2019. december 09. | Ma Natália napja van.
Elektronikus ügyintézés

Fráter Domb

Az egykor a Kiskunság belsőbb területein is húzódó Ős-Duna medrét többször változtatta, mely során hordalékkúpokat alakított ki. A kiszáradt mederből a szél a homokot kifújta, a környező területeken elterítette. Ahol ezeken a területeken a növényborítottság megszűnt, vagy ki sem alakult, ott a szél ismételten kifejtette hatását, a szabadon lévő homokot összehordta, buckákat emelt belőle. A szél hatására ezek a sokszor 10 méter magasságot is elérő buckák elkezdtek „vándorolni”. Ezek a képződmények a Kiskunságra, így Kiskunhalas térségére is igen jellemzőek voltak az 1800-as évekig. Ekkor a helyi gazdák a buckákat eltúrták, helyüket szőlővel, gyümölcsössel, valamint akác-és nyárfaerdőkkel telepítették be, mely hatására a homok mozgása megállt.

A kiskunhalasi Fráter Domb a környék utolsó ilyen vándorló homokbuckája, mely szabadon látogatható, Natura 2000-es terület. Megközelíthetősége: a Sóstó felől az Olajosok útjától 1 km, majd jobbra az erdőben.

Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai