Van hozzáférése? | lépjen be
Váltás az akadálymentes honlapra  2019. augusztus 24. | Ma Bertalan napja van.
Elektronikus ügyintézés

Kulturális örökség

25
04
2017

Idősebb Nagy Szeder István (Kiskunhalas, 1876. szeptember 8. – Kiskunhalas, 1936. október 18.) építész, helytörténész volt. A kiskunhalasi gimnáziumban tanult, majd a budapesti Felső Építőipari Iskola elvégzése után építészként dolgozott. Többek között részt vett a kiskunhalasi Takarékpénztár építésénél, a Schneider Ignác és Utódai cég telepének, a pirtói és a mátéházi vasútállomások és a helyi Adóhivatal építésénél. Az első világháború idején századosi rangban harcolt. Az 1920-as években megbízták a kiskunhalasi városi levéltár rendezésével. Ettől kezdve kezdett el komolyan foglalkozni Kiskunhalas helytörténetével. Különböző folyóiratokban építészeti írásai mellett helytörténeti munkái is megjelentek. Két kiskunhalasi helytörténeti kötetsorozata jelent meg.
Megjelent könyvei: Nagy Szeder István: Adatok Kiskun-Halas város történetéhez 1-3. köt. (Kiskunhalas, 1923-1926); Nagy Szeder István: A redemptio előtti kor 1745-ig. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 1. (Kiskunhalas, 1926); Nagy Szeder István: A redemptio utáni kor 1745-től kezdve. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 2. (Kiskunhalas, 1993); Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város egyházainak, iskoláinak és közművelődésének története. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 3. (Kiskunhalas, 1936); Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város gazdaságtörténete. Kiskun-Halas város története oklevéltárral 4. (Kiskunhalas, 1935).
A 20. század első felének kiemelkedő helytörténeti kutatója volt. Kötetsorozatai a mai napig nélkülözhetetlen szakirodalmi források Kiskunhalas helytörténeti kutatásainál. Építészként városképileg kiemelkedő építkezések résztvevője volt. 

25
04
2017

Kiskunhalas viseletének alakulására hatással volt a gazdasági helyzet és a környezet öltözködési kultúrája. A 19. század végén egyszerre vannak jelen a régi és új elemek. Megjelennek a gyári textíliák és a polgári divat hatásai. A 19. század női viselete ingvállas, pruszlikos, szoknyás, kötényes. A hétköznapi ruha sima, anyaga festő, kanavász, az ünnepi öltözék díszes, selyemből bársonyból, perkálból készült. A halasi paraszti viselet a parasztpolgári öltözködésre jellemző hosszúszoknyás viselet volt. A munkára használt szoknyát valamivel rövidebbre hagyták A díszesebb felsőszoknya alá alsószoknyákat öltöttek a nők. Anyaguk gyolcs, vászon és sifon volt. A paraszti viselet jellemző darabja a vállkendő is, melyet vállra terítve, sarkaikat hátul a derékon megkötve viseltek. A férfi öltözék: fehér ing, fekete nadrág, mellény, ujjas vászonból, posztóból varrva. A hétköznapi ing rövid volt alig ért derékon alul. A posztónadrág sima, testhezálló, szűk szabású, szára lefelé egyre szűkült. A férfi viselet nélkülözhetetlen darabaja volt a posztómellény, melyet ujjatlan dolmány, kislajbi vagy kismándli néven emlegettek. A posztónadrággal azonos anyagból készült az ujjas mándli, nagymándli vagy nagyfelöltő.

25
04
2017

Az első zsidók a 18. század közepén érkeztek városunkba, de a letelepedésüket csupán a század végén engedélyezték. A város a mai Lomb utcai óvodától észak-keletre a katolikus temető sarkában jelölt ki nekik temetkezőhelyet a 19. század elején. A határai nem voltak pontosítva, ezt csak 1851-re határozták meg, és kerítették el a „keresztény” területektől. A 3570 m2 alapterületű izraelita temetőhöz tartozik a 19. századi építésű ravatalozó és a csőszház is.

25
04
2017

Korda Imre (1853-1914) gimnáziumi tanár, író. A halasi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 1881-től-1910-ig a halasi gimnázium tanára (magyar irodalom-bölcselet). Újságíró, fordító, tankönyvíró. 1882-85 között az első halasi hetilapot, a Halasi Újságot szerkesztette.
Az első halasi sajtótermék elindítójaként kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Írásai és szerkesztő munkája révén máig az egyik legszínvonalasabb lapot sikerült megteremtenie a halasi sajtó történetében.

25
04
2017

Lakatos Vince (1907. január 21., Mikelaka – 1978. február 20., Budapest) író, fotográfus, filmrendező. Kiskunhalasra édesapja áthelyezésekor került. Harkapusztán járt általános iskolába, napi 12 km-t gyalogolva. Ezek az évek és a tanyai szegényparasztok élete mély nyomot hagyott benne. Ez lett a témája újságcikkeinek, fényképeinek, regényeinek, majd az általa írt és rendezett filmek jelentős részének is. 
1918-tól a kiskunhalasi református gimnázium diákja. Az 1920-as évek végén íratkozik be a szegedi egyetem jogi karára. Anyagi okokból abba kellett hagynia az iskolát. 1929-től a kiskunhalasi Polgármesteri Hivatalban vállalt állást mint végrehajtó majd írnok.
Lakatos Vince a Halasi Hírlap első számától kezdve 1933 júniusától Budapestre költözéséig, 1941 januárjáig meghatározó személyisége a halasi újságírásnak. Sok esetben egyedül írja a Halasi Hírlap majd a Kunsági Napló, továbbá a Halasi Újság számait. Mindhárom lapnak szerkesztője, az utóbbi kettőnek egyben alapítója és felelős szerkesztője is. A 30-as évek közepén hírlapíróként kezdett fényképezni, és mindvégig szocioriportjai határozták meg fotográfusi érdeklődését. 1938-ban összeállítja első szociográfiájának kéziratát. 
Fotográfusi életműve nem választható el az újságíróitól, sőt az íróitól sem. Filmrendezőként és forgatókönyvíróként pedig egyértelműen a korábbi írásai és fényképei szemléletét viszi tovább. Riportjaira, történeti tárgyú cikkeire a szociografikus szemlélet a jellemző. Tényfeltáró riportjaiban nemcsak a gazdálkodókat, parasztpolgárokat mutatja be az újság hasábjain, hanem a világtól elzárt homoki tanyákon, földbe vájt kunyhókban élő, magukra hagyott szegényeket, a mostoha körülmények között tanuló és tanító pusztai kisdiákokat és tanítókat is. Élethelyzetéből adódik, hogy irodalmi, szociográfusi élményanyagára mint a terepre hivatalból kijáró városházi alkalmazott és mint hírlapíró tesz szert. Az újságíróként és a hozzá kapcsolódó riportokat dokumentáló fényképészként szerzett ismereteket, tapasztalatokat nagyszerűen hasznosítja majd a negyvenes évek első felében megjelenő, szociális ihletettségű irodalmi műveiben. Szocioriportjai több bekezdését később szó szerint beépíti novelláiba az Árva népem, Egykutyások, Hatrongyos című kötetekbe.
Budapestre költözésekor először a Földművelésügyi Minisztériumban kezd dolgozni, de még ebben az évben a Nemzeti Újság majd a Függetlenség, később az Esti Újság főállású munkatársa lesz. 1942-ben elnyeri a Rákosi Jenő Újságíró Díjat. 1945 után ismét a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik, de ekkor már az oktatás és az ismeretterjesztés a feladata. Így került kapcsolatba a filmezéssel. Először rövid témavázlatokat írt, majd dokumentumfilmes szakemberek hiányában maga kezdett forgatni. 1948-tól a Híradó és Dokumentumfilm Gyárba került rendezőként és forgatókönyvíróként. Mintegy 180 rövidfilmet és három, egész estét betöltő filmet készített pályafutása során. Filmjeiért 35 díjat kapott hazai és külföldi fesztiválokon. Élete során megkapta az érdemes művész (1971), a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze (1973) díjakat. Halas környékét bemutató filmek: Futóhomok (1950), Naplemente (1978) Halas a hatalmas (1979).
Emlékét utcanév és a Baky-kastélynál emléktábla őrzi. 
Az általa rögzített képek, filmek, riportok Kiskunhalas város újabb kori történetének nélkülözhetetlen és pótolhatatlan kordokumentumai. Kultúrtörténeti, szociográfiai munkássága, a szegény emberek iránt érzett felelőssége, lokálpatriotizmusa igazolja és indokolja életműve bekerülését a Kiskunhalasi Értéktárba.

25
04
2017

Markovits Mária (Kiskunhalas, 1875. szeptember 22.–Kiskunhalas, 1954. október 21.) fehérneművarró, csipkevarró és iparművész volt. A Magyar Királyi Állami Női Ipariskola fehérnemű szakosztályán végzett 1897-ben. A korabeli lapok úgy írnak róla, mint az iskola többszörösen kitüntetett, ösztöndíjas növendékéről. Tehát rendkívüli tehetségét korán fölfedezik.
Vaszary Kolos hercegprímás a budapesti Mátyás templom miseingeinek hímzését tőle rendelte meg, de őt bízták meg a király számára készített garnitúra kárpitjainak elkészítésével is. E munkáit az 1900-as párizsi világkiállításon is bemutatták, és aranyéremmel díjazták.
Nagy nemzetközi sikere ellenére 1902-ben hazaköltözött, és kézimunkaműhelyt nyitott Halason.
Dékáni Árpád gimnáziumi tanárral indították útjára a Halasi Csipkét. A csipke történetének emblematikus alakjává vált.
Tehetséges varrónőként világhírt szerzett városának. Emberi kiállása, a város egyik jelképévé vált iparművészeti termék mellett, a máig példamutató.
Később Janó Ákos és Vorák József a halasi csipke születéséről, történetéről írott tanulmánya véletlen események szerencsés összejátszásáról tudósít. Az első véletlen, hogy Dékáni Árpád a halasi Református Gimnázium rajztanára, aki 1900-ban már az Iparművészeti Társulat tagja, itt, Halason dédelgeti álmát a magyar varrott csipke megteremtéséről. Terveket készít a halasi szűröket és subákat díszítő ősi, népi motívumok felhasználásával, a szecesszióra jellemző, tehát akkor modern vonalvezetésű összekötéseket alkalmazva.
Törekvése volt, hogy teljesen eredeti, magyaros mintákkal állítsa elő a csipkét. A terveket azonban a családja kitűnően kézimunkázó nőtagjai és más hozzáértők is megvalósíthatatlannak tartották.
A másik véletlen, hogy a kiváló tehetségű Markovits Mária éppen ekkor költözik haza, és éppen az ő tehetsége, vagy ahogyan ma mondanánk, a kreativitása szükségeltetett a halasi csipke megszületéséhez. Ő találta meg az egyedi megoldást, az egyedülálló technikát Dékáni terveinek megvalósításához.
1903-ban már 12-en varrják a csipkét Markovits Mária betanító, előmunkás nő vezetésével.
1904-ben már elnyerik a kereskedelmi miniszter 2000 koronás iparművészeti díját, majd a St. Louis-i világkiállítás fődíját.
A halasi csipke tehát szinte berobbant az addigi csipkék világába, és egycsapásra méltán hatalmas elismerést, sikert aratott.
Már 1904-ben az első nagyszabású kiállításról a Pesti Hírlap így ír: „A halasi csipke ezúttal szinte fenomenálisan lép fel: finom az anyaga, mesteri a munkája, és mindenek fölött gyönyörűen finomodott magyar ízléssel készült.”
A halasi csipke folytatja a diadalútját, 1905-ben a velencei, 1906-ban a milánói nemzetközi kiállításon nyer nagydíjat.
Az 1908-as, 1910-es esztendőkben meghódítja Párizst, Londont.
1911-től az Országos Magyar Iparművészeti Iskola és a Háziipari Szövetség karolja föl a csipkeműhelyt.
Az első világháború és az azt követő nehéz idők sajnos megtorpantották a halasi csipkét is.
A nehézségek ellenére folytatódott a legmagasabb körök protokoll ajándékozása halasi csipkével.
1916-ban, a háború kellős közepén kapott IV. Károly király és felesége Zita királynő koronázási ajándékul halasi csipkét, később államférfiakat és feleségeiket ajándékozták meg ilyen csipkével.
Az 1910-es és 30-as évek között már sok kiváló tervezője volt a halasi csipkének: Tar Antaltól, Pongrácz Margiton, Szebeni Márián át Stepanek Ernőig.
A korabeli újságok továbbra is felsőfokon fogalmaznak. Az egyik pl.: a tündérujjú magyar asszonyok ügyességét, művészi készségét dicséri.
A másik így ír a halasi csipkéről: „Nagy önfegyelemre, odaadó, kitartó ráfigyelésre van szükség, aprólékos, nagy kézügyességet igénylő munka.
Nem beszélve arról, hogy a végzéséhez valami csendes, művészi elmélyülésnek is társulni kell.”
Sütő József tanár úr így ír erről a szépségesen nehéz mesterségről: „A halasi csipke a türelem himnusza.”
Az igaz és szép szavak ellenére a 20. század viharos történelme sajnos sok megpróbáltatást okozott a halasi csipkének és a csipkével egybeforrt Markovits Mária életének is.
Az 1929-32-es gazdasági világválság idején a halasi csipke, mint az iparművészet kevésbé nyereséges ága végveszélybe került. A csipke e kétségbeejtő helyzetére hívta fel a figyelmet Sz. Csorba Tibor A halasi csipke múltja – jövője című 1933-ban magánkiadásban megjelent könyve.
Az ebben leírt programot Fekete Imre polgármester karolta föl, és a már korábban elkezdett lelkes munkájának köszönhetően, a rádió akkor nagy jelentőségű nyilvánosságát is fölhasználva, erőfeszítései 1933-ban meghozták a várva várt érdeklődést.
A Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott a halasi csipke, és a kereskedelmi miniszter a csipke fönnmaradásáért kifejtett áldozatos munkájáért elismerő oklevéllel tüntette ki Markovits Máriát.
Mindenki tudta, hogy a csipke sorsát legkitartóbban, a legnagyobb hittel Markovits Mária vitte a vállán a legnehezebb időkben is.
A Kereskedelmi Minisztérium, a megye és Halas városa összefogásával 1935-ben megépült a Csipkeház. Az avató ünnepség fő védnöke Horthy Miklósné kormányzóné volt. 
Az 1935-ös brüsszeli világkiállításon a halasi csipkekollekcióról mint „a világ legművészibb és legszebb” csipkéiről emlékezett meg a sajtó.
Ekkor vette fel az Iparügyi Kamara a halasi csipkét az áruvédjegy lajstromába. Védjegye a város címeréből átvett három hal lett. 
A halasi csipke újra szárnyalt, nemcsak belföldön, hanem külföldön is. Pl.: 1936-ban a londoni Claridge szállóban rendezett lordok bálján a halasi csipke elnyerte az angol arisztokrácia elismerését. Ezt látszik igazolni, hogy az Iparművészeti Társulat által kiállított 100 db csipke mindegyike elkelt.
A halasi csipke 1936-ra ismét világmárka lett.
Megrendelések érkeztek Párizsból, Rómából, Németországból, Amerikából, sőt még Indiából is.
17 csipkevarró alig győzte a munkát. Az alig egy éve felavatott Csipkeház munkaterme kicsinek bizonyult, bővítése egyre sürgetőbbé vált.
A külföldi érdeklődés mellett egymást követték a nagyobb állami megrendelések is. Ismét sok államférfi és felesége kapott halasi csipke ajándékot.
A két háború között 24 külföldi kiállítás elsőrendű minősítését nyerte el. 
1939-re megépült az új épületszárny, így újabb termekhez jutott a közel 100 (!) fő állandó alkalmazottat foglalkoztató csipkeműhely. Ám, mint már annyiszor újabb megrázkódtatás következett. A második világháború és a bekövetkező gazdasági nehézségek, a hozzá nem értés véget vetettek a bel- és külföldi népszerűsége csúcsán lévő halasi csipke virágzó korszakának. Markovits Mária otthon varrt tovább, szinte megszállottan. A háború idején minden erejével igyekezett a Csipkeház anyagát megmenteni a kifosztástól. 1944. február 23-át követően a megrongálódott épület berendezéseinek, gyűjteményének, csipkéinek egy töredéke maradt meg. Ismét keserves időszak következett.

A Bács-Kiskun Megyei Népújság 1953-ban így ír erről: „A Csipkeház, a város régi büszkesége ma igen mostohán áll. Parkját gaz verte fel, falairól évek óta hullik a mész, piszkos, elhagyatott. A háborúban tönkrement, de kilenc év nem volt elegendő a rendbehozatalához? A halasi csipke műhelyénél megfelelőbb helyet nem talált a város vezetősége sportöltöző céljára? Végül eljutsz kereső utadon a Zöldfa u. 16. szám alá. Itt lakik a 78 éves Markovits Mária. Fiatalságát, élete 50 évét áldozta a csipkének. A csipkevarrás művésznemzedékét nevelte fel ez idő alatt. Keze munkáját, tanítványai tehetségét világszerte csodálták, dicsérték. Most elhagyottan, elfelejtve él. Valami kevés segélyt kap a várostól. S a szoba világos sarkában végre felfedezed a halasi csipkét. Egyetlen leány az egész városban: Papp Amália varrja a csodálatos mintákat, aki így nyilatkozik: Magam maradtam. 18 éve csinálom, az iskola padjából a csipke mellé kerültem, véteknek tartom abbahagyni.” Bizony, ilyen méltatlan körülmények között hagyta itt Markovits Mária, a halasi csipke szülőanyja ezt az árnyékvilágot.”

25
04
2017

Nagy Czirok László (Kiskunhalas, 1883. augusztus 4. – Kiskunhalas, 1970. április 6.) hivatalnok, néprajzkutató és múzeumigazgató volt. Kiskunhalasi református gazdálkodó- és pásztorcsaládokból származott. A helyi gimnáziumban érettségizett. 1949-ig köztisztviselőként és anyakönyvvezetőként dolgozott. 1951 és 1954 között a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, majd később munkatársa volt. Óriási kéziratanyaga a Thorma János Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban található. Megjelent könyvei: Vargyas Lajos-Nagy Czirok László: Régi népdalok Kiskunhalasról (Budapest, Zeneműkiadó, 1954); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon (Budapest, Gondolat, 1959); Nagy Czirok László: Száraz és szélmolnárok élete a Kiskunságon (Budapest, Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1959); Nagy Czirok László: Budártüzek mellett (Budapest, Gondolat, 1963); Nagy Czirok László: Betyárélet a Kiskunságon (Budapest, Magvető, 1965); Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika (Kiskunhalas, Thorma János Múzeum-Halasi Múzeum Alapítvány-Kiskunhalas Történeti Kutatása Közalapítvány, Kiskunhalas, 2002).
Megkerülhetetlen a halasi néprajzi gyűjtése. Írásai és könyvei a mai napig alapvető szakirodalomként használatosak.

25
04
2017

Nagy Kálmán (1872. ápr. 17. Kiskunhalas – 1902. febr. 23. Budapest) szobrász.
Szülővárosában járt gimnáziumba, ahol rajztanára, Dékáni Árpád hamar felismerte tehetségét, és a művészpálya felé irányította figyelmét. Ennek köszönhető, hogy a kilenc gyermekes, szegény családból származó Nagy Kálmán 1888 szeptemberében Budapestre került az Iparművészeti Iskola kisplasztikai osztályába. Mesterei Bezerédy Gyula és Zala György voltak. 1897-ben mutatta be a Műcsarnokban a Kődobáló c. kisplasztikáját, amellyel azonnal elismerést szerzett. A következő évben elnyerte a székesfőváros 2000 forintos szobrászati ösztöndíját. Az 1900. évi párizsi világkiállításra állami megbízást kapott a magyar népélet jellegzetes figuráinak kisplasztikai megmintázására. A legsikerültebb alkotásokat az állam megvásárolta az alakulóban lévő Szépművészeti Múzeum (ma Magyar Nemzeti Galéria) számára. A művek terrakotta változatai Párizsban elnyerték a világkiállítás ezüstérmét. Nagy Kálmán 1900-ban Itáliában, Franciaországban, Németországban járt tanulmányúton és érezhetően a kor meghatározó szobrásza, August Rodin hatása alá került. Ilyen festő hatású felületképzéssel carrarai márványból alkotta meg (1899-1902 között) Kiskunhalas város megrendelésére Erzsébet királyné mellszobrát, amely a korabeli közgyűlési terembe került. A szobor ma a Thorma János Múzeum tulajdona, és a halasi Csipkeház aulájában tekinthető meg. 1901-ben Budapesten elnyerte az ún. Millacher-kút pályázatát. A kiskunhalasi református öregtemetőben temették el. Életművének jelentős része nyomtalanul eltűnt. Mintegy 10 kisplasztikája, szobra maradt fenn, melyek a Nemzeti Galériában, illetve a Thorma János Múzeumban találhatók. Emlékét utca őrzi. 

Nagy Kálmán a 19. század végi, 20. század eleji magyar szobrászat egyik legnagyobb ígéreteként hunyt el fájdalmasan fiatalon. Az utókor számára fennmaradt művei példázatul szolgálnak e rendkívüli művészi erejű életműre.

25
04
2017

Szabó Iván szobrászművész női lovas szobrának felállítási ideje: 1973. ápr. 30., helye a Hősök ligete. A szobor eredeti címe: Sportlovasnő. A bronzból készült alkotás magassága a kőfallal együtt 185 cm. 19 évig a mezőgazdasági kiállítás lovas pályájának bejáratát díszítette. Amikor a pálya helyére a BNV egyik pavilonja került, a szobrot Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a nagy lovas múlttal rendelkező Kiskunhalas Határőr Dózsa lovasiskolájának elismeréseként a városnak ajándékozta.
Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata.
A szobor talapzatán a Halasi Ló és Lovasbarátok Klubja 2010-ben márványtáblát helyezett el.
Az értéktárba történő felvétel mellett szól, hogy a női lovas szobor évtizedek óta a Hősök ligetének dísze, a város lakosainak körében az egyik legismertebb alkotás.

25
04
2017

A szobrász Falusi Mihály volt, a kőfaragó Gulyás József. Az első felavatás ideje 1935. május 26. A zászlórúd 12 m magas. Az emlékmű avatásakor Szabó Zsigmond református lelkész mondott beszédet. 1950 körül átépítették 1919-es mártír emlékművé, majd az 1980-as években lebontották. A rekonstrukció 2001-ben a meglévő elemek felmérésével, régi fotók, adatok felhasználásával készült. A készítők Székely Tibor építész és Faragó János kőszobrász, Horváth Gyula és a Gránit Bt. tulajdonosa volt. Eredeti visszaállításra töreketek, de 180 fokkal elfordították. Tulajdonosa Kiskunhalas Város Önkormányzata és Thorma János Múzeum. 
Az országzászló emlékmű, egyben millenniumi országzászló. Városunk főterén áll. Aki Kiskunhalasra látogat, az meg nézi az emlékművet. Az alábbiakban felsorolt, valamint a polgármester által meghatározott emléknapok esetén az országzászló lobogóját félárbocra kell engedni: június 4., október 6., november 4. A város meghatározó emlékműve.

Hasznos információk
Segélyhívó telefonszámok, felnőtt és gyermek háziorvosi rendelők
elérhetőségei, továbbá a helyi gyógyszertárak, közszolgáltatók,
közigazgatási intézmények, közjegyzők, tömegközlekedési
kirendeltségek, egyházak adatai
Helyi busz menetrend
Kiskunhalas Város helyi menetrend szerinti
autóbusz járatainak menetrendje
Adóslista
Önkormányzatunk felé adóhátralékkal
rendelkező cégek és magánszemélyek listája
Ebrendészet
Önkormányzati ebrendészet információi,
felhívásai, átvehető kutyák fényképes listája
Lakossági bejelentő
Véleménye, vagy problémája van? Írjon nekünk!
Vásárnaptár
Országos kirakodó-, autó-, termény-, állat-
és kutya vásár, továbbá zsibvásár időpontjai