Kiskunhalas, a „Csipke gyógyvíz” városa

 


Kiskunhalas egész évben nyitva tartó termálfürdőjével várja a pihenni, gyógyulni vágyó vendégeit.  A kiskunhalasi gyógyvíz nagyon hatásos reumára, női bajokra, baleseti sérülésekre, műtétek után, mozgásszervi problémákra, valamint csontritkulás, húzódás, rándulás, ficam és sportsérülések kezelésére. Idegi panaszokra és keringési betegségek gyógyítására alkalmas, amihez a fürdő szomszédságában álló kórház orvosi felügyeletet, szakmai hátteret biztosít.
A fürdő területén wellness-, szépségápolási-, és gyógyszolgáltatások is igénybe vehetők, valamint szauna, masszázs, szolárium, manikűr-pedikűr is megtalálható. A fürdőt minden korosztály igényét figyelembe véve alakították ki. A sportolni vágyókat fedett és nyitott úszómedencék, a gyógyulni vágyó és az egészségmegőrzés céljából fürdőző vendégeket fedett és nyitott termálmedencék várják. Az uszodacsarnokban 3 medence: gyógyvizes termálmedence 36°C, felnőtt úszómedence 26°C, gyermek medence 31°C várja a fürdőzni vágyókat. A nyári strandfürdő területén is az idelátogatók három medencében tudnak felfrissülni. A gyógyfürdő mellett kétcsillagos kempingben is pihenhetnek a turisták, ahol tusoló, áramcsatlakozási lehetőség, telefon, WIFI-s internet, parkoló, étkezési, strandolási lehetőség is biztosított.
 

További információk: http://www.halasthermal.hu/